Tantárgyaink
Alapképzés/BA tárgyak
„Döntési Technikák Jó Gyakorlat Díj” – 2025. március 18.
Ismét megrendezték a „Döntési Technikák Jó Gyakorlat Díj” átadó ünnepségét a Budapesti Corvinus Egyetemen, ahol a hallgatók valós hatást elérő, az érintetteket bevonó, kreatív akcióit díjazták.
A „Jó Gyakorlat Díj” célja, hogy elismerje a Döntési technikák kurzus keretében megvalósított legjobb hallgatói akciókat, valamint ösztönözze a társadalmi célú, fenntarthatósági és közösségi kezdeményezéseket. A díjra olyan csoportok pályázhattak, amelyek a kurzus során elsajátított döntési technikák alkalmazásával hoztak létre értékteremtő projekteket.
A pályázatokat több szempont alapján értékelték, beleértve az elért hatást, a kreativitást, a közösségi bevonást és a tanulási folyamatot.
- Elért hatás – milyen mértékben hozott valós társadalmi, közösségi, környezeti változást a projekt a probléma tekintetében.
- Kreatív megvalósítás – mennyire egyedi, innovatív és inspiráló a probléma megközelítése.
- Közösségi bevonás – milyen mértékben sikerült az érintetteket, közösségeket aktívan bevonni.
- Tanulási folyamat – a csoport milyen tapasztalatokat szerzett, és mennyire fejlődtek a projekt során.
A díjazott projektek
- Testmozgás (Jó Gyakorlat Díj)

- Akció: Közösségi futások szervezése az egyetem környékén a hallgatók mozgásra ösztönzése érdekében
- Értékelés: Releváns problémát azonosított a csapat, hiszen a rendszeres mozgás hiánya sok hallgatót érint. Egyszerű, mégis hatékony megoldást választottak a hallgatók, amely nem igényelt nagyobb erőforrást, mégis motiváló volt. Az értékelők emellett kiemelték a kisközösség elérését, valamint azt is, hogy a csapat tagjai számára személyes fejlődési élményt is nyújtott a projekt.
- Csapattagok: Fischer András, Halmosi Péter, Juga Márton, Mesits Maxim, Sipos Dorka, Zsengellér Dániel
- Szemináriumvezető: Szathmári Attila
- KOM csapat (Jó Gyakorlat Díj)
- Akció: Egy Instagram-oldal létrehozása, amely segíti a diákokat a külföldi tanulmányi lehetőségek megismerésében
- Értékelés: Aktuális és releváns problémát azonosított a csapat, amely sok hallgatót érint. Innovatív, kreatív és átgondolt kommunikációs megoldást hoztak létre, amely könnyen elérhető a célcsoport számára. A személyes érintettségből fakadó motiváció segítette a hitelességet, valamint a meglévő erőforrásokra (pl. személyes kapcsolatok) építve hatékony és fenntartható projektet hoztak létre.
- Csapattagok: Nagy Kincső, Kőrössy Eszter Piros, Lukács Annamária, Kalmár Panni, Horváth Emma, Fanici Jázmin Sarolta Szemináriumvezető: Munkácsi Adrienn
Szociális Rendszer (Jó Gyakorlat Díj)

- Akció: Kritikus gondolkodás fejlesztése egy középiskolásoknak szervezett vitaórán keresztül.
- Értékelés: Fontos és alulértékelt készség, a kritikus gondolkodás fejlesztése került fókuszba. A célcsoport számára releváns és vonzó formátumot választottak, megfelelő közegben és jól megválasztott témával. A program innovatív és interaktív tanulási élményt nyújtott, amely túlmutatott a hagyományos oktatási kereteken. A csoport az akciót az iskolával és az osztállyal való együttműködésben partneri hozzáállást képviselve valósította meg.
- Csapattagok: Csekovszky Mór, Hargitai Soma, Francsik Péter, Légrádi Gergely, Molnár Dániel, Kondé Levente Szemináriumvezető: Szathmári Attila
- sOLDiers (Legjobb Gyakorlat Díj)

- Akció: Idősotthonban szervezett társasjáték-délután az idősek közösségi életének gazdagítására. Értékelés: Empatikus és érzékeny volt a témaválasztás, amely figyelembe vette az idősek magányának valós társadalmi problémáját. Erős személyes motiváció jelent meg, amely a projekt elkötelezettségét és sikerét biztosította. A közös gondolkodás és partneri hozzáállás az idősotthonnal értékes emberi kapcsolatok kialakulásához vezetett, amely hosszú távú hatást eredményezhet. Csapattagok: Andor Viktória Éva, Fónai Karolina Fanni, Horváth Álmos István, Horváth Zoé, Musek Annaliza Szemináriumvezető: Kiss Julianna, Krátki Noémi
- Lélektér (Legjobb Gyakorlat Díj)

