Közpolitika Tanszék
A Közpolitika Tanszéken zajló képzések célja a korszerű és nemzetközi összehasonlításban versenyképes közszektor kialakításában és menedzsmentjében közreműködő jövőbeli szakértők képzése, akik alapos közgazdasági felkészültséggel és a közszektorban szükséges sokrétű speciális szakismerettel egyaránt rendelkeznek. Célunk, hogy végzett hallgatóink helyi, regionális, nemzetállami és uniós szintű stratégiai és szakpolitikai döntéselőkészítéshez és a közszektor feladatait ellátó szervezetek menedzsmentjéhez egyaránt felhasználható, biztos tudással rendelkezzenek. Hallgatóink megismerkednek a kormányzást és a közpolitikák megvalósítását meghatározó jogi, politikai, szervezeti és kulturális környezeti tényezőkkel is.
A tanszék a Társadalom- és Politikatudományi Intézeten belül működik.
Hírek és események

Emlékkonferencia: Jenei György öröksége a közpolitika és közigazgatás kutatásában és oktatásában

Gyászhír – Elhunyt Jenei György professzor

Elkészült a „Közpolitika” című könyv új kiadása

Hatalmas siker volt a Közpolitika Tanszék első Alumni Közösségi Találkozója

Bianchi Professzor vendégelőadása az Intézeti Kutatási Szemináriumon
Izgalmas akadémiai együttműködés: Hajnal professzor meghívást kapott Peters professzor kurzusába a Pittsburgh-i Egyetemen
A fiatalok és a demokrácia: Godfred Bonnah és Bartha Attila új nemzetközi publikációja
Kollégánk, Jiaqi Zou megszerezte doktori fokozatát a Torontói Egyetemen

Rangos nemzetközi szervezet választotta kuratóriumi elnökévé Hajnal György professzort

A Corvinus Science Shop és a Közpolitika Tanszék megkezdte együttműködését

Két díjat kaptak kollégáink a NISPAcee éves konferenciáján

Csaknem 50 mesterszakos diák tanult Európa legjobb Public Administration programjain

Doktoranduszunk élménybeszámolója az IRSPM 2023-as konferenciájáról

48 ország több mint 500 kutatója vett részt az idei IRSPM konferencián
Archív hírek a Közpolitika Tanszék honlapján

A Corvinus ad otthont az emberi jogokról, a demokráciáról és a tudományos szabadságról szóló globális eszmecserének

Bartha Attila cikke a legtöbbet idézett publikációk között

Hatalmas siker volt a Közpolitika Tanszék első Alumni Közösségi Találkozója

Bianchi Professzor vendégelőadása az Intézeti Kutatási Szemináriumon

Ismét a Corvinus Egyetem szervezi az IRSPM 2023-as konferenciáját

Zajlik a harmadik IPPA

Geert Bouckeart professzor vendégelőadásai a Gazdaság és Közpolitika Intézetben

Beszámoló a Trans-European Dialogue 2022 konferenciáról

Az emberi jogok, az akadémiai szabadság és a tudományos közösség
