Budai Campus
A Villányi út, a Szüret utca és a Somlói út által határolt területen helyezkedik el az Élelmiszertudományi Kar, a Kertészettudományi Kar és a Tájépítészeti Kar tanügyi épületegyüttese. A Campus ékessége a 7,5 ha-os Budai Arborétum, amely kb. 1700 fásszárú dísznövény taxonjával, több száz hagymás, gumós, hagymagumós virágfajtájával, évelő dísznövényeivel és évről évre kiültetett kb. 150-200 fajta egynyári és balkonnövényével a tanulás-tanítás mellett kikapcsolódási, pihenési lehetőséget biztosít a hallgatóknak és az oktatóknak.
A három kar közös szervezeti egysége a Budai Campus Koordinációs Tanács, amely a karok által finanszírozott háttérrel a közös üzemeltetési, rendezvényszervezési és gazdálkodási feladatok elvi irányítását és ellenőrzését látja el. A Kertészettudományi Kar és az Élelmiszertudományi Kar közös kutatási-innovációs szervezete az Agrártudományi Centrum. A Campus karainak közös tudástára az iskolateremtő nevét viselő
Entz Ferenc Könyvtár és Levéltár.
A sportolás lehetősége biztosított a campus tornacsarnokában és szabadtéri pályáin, nem csak hobby szinten, hanem a több sportágban eredményes Kertészeti Egyetemi Atlétikai Club (KEAC) berkein belül is. Az itteni karokhoz kötődik a fél évszázados múlttal rendelkező Kertész Táncegylet, amely nem csak a különböző versenyeken, hanem a campus rendezvényein is nagy sikerrel lép fel.
Jelenleg is folyik a szüret utcai Somogyi Imre Kollégium felújítása. 2007 szeptemberétől a vidéki hallgatók elszállásolása már egy korszerű, a fiatalok igényeit maximálisan kielégítő épületben történik.
A közelmúltban több tanszék laboratóriumának és eszköztárának felújítása történt meg. Gyökeresen átalakult a jegyzet- és tankönyvellátás is, a Mezőgazda Kiadóval közösen üzemeltetett jegyzet- és tankönyvbolt igényesen kialakított helyisége és folyamatosan frissülő állománya biztosítja a hallgatók igényeinek kielégítését.
A campushoz kötődik a Budai Arborétumban évente megrendezésre kerülő dísznövény szakkiállítás és vásár, hazánk legnagyobb kertészeti szakmai eseménye. Két évente kerül megrendezésre a Lippay Károly – Ormos Imre – Vas Károly Tudományos Ülésszak.