- Smiley (Legjobb Gyakorlat Díj)
- Akció: Adománygyűjtés a Budapesti Krízisambulancia számára, valamint egy érzékenyítő előadás a témáról az egyetem hallgatóinak részvételével Értékelés: Fontos társadalmi problémát céloztak a hallgatók, erre valódi segítséget nyújtottak. A témában szakértő szervezettel működtek együtt, amely erősítette a projekt hatékonyságát. Igény alapú támogatás született, amely nemcsak anyagi segítséget, hanem tudatosságnövelést is biztosított, valós változást eredményezve a résztvevők gondolkodásában és attitűdjében. Csapattagok: Budai Borbála; Vesztróczy Balázs; Kovács Márk; Kapros Konrád; Kovács Lázár; Tóth Áron IstvánSzemináriumvezető: Lajos Veronika
Szolidaritással, fenntarthatósággal és mentális egészséggel foglalkozó hallgatói projekteket díjaztak – 2024. július 5.
Segélyhívó-szimuláció, a családon belüli erőszak problémájáról szóló kampány, az egészséges táplálkozás népszerűsítése, önvédelmi tréning nőknek és gyermekotthonban szervezett program is szerepelt a Döntési technikák magyar és a Decision techniques angol nyelvű kurzusokban díjazott hallgatói projektek között.

Társadalmi szolidaritással, fenntarthatósággal és mentális egészséggel foglalkozó hallgatói projekteket díjaztak a Döntési technikák tárgy oktatói. A tárgy során a diákok maguk által választott témában, 5-6 fős csoportokban valósítottak meg közös akciókat, így a gyakorlatban is alkalmazhatták a tárgy elméleti ismeretanyagát reflektálva a gyakorlati megvalósítás tanulságaira is.
A pályázat célja a jó gyakorlatnak tekinthető akciók bemutatása, az akciók ismertségének növelése és a tapasztalatok megosztása volt a hagyományteremtés érdekében. Az értékelési szempontok a társadalmi és környezeti hatás, a kreatív megvalósítás, a közösségformálás, az érintettek bevonása és a csoport tanulási folyamata voltak.
A szakmai zsűri végül három jó gyakorlatot és két legjobb gyakorlatot díjazott. Ezek között volt segélyhívó-szimulációs workshop, a családon belüli erőszak témájára figyelmet felhívó Instagram-projekt, az egészséges táplálkozást népszerűsítő workshop, önvédelmi tréning a nők testi és lelki jólétének biztosítása érdekében és gyermekotthonban élő gyerekek számára szervezett egésznapos program is.

A Women’s Safety csapata a nők testi és lelki jólétének biztosítása érdekében pszichológus és önvédelmi szakértő bevonásával szervezett workshopot. A 20 fő részvételével zajló programon szó volt a nők elleni erőszak formáiról, az egyenlőtlenségek szerepéről és az erőszak elleni stratégiákról is. A szervezésbe bevonták a Ferencvárosi Családsegítőket is közösségi partnerként, akik a hétköznapokban is aktívan segítenek az erőszak áldozatainak.
A “legjobb gyakorlat” címet az érzékeny, mai napig inkább tabuként kezelt vagy félreértelmezett témára való fókuszálás miatt ítélte oda a csapatnak a zsűri. Továbbá kiemelték, hogy a kreatív, sokoldalú, elméleti és gyakorlati elemeket is tartalmazó megközelítés lehetőséget teremtett a résztvevők közötti közösségérzet kialakulására és a fizikai, szellemi, érzelmi bevonódásra is.
Csapattagok: Serena Canka, Kovács Lilla, Steltzer Anna Norina, Léránt Veronika, Thuy Duong Le, Tisza Fizli Kelenee
Szemináriumvezető: Szathmári Attila

Szintén legjobb gyakorlat díjat nyert a Gyermekmosoly csapata is. A székesfehérvári Campuson tanuló csapat tagjai egy helyi gyermekotthonba látogattak el, ahol már két éve zajlik partnerség az intézmény és a Corvinus között. A projekt célja, hogy a hallgatók egy foglalkozás erejéig javítsanak az ingerszegény környezeten szórakoztató feladatokkal, emellett pedig adománygyűjtést is szerveztek az otthon számára. A gyerekek egy akadálypályán mehettek végig, ahol a feladatok teljesítéséért pecsétet kaphattak a menetlevelükbe. A nap végén pedig az ajándék sem maradhatott el.
A zsűri indoklásában a kevés figyelmet kapó, hátrányos helyzetű célcsoport elérését emelte ki, melyet átgondolt, szakértői vélemények alapján történő előkészítés után valósítottak meg a hallgatók. A célcsoport tényleges igényeit figyelembe vevő kreatív, játékos tevékenységeket szerveztek, a korábbi akció folytatása pedig hosszabb távú, jelentős társadalmi hatást is lehetővé tesz a kurzus későbbi hallgatói számára.
Csapattagok: Felden Petra, László Vivien, Vig Dorina, Friedrich Márk, Kellner László, Vágó Bendegúz
Szemináriumvezető: Krátki Noémi

