Egyetemi docens
Balogh Jeremiás Máté
Vállalkozásfejlesztési Intézet
Balogh Jeremiás Máté korábban a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, a Magyar Turizmus Zrt.-nél, a Vidékfejlesztési Minisztériumban és az IBM ISSC Hungary Kft.-nél dolgozott.
Egyetemi tanulmányait Európai agrárintegráció majd Vezetés-szervezés szakirányon végezte, doktori fokozatát a Corvinus Gazdálkodástani Doktori Iskolájában 2017-ben szerezte meg. 2016-tól tanársegédként, 2017-től egyetemi adjunktusként dolgozott a Corvinus Vállalkozásfejlesztési Intézetében, az Agrárközgazdasági és Vidékfejlesztési, majd Agrobiznisz Tanszéken.
Főbb kutatási területei a nemzetközi agrárkereskedelem és versenyképesség, borkereskedelem, agrárkereskedelem hatása a klímaváltozásra. A Corvinus Kutatási Kiválóság 2021-es díjazottja. Számos hazai és nemzetközi kutatási projekt résztvevő, illetve vezető kutatója.
Benk Szilárd
Közgazdaságtan Intézet
Benk Szilárd 2000-ben szerzett egyetemi diplomát a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen, majd 2009-ben a CEU-n szerzett PhD fokozatot közgazdaságtudományból. Szakmai pályafutása során a gazdaságpolitikai elemzésnek és döntéshozatalnak több meghatározó hazai és külföldi intézményénél is dolgozott. A Magyar Nemzeti Banknak makrogazdasági elemzője, később kutatási igazgatója volt. Dolgozott a Költségvetési Tanácsnál, majd a Pénzügyminisztériumban a makrogazdasági elemzésekért és előrejelzésekért felelős osztály vezetőjeként. Nemzetközi téren az Európai Központi Banknál szerzett tapasztalatot elemzőként, később a Nemzetközi Valutaalapnál volt főtanácsadó. Ezt követően 2014-2016 és 2018-2020 között a Nemzetközi Valutaalap igazgatóságának a helyettes tagja, ahol Magyarország és további hét közép- és kelet-európai ország képviseletét látta el.
Benk Szilárd számos makrogazdasági vonatkozású nemzetközi publikáció szerzője, amelyek előkelő helyen jegyzett folyóiratokban jelentek meg, úgy, mint a Journal of International Money and Finance, Journal of Economic Dynamics and Control, Journal of Forecasting, Journal of Money, Credit and Banking, Review of Economic Dynamics. Cikkei a monetáris üzleti ciklusokat, a pénzügyi szektor és innováció üzleti ciklusokkal való kapcsolatát, a monetáris aggregátumok és az olajárak, valamint az infláció közötti kapcsolatot vizsgálták. Modellezési tárgyú cikkei makrogazdasági előrejelzéssel, gazdaságpolitikai intézkedések hatásának számszerűsítésével foglalkoznak.
Bokor Tamás
Kommunikáció és Szociológia Intézet / Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék
Bokor Tamás kommunikáció- és médiakutatóként 2010 óta vesz részt a Corvinus kommunikáció- és médiatudományi képzéseiben. PhD fokozatát Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán szerezte, 2008-tól előbb óraadó tanárként, majd 2014-től egyetemi adjunktusként csatlakozott a Corvinus Kommunikáció és Szociológia Intézetéhez. Kutatásai fókuszában az áll, miként hat egymásra a digitális hálózati média és annak használója: hová képes alakulni (netán fejlődni) az ember és az algoritmusok együttműködése, hogyan befolyásolják egymást, milyen jövőképet kínál ez a kölcsönhatás?
Hallgatóival a közös munkát arra építi, hogy merjék bemutatni az ötleteiket, kifejezni az igényeiket és megfogalmazni a kritikáikat.
