Kutatási hét 2023 – június
Június 12. Hétfő
09:00-12:30 – Modellváltás empirikus nézőpontból
Program szervezői:
- Kováts Gergely (gergely.kovats@uni-corvinus.hu)
Program nyelve: magyar
Megrendezés formája: hibrid – regisztrációhoz kötött
Terem: Faculty Club
Program rövid leírása:
A konferencia témája, célja
A 2019-ben indult felsőoktatási modellváltási folyamat szinte a kezdetektől jelentős közéleti vita tárgya, ami az átalakulás mélysége és kiterjedtsége miatt nem meglepő. Kevesebb ugyanakkor az empirikus vizsgálatok száma, amely adatok alapján igyekszik leírni és elemezni a változási folyamatot. A 2021-ben indult „Modellváltás a felsőoktatásban” című OTKA kutatás célja a modellváltás tapasztalatainak összesítésére és feldolgozására: hogyan változik meg az érintett intézmények kormányzási és irányítási rendszere, az oktatók és munkatársak foglalkoztatási viszonya, és mindennek milyen hatása van az egyetemek működésére? A reform során az állam helyett alapítványok váltak az intézmények fenntartóivá. Az alapítványok élén álló kuratóriumok megszabhatják, hogy az általuk fenntartott intézmény mekkora szabadsággal rendelkezzen a költségvetését, belső irányítási rendszerét, intézményi és foglalkoztatási stratégiáját tekintve. Mivel minden intézménynek más alapítvány a fenntartója, ezért feltételezhetjük, hogy az intézmények irányítási struktúrája a jelenleginél heterogénebb lesz, és ez időben is változni fog. Az egyes megoldások más-más eredményességgel és hatékonysággal működnek majd. Az új irányítási struktúrák jellegét, bevezetését és eredményeit, a kihívásokat és jó gyakorlatokat érdemes feltárni és bemutatni, az eredményeket a nemzetközi mintákkal és trendekkel összevetni.A konferencia célja az OTKA kutatás néhány eddigi eredményének megosztása. A kutatásról részletesebben a kutatóközpont oldalán lehet olvasni.
A rendezvény a “Modellváltás a felsőoktatásban” című, FK138875 számú OTKA kutatás részeként valósul meg.
Tervezett Program
- 8.30-tól Regisztráció
- 9.00 Kováts Gergely (BCE): Megnyitó
- 9.10 Kováts Gergely (BCE): A kuratóriumok szerepei
- 9.40 Kádár-Csoboth Péter (IFUA/PE): A felelősség- és hatáskörmegosztás változása az alapítványi egyetemeknél
- 10.10 Révész Éva – Drótos György (BCE): A finanszírozási szerződések elmélete és gyakorlata
- 10.40 Géring Zsuzsanna – Tamássy Réka (BGE): A modellváltás témája a médiában
- 11.10 Keczer Gabriella (SZTE): Alapítványi egyetemek néhány európai országban
- 11.40 Rónay Zoltán (ELTE): Az akadémiai szabadság és intézményi autonómia kihívásai
- 12.10 Kérdések, válaszok12.30 Kováts Gergely (BCE): Zárszó
09:00-14:00 – “Az élmény nem játék” – ismerkedés az élménypedagógia módszertanával: NoBadKid x Corvinus Science Shop közös workshopja
Program szervezői
E épület, 385
Telefon: +36 1 482 5311
E épület, 27
Telefon: +36 1 482 5310 • Mellék: 5310
Program nyelve: magyar
Megrendezés formája: személyes – regisztrációhoz kötött
Terem: C. X. előadó
Program rövid leírása:
A Corvinus Science Shop partnerségén keresztül invitáljuk kollégáinkat kipróbálni magunkat az élménypedagógiában. Egy olyan workshopot kínálunk, ahol saját élményben tapasztalhatjuk meg a módszer erejét, ismerhetjük meg az elméleti alapjait, és gondolkodhatunk az egyetemi közegben való alkalmazhatóságán. Mindeközben közelebb kerülünk kollégáinkhoz és garantáltan jól fogjuk érezni magunkat.
13:30-15:00 – A turisztikai niche termékek című könyv bemutatója
Program szervezői
C épület, 303
Telefon: +36 1 482 7214 • Mellék: 7214
Program nyelve: magyar
Megrendezés formája: személyes – regisztrációhoz kötött
Terem: Faculty Club, Szivarszoba
Program rövid leírása:
Az esemény keretében a következő magyar nyelvű, a Budapesti Corvinus egyetem oktató-kutató kollégáinak, valamint külső szakértők közreműködésével készült kiadvány bemutatására kerül sor:Az esemény keretében a következő magyar nyelvű, a Budapesti Corvinus egyetem oktató-kutató kollégáinak, valamint külső szakértők közreműködésével készült kiadvány
Az esemény keretében a következő magyar nyelvű, a Budapesti Corvinus egyetem oktató-kutató kollégáinak, valamint külső szakértők közreműködésével készült kiadvány bemutatására kerül sor:
Keller Krisztina (szerk.): A turisztikai niche termékek (Akadémiai Kiadó)
A kötet az Akadémiai Kiadó gondozásában megjelenő Turizmus és mobilitás könyvsorozat része, melynek szerkesztője Dr. Jászberényi Melinda egyetemi docens.
A sorozat köteteinek elérhetősége a MeRSZ felületen:
13:30-15:00 – Innováció és fejlődés bizonytalan környezetben
Program szervezői
E épület, 131/a.