A Késelés csapat akciója a járókelő-effektusra hívta fel a figyelmet, ami arról szól, hogy minél többen tudnának segíteni egy rászorulónak krízishelyzetben, annál kisebb az esélye, hogy segít neki valaki. A csapat tagjai ezért egy workshopot szerveztek, ahol segélyhívó-szimulációt tartottak. A vállalkozó diákok persze nem a valódi segélyhívót tárcsázták, hanem a projekt egy-egy tagja ült a vonal másik végén. Azokat a kérdéseket tették fel, melyeket egy valódi krízishelyzetben szoktak a diszpécserszolgálat munkatársai. A résztvevők gyakorlatban próbálhatták ki a segélyhívást, így, ha később valóban szükség lenne rá, már felkészültebben tudnak helyt állni a szituációban.
A zsűri a projekt kapcsán kiemelte, hogy kevés figyelmet kapó témáról van szó, melyet átgondoltan és érzékenyen készítettek elő a hallgatók. A nehéz bevonási potenciállal járó akció miatt bátor vállalkozás is volt egyben, de a kreatív és újszerű megvalósítás segített a hallgatók elérésében a projekt sikeres lebonyolításában.
Csapattagok: Hajdu Gréta, Kápolnai Krisztián, Kovács Eszter Éva, Makrai Ábel Izrael, Somogyvári Edvin, Vezér Zalán
Szemináriumvezető: Szathmári Attila

A Project Orange csapata a családon belüli erőszak problémájára hívta fel a figyelmet egy Instagram-kampányon keresztül. Emellett személyes akciót is szerveztek, ahol járókelőkkel beszélgettek a témáról, akik csatlakozhattak az online kezdeményezéshez is. Az akció hatását mutatja, hogy megkereste őket később egy érintett is, valamint egy témában szakértelemmel rendelkező civil szervezet képviselője is megosztotta velük a tapasztalatait.
A szakmai zsűri kiemelte az érzékeny téma körültekintő, óvatos kommunikációját, és az online felületen elért többezres nézettségszámot is. Jó gyakorlat volt az influencerek, érintettek, szakértők bevonása és vélemények becsatornázása a folyamatba, és a megvalósítás közbeni rugalmasság, újabb – online és offline – tevékenységek beépítése is.
Csapattagok: Michael Ejiofor Junior Eneh, Elina Kanybekova, Sina Ernst, Gong Shu Xin, Ning Ke, Qiu Feng
Szemináriumvezető: Kiss Julianna

A CsipetCsapat projektje az egészséges táplálkozásról szólt, a hallgatók a Heller Farkas Szakkollégiumba szerveztek workshopot a témában. A cél az informálás és a saját tapasztalatok megosztása volt, melybe szakértőt is bevontak. A közös ételkészítéssel pedig arra is fel akarták hívni a figyelmet, hogy a jó minőségű, egészséges étel a tanulmányi eredményekre is hatással lehet az egészséges életmódon túl.
A célcsoport számára fontos célkitűzést a közös ételkészítés révén inspiráló akcióval valósították meg, a résztvevőkre gyakorolt hatás így jelentős volt – emelte ki a zsűri. A szakkollégiumi összekapcsolódással pedig közösségformálás megvalósult, ami szintén előnyt jelentett a kiválasztás során. Az is pozitívum volt, hogy a szakértői vélemények, interjúk is beépültek a megvalósítás során.
Csapattagok: Török Alexander, Kádas Anna, Tóth Borbála, Tőke Danone Csaba, Józsa Kristóf, Nagy Dalma
Szemináriumvezető: Szathmári Attila
Ezek a történetek rámutatnak arra, hogy egy hallgatói projekt a tanuláson túl valós társadalmi hatással is járhat. Az elméletben megtanult módszerek azonnali gyakorlati alkalmazása pedig jobban elmélyíti a tananyagot, és a diákokat is lelkesíti a tudatosabb részvételben és remélhetőleg a későbbi társadalmi felelősségvállalásban is.
További információ a kurzusról és az oktatókról: https://www.uni-corvinus.hu/fooldal/egyetemunkrol/tanszekek/donteselmelet-tanszek