Gáti Mirkó György
Marketing Intézet / Marketingkutatás és Fogyasztói Magatartás Tanszék
Gáti Mirkó a Marketing Intézet munkatársa. Fő kutatási területei a kisvállalati marketing főként hazai kontextusban vizsgált, de a nemzetközi tudományos közösség számára is releváns kutatási irányai. További kutatási irányai közé tartozik az értékesítés digitalizálódása, az értékesítő és az őt támogató (vagy hátráltató?) technológia elemzése, valamint foglalkozik a közösségimédia-marketing és magánélet védelmével kapcsolatos tudományos kérdésekkel.
Rendszeresen publikál nemzetközi és hazai folyóiratokban, részt vesz hazai és nemzetközi tudományos konferenciákon. Doktori disszertációjáért megkapta a Harsányi István Ph.D. díjat, a Vezetéstudomány folyóirat „Kiváló cikkek”, illetve „Legjobb cikk” díjjal is elismerte magyar nyelvű tudományos munkásságát.
Üzleti tanácsadás területén dolgozott a Magyar Telekom, az OTP Bank, valamint a Magyar Sporttudományi Társaság, a Magyar Sportmenedzsment Társaság, valamint a SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány számára.
Gyulai Attila
Nemzetközi, Politikai és Regionális Tanulmányok Intézet / Politikatudományi Tanszék
Gyulai Attila 2021. szeptembertől a Politikatudományi Tanszék egyetemi docense. Corvinusos oktatói tevékenysége mellett 2010 óta az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Társadalomtudományi Kutatóközpontjának Politikatudományi Intézetében kutat, ahol jelenleg a Demokrácia- és Politikaelméleti Osztályt vezeti.
Korábban kutatóként az Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, megbízott oktatóként pedig többek között a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen is dolgozott. Akadémiai-felsőoktatási munkáit megelőzően közel tíz évig politikai elemzőként tevékenykedett. A Szegedi Tudományegyetemen kommunikáció, az ELTÉ-n politológia szakot végzett, utóbbi intézményben szerzett PhD-fokozatot 2016-ban. Az elmúlt években több egyéni és csoportos kutatásban vett részt: foglalkozott a magyar politikai rendszer 2010 utáni átalakulásával, egy nemzetközi összehasonlító kutatás keretében az alkotmánybíráskodás és a törvényhozás viszonyával foglalkozik, és jelenleg is zajlik egy politikaelméleti kutatás, amelyben a politikai realizmust vizsgálja. Évtizedes érdeklődés fűzi Carl Schmitt politikaelméletéhez, amely témáról több hazai és nemzetközi fórumon jelentek meg írásai.
Hidegh Anna
Vezetéstudományi Intézet / Szervezeti Magatartás Tanszék
Hidegh Anna 2006-ban szerezte közgazdász diplomáját a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetemen, Vezetés-szervezés szakon. Rövid multinacionális környezetben tett kirándulás után a Budapesti Corvinus Egyetemen folytatta PhD tanulmányait, 2016-ban szerezett fokozatot „Kritikai Emberi Erőforrás Menedzsment: A szervezeti életvilág szimbolikus szerkezeteinek újratermelése a vállalati karácsony kolonizációjának esetén keresztül” című disszertációjával. 2012-ig a Corvinuson, majd azt követően a Budapesti Gazdasági Egyetemen dolgozott oktató-kutatóként, és jutott el az egyetemi docensi pozícióig.
Meghatározó oktatási területei a szervezetelméletek, az emberierőforrás-menedzsment, az üzleti etika és a kutatásmódszertan. Egyéni kutatói érdeklődése a kritikai menedzsmentkutatás és -oktatás, valamint a diverzitásmenedzsment területére esik, emellett foglalkozott karrierváltással, részvételi módszertanokkal, illetve kis- és középvállalatok emberierőforrás-menedzsment gyakorlataival is.
Jelenleg egy fogyatékossággal élő vállalkozók munkaerőpiaci helyzetével foglalkozó projektben vesz részt. 2020-ban kollégáival elnyerte a BGE Tudományos Díját kutató kategóriában egy nemzetközi folyóiratcikkel.
Keresztúri Judit Lilla
Pénzügy, Számvitel és Gazdasági Jog Intézet / Befektetések és Vállalati Pénzügy Tanszék
Keresztúri Judit Lilla 2004-ben kezdte tanulmányait a Budapesti Corvinus Egyetem, 2010-ben szerezte meg a diplomáját Pénzügy mesterszakon Befektetéselemző és kockázatkezelő főszakirányon, majd 2011 és 2017 között folytatta PhD tanulmányait a Gazdálkodástani Doktori Iskolában.
A jövőjét az akadémiai pályán képzeli el, energiái nagy részét jelenleg a kutatásra fókuszálja. Az elmúlt években több hazai és nemzetközi referált folyóiratban jelent meg publikációja – három Q1 cikk – egészségügyi hálózatok témakörében. Jelenleg is több témában folytat kutatást a működési kockázatok területén.
Kristóf Luca
Kommunikáció és Szociológia Intézet
Kristóf Luca 2021-ben csatlakozott a Szociológiai Tanszékhez, de az elmúlt tíz évben már folyamatosan tanított a Corvinus szakkollégiumaiban. Kutatóként a legfontosabb témái az elitkutatás, a kultúra szociológiája és a társadalmi rétegződés. Oktatóként a klasszikus és modern szociológiaelméleteket, valamint a szociológia egyik alapkérdését, a társadalmi struktúrát leíró elméleteket ismerteti meg a hallgatókkal. Célja, hogy megismerjék és megszeressék a szociológiai látásmódot, ugyanakkor nyitottak legyenek a többi társadalomtudomány irányába is.
Naffa Helena
Pénzügy, Számvitel és Gazdasági Jog Intézet / Befektetések és Vállalati Pénzügy Tanszék
Naffa Helena a Corvinus Befektetések és Vállalati Pénzügy tanszékének docense. Egyetemünkön szerezte okleveles közgazdász diplomáját 2008-ban, Tőkepiac és vállalat szakirányon, majd ezt követően csatlakozott a tanszékhez PhD tanulmányai folytatására a Gazdálkodástani Doktori Iskolában. Fokozatát 2015-ben szerezte meg, az egyik nemzetközi bírálója Professor Aswath Damodaran volt. A tanszék kötelékében vállalati pénzügyek és befektetések, valamint vállalatértékelés témakörében oktat és kutat; PhD hallgatóival közösen folytat kutatást fenntartható befektetések témakörben.
Pálfia Miklós
Matematikai és Statisztikai Modellezés Intézet / Matematika Tanszék
Pálfia Miklós villamosmérnök-matematikus, aki az informatikai doktori iskola óta a matematikai analízis különféle ágaival foglalkozik, előtérbe helyezve az ágak közötti kapcsolatokat és globális kohéziót, illetve azok potenciális gyakorlati alkalmazásait. Ezen részterületek felölelik a nem-euklideszi terek analízisét, azokon adott dinamikai rendszerek vizsgálatát, a valószínűségszámítást, illetve a nem-kommutatív függvényelméletet. A kohéziót többek között optimalizálási problémák, illetve különféle átlagolási eljárások adják, amelyek ugyanúgy előfordulnak a nem-euklideszi, mint a nem-kommutatív operátorok és mátrixok világában. Ezek a nem-lineáris átlagok egy új, nem-lineáris valószínűségelmélet előtt is megnyitják az ajtót, amely keretében fontos klasszikus törvények, mint a nagy számok törvénye és a központi határeloszlás-tétel univerzális haranggörbéjével együtt kiterjeszthetővé válnak. Ezek gyakorlati alkalmazásai sok helyen előfordulnak, mint például az agy orvosi képalkotási eljárásainál, radar célpontok felismerésénél, dns szekvenációnál, robotirányításban, tektonikus lemezek mozgásainak vizsgálatánál, illetve bárhol, ahol átlagolásra, mint például a legkisebb négyzetek módszerére van szükség. Ez a való élet komplex problémáinál egyre gyakrabban az említett nem-lineáris, és nem-euklideszi megközelítéseket igényli. Ezen felül a nem-kommutatív függvényelmélet egyik fontos alkalmazása a kvantumelmélet és kvantum információ elmélet, amely a terület létrejöttét is erősen motiválta különféle rendszer- és szabályozás elméleti problémák mellett.
A fentebb említett témakörök vizsgálatát Dél-Koreában a szöuli Sungkyunkwan egyetemen és a Szegedi Tudományegyetemen is végzi, illetve korábban Japánban a Kiotói egyetemen, a dél-koreai tegui Yeungnam egyetemen és a doktori évei alatt a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi egyetem mellett a Central European University-n. A külföldi kutatómunkát megelőzően, statisztikai modellalkotási tudását bővítette és kamatoztatta a piacvezető LeasePlan nemzetközi flottalízingelő vállalatnál, illetve szoftverfejlesztéssel és számítógépes grafikával is foglakozott különféle magyar cégeknél, mint például a DunaHolding Informatikai Stúdiónál.
Pásztor Adél
Kommunikáció és Szociológia Intézet
Pásztor Adél másfél évtized után nagy örömmel tért vissza alma materébe, a Corvinus Egyetemre, ahol még 2005 decemberében doktorált szociológiából Gazsó Ferenc témavezetése alatt. A doktori tanulmányait két rangos külföldi ösztöndíj követte: Jean Monnet posztdoktori ösztöndíjas volt a firenzei székhelyű Európai Egyetemi Intézetben (European University Institute), ahol Jaap Dronkers vezetése alatt a PISA adatok elemzésén dolgozott egy nemzetközi csapattal. Ezt követően Marie Curie ösztöndíjjal az Amszterdami Egyetem egy nagyszabású (nyolc országra és 15 nagyvárosra kiterjedő) kutatási projektjének keretein belül a második generációs migránsok oktatási integrációját kutatta (2007-2009). 2010-től a Northumbria Egyetem, majd 2013-tól a Newcastle Egyetem volt adjunktus, utóbbi helyen 2017-ben elnyerte az egyetem oktatói kiválóság díját Az év témavezetője kategóriában.
Több rangos folyóiratban publikált, többnyire (felső)oktatásszociológiai témákban. 2017 óta szerkesztőbizottsági tagja a British Journal of Sociology of Educationnek. Emellett aktívan részt vett a Marie Curie Alumni Szövetség munkájában, ahol nevéhez fűződik a Karrierfejlesztési Munkacsoport megalapítása. Alapító tagja továbbá az EducEight csoportnak, amely 2007 óta számos workshopot és konferenciát szervezett PhD hallgatók és fiatal kutatók számára. Vendégkutatóként szakmai látogatást tett az Oxfordi Egyetemen (Szociológiai Tanszék), az Osztrák Tudományos Akadémián (Bécs) és az Európai Egyetemi Intézetben (Társadalmi és Politikatudományok tanszék). 2020 tavaszán pedig Senior Research Fellow-ként érkezett vissza a Corvinus-ra, hogy kutatói munkáját a CIAS keretén belül folytassa. 2021 szeptemberétől immár egyetemi docensként csatlakozott a Kommunikáció és Szociológia Intézethez.
Pintér Éva
Informatika Intézet / Számítástudományi Tanszék
Pintér Éva az elmúlt húsz évben oktatóként, szakértőként és vállalati pénzügyi tanácsadóként dolgozott több iparágban. 2001-től a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar Pénzügy és Számvitel Intézetének oktatója és a pénzügy szak operatív szakvezetője, 2020 óta pedig a Corvinus egyetem habilitált docenseként dolgozik az Informatika Intézetben.
PhD fokozatát 2008-ban szerezte, 2018-ban habilitált. A kutatási területeit meghatározza banki- és vállalati pénzügyi végzettsége, a pénzügyi-megtérülési-kockázati fókusz az utóbbi években kiegészült a digitális attitűd, pénzügyi szolgáltatásinnováció és fintech témakörrel.
A Fintech menedzser szakirányú továbbképzés szakvezetője, a Corvinus rövid ciklusú képzési portfoliójának – SMART programok – kialakításában szakmai vezetőként, a vállalati kapcsolatok és az egyetemi képzések összehangolásában vesz részt. A Corvinus Fintech Center stratégiai vezetőjeként, az MKT Fintech és pénzügyi kultúra szakosztály alapító elnökeként, valamint a Magyar Bankszövetség pénzügyi kultúra nagyköveteként évek óta részt vesz a szakmai közéletben, így a Pénz7 rendezvények társszervezője, MKT rendezvények és konferenciák előadójaként jelenik meg rendszeresen.
A tehetséggondozás lényeges kapcsolódási terület a szakmai munkája során, a HSUP (Hungarian Startup University Program) és a Proof-of-Concept (PoC) program keretén belül a hallgatói kompetenciák fejlesztése, mentorálás, a hallgatói ötletek kidolgozásának támogatása legalább olyan fontos, mint a TDK munkák, szakdolgozók és PhD hallgatók témavezetése.
Reizer Balázs
Gazdaság- és Közpolitika Intézet / Gazdaságpolitika Tanszék
Reizer Balázs 202. szeptemberétől a Tanszék egyetemi docense, továbbá a Közgazdaságtudományi és Regionális Tudományok Központja – Közgazdaságtani Intézetének kutatócsoport vezetője (Növekedés és Versenyképesség Kutatócsoport), korábban 2015-2021 között az intézet tudományos munkatársa. Doktori fokozatát 2016-ban szerezte a Közép-Európai Egyetemen közgazdaságtanból. 2004-2010 között a Budapesti Corvinus Egyetem hallgatója volt, 2005-2010 között a Rajk László Szakkollégium tagja.
Kutatási területe a munkagazdaságtan. Korábban az Elteconon és a Rajk Szakkollégiumban oktatott. Tanulmányai többek között a Journal of Population Economics-ban, az American Economic Journal: Applied Economics-ban, a Quarterly Journal of Economics-ban és a Közgazdasági Szemlében jelentek meg.
Ságvári Bence
Kommunikáció és Szociológia Intézet / Szociológia és Társadalompolitika Tanszék
Ságvári Bence korábban külsős oktatóként, 2021 őszétől az Egyetem docenseként a Corvinuson visz különböző kutatásmódszertani és hálózatkutatási kurzusokat. Az European Social Survey (ESS) magyarországi koordinátora, tagja a (ma már nem létező) iwiw adatbázisában a társas kapcsolathálózatok általános és a magyar társadalom egyedi jellegzetességeit közel 10 éve vizsgáló kutatócsoportnak, számos egyéb hazai és nemzetközi kutatási projekt vezetője és résztvevője.
Fulbright vendégoktatóként egy teljes évet tanított az USA-ban, az akadémiai kutatások világa mellett közel 15 éves piac- és közvéleménykutatói, illetve tanácsadói tapasztalattal is rendelkezik. Szociológusként végzett 2001-ben az ELTE Társadalomtudományi Karán, ugyanott szerezte meg doktori fokozatát 2011-ben. 2007-ben Junior Prima díjat kapott.
Érdeklődése a társadalmi jelenségek mellett az informatika világára is kiterjed, így akadémiai tevékenysége során egyre inkább azokra a területekre fókuszál, ahol az új digitális technológiákon (internet, telekommunikáció, szenzorok stb.) keresztül elérhető adatok segítségével fedezhetünk fel új társadalmi jelenségeket vagy juthatunk közelebb az ismert jelenségek megértéséhez és magyarázatához.
Széchy Anna Zsófia
Nemzetközi, Politikai és Regionális Tanulmányok Intézet / Gazdaságföldrajz, Geoökonómia és Fenntartható Fejlődés Tanszék
Széchy Anna Zsófia egyetemi tanulmányait a Corvinuson végezte, a PhD képzés megkezdésével csatlakozott a Környezetgazdaságtani- és Technológiai Tanszék csapatához. PhD fokozatát 2012-ben szerezte meg, előbb tanársegéd, majd 2015-től adjunktus. A Környezetgazdaságtan Tanszék megszűnését követően a Gazdaságföldrajz, Geoökonómia és Fenntartható Fejlődés Tanszék munkatársa.
Valamennyi képzési szinten részt vesz az oktatásban, környezetgazdaságtannal, környezetpolitikával és vállalati fenntarthatósággal kapcsolatos tárgyakat tanít magyarul, angolul és legújabban németül is. 2019-ben Az év oktatója címmel tüntették ki.
Kutatási tevékenysége a környezet és a gazdaság kölcsönhatásainak színtereit érinti, számos projektben vett részt többek között a vállalatok környezeti innovációs tevékenységével, az ökoszisztéma-szolgáltatások közgazdasági értékelésével, a karbon-kibocsátások árazásával, valamint a környezeti nevelés és a környezetbarát életmód összefüggéseivel kapcsolatban.
Vékás Péter
Matematikai és Statisztikai Modellezés Intézet / Operációkutatás és Aktuáriustudományok Tanszék
Vékás Péter 2010 óta munkatársa a Corvinus Operációkutatás és Aktuáriustudományok Tanszékének, ahol aktívan reszt vesz az aktuárius szakemberek képzésében, főleg adatelemzéssel kapcsolatos tárgyakat oktat.
Mester- és doktori szintű tanulmányait is a Corvinuson folytatta. Fő kutatási területei az idősödés és a nyugdíjrendszerek, valamint az árnyékgazdaság modellezése. Több külföldi egyetemen vendégeskedett kutatóként és oktatóként, több egyetemi kutatócsoport tagja és vezetője volt, mindemellett négy év életbiztosítási aktuáriusi tapasztalattal rendelkezik.
2018-ban Az év oktatója elismerésben részesült.
Több szakmai szervezetekben képviseli Egyetemünket: többek között a Magyar Aktuárius Társaság minősített tagja és a Nemzetközi Aktuárius Társaság Oktatási Bizottságának tagja. 2021 őszétől három doktorandusz hallgató témavezetője.
Christopher Jakob Walsch
Nemzetközi, Politikai és Regionális Tanulmányok Intézet / Nemzetközi Kapcsolatok Tanszék
Christopher Walsch osztrák állampolgár. Egyetemi oklevelét a Bécsi Egyetem Történelem Szakán (Mag. phil.) szerezte. További felsőfokú tanulmányait a Central European University Nemzetközi Tanulmányok Szakán (M.A.) és a Londoni Egyetem School of Oriental and African Studies Fejlesztési Tanulmányok Szakán (Development Studies) (M.Sc.) végezte. A Bécsi Egyetem Történelem Szakának Doktori Iskolájában szerezte meg doktori fokozatát (Dr. phil.).
2005-2019 között a Budapesti Corvinus Egyetem International Study Programs Központjában a Nemzetközi Kapcsolatok és az Európai Tanulmányok tárgyakat oktatta, tanított az Egri Esterházy Károly Főiskolán, a Budapesti Andrássy Egyetem mesterképzésén és az egyetem doktori iskolájában is. 2020-tól dolgozik a Budapesti Corvinus Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok Tanszékén.
Kutatásaiban a jelenkori Közép- és Dél-kelet Európa folyamatait vizsgálja, különös tekintettel a térségbeli államok és társadalmak európai integrációjára. Három kötet szerzője és további három kötet szerkesztője, kutatási területéről közel 40 tudományos cikket jelentett meg.