Telefon: +36 1 482 5557 • Mellék: 5557
- Szerb László (Akadémiai doktor, egyetemi tanár, Pécsi Tudományegyetem)
Program nyelve: magyar
Megrendezés formája: hibrid
Terem: Főépület, E338
Program rövid leírása:
A program az MTA Gazdálkodástudományi Bizottság, Ipar és Vállalatgazdaságtan Albizottságának szervezésében kerül megtartásra. Az innováció sokszínűségét járja körben friss kutatások tükrében, külön hangsúlyt helyezve annak szerepére, fontosságára a mai, turbulens és bizonytalan környezetben. Az egyetemi kollégák mellett építünk a társegyetemek kutatói eredményeinek bemutatására és megvitatására. A részletes program még szervezés alatt áll.
13:30-15:00 – Robo-Advisor, avagy InvestmentGPT? – Hol tart jelenleg a befektetésajánló technológia?
Program szervezői:
- Dr. Varga Krisztián, Corvinus Fintech Center
Program nyelve: magyar
Megrendezés formája: személyes
Terem: Főépület, E340
Program rövid leírása:
2018-2020 között zajlott a Dorsum Zrt., Net Média Zrt. és a Budapesti Corvinus Egyetem konzorciuma által amegvalósított „Pénzügyi termékek és szolgáltatók automatizált és hitelesített értékelése és kategorizálása biztonságos, személyre szabott befektetési szolgáltatás kialakítása érdekében” című 2018-1.3.1-VKE-2018-00007 azonosítószámú projektje. A projekt célja egy széles körben elérhető, komplex automatizált szolgáltatás kifejlesztése volt, mely által a jelenleginél ellenőrizhetőbbé, átláthatóbbá, valamint közérthetőbbé válnak a hazai és nemzetközi pénzügyi termékek és szolgáltatások.
Az elmúlt egy évben a mesterséges intelligencia olyan gyorsaságú fejlődését láttuk, hogy eljött az idő a projekt eredményeinek áttekintésére, a technológia jelenlegi helyzetének megismerésére, majd az aktuális lehetőségek felvázolására.
A Kutatási Héten megrendezésre kerülő programunk ezt a hármas célt szolgálja, a következő tartalommal:
- 2018-1.3.1-VKE-2018-00007 projekt áttekintése
- Technológia jelenlegi helyzetének bemutatása
- Kerekasztalbeszélgetés a befektetésajánló technológia és a generatív AI kapcsolatáról, lehetséges új irányok kijelölése
15:30-17:00 – Gazdaságinformatika kutatási kihívások – bemutatkoznak PhD a hallgatók
Program szervezői
Sóház, S.120
Telefon: +36 1 482 7416 • Mellék: 7416
Program nyelve: angol
Megrendezés formája: hibrid
Terem: Főépület, E338
Program rövid leírása:
A gazdaságinformatika területe gyorsan fejlődő, változatos kutatási kihívásokat rejtő terület. A rendezvényen a gazdaságinformatika doktori hallgatók mutatják be kutatásaikat. A program az MTA IX. Osztály, Gazdálkodástudományi Bizottság, Ipar- és Vállalatgazdaságtan Albizottság Gazdaságinformatika Munkacsoportjának rendezvénye.
The field of business informatics is a rapidly evolving, diverse research field with several challenges. The event provides an opportunity for doctoral students from Business Informatics Program (KGIDI Doctoral School) to present their research. MTA Division IX, Committee on Economics, Subcommittee on Industrial and Business Economics Working Group on Business Informatics organise the programme.
15:30-17:00 – Vállalkozásindítás oktatása – Danube Cup kutatási szál
Program szervezői
E épület, 246
Program nyelve: magyar
Megrendezés formája: hibrid
Terem: Főépület, E340
Program rövid leírása:
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara főtámogatásával megtartott első Danube Cup konferencia után a legjobb kutatási eredmények két Q3-as és egy MTA „C” szakfolyóirat tematikus különszámában jelentek meg.
A Danube Cup egyetemek közötti, nemzetközi együttműködés középpontjában a vállalkozói ismeretek oktatása áll. A cél az ismeretek és tapasztalatok megosztása volt, a sikeres kutatások eredményeinek és a legjobb gyakorlatok publikálásával.
Részletek a linkre kattintva: https://lnkd.in/d-BkkaFC
A 2023 júniusi Kutatási Héten kiértékeljük a megkezdett nemzetközi műhelymunka eredményeit. A Danube Cup szervezőkkel való kötetlen beszélgetés mellett lehetőség lesz a megjelent kutatások rövid összefoglalására a szerzők által.
Következő nemzetközi konferencia: 2023. november 24-25., Belgrádi Egyetem.
15:30-17:00 – Marie Curie Actions – Why to apply for it and why to accept fellows?
Program szervezői
E épület, 357
Program nyelve: angol
Megrendezés formája: személyes
Terem: Főépület, E328
Program rövid leírása:
The Marie Skłodowska-Curie Actions fund excellent research and innovation and equip researchers at all stages of their career with new knowledge and skills, through mobility across borders and exposure to different sectors and disciplines. It includes Doctoral Network, Postdoctoral Fellowship or Staff Exchanges, therefore, we kindly invite researchers at all level to learn about the program.We will have two Research Fellow guests who share their experience with us and are here for our questions as well.
Június 13. Kedd
09:00-10:30 – Mesterséges intelligencia a Corvinus-os hallgatók körében
Program szervezői
C épület, 336
Telefon: +36 1 482 7098 • Mellék: 7098
Program nyelve: magyar
Megrendezés formája: személyes
Terem: Főépület, E336
Program rövid leírása:
Az előadás keretében ismertetni fogom az Egyetemi Könyvtár által a Corvinus-os hallgatók körében (alapképzésestől a doktoranduszig) végzett kérdőíves felmérését a mesterséges intelligencia alapú eszközöknek a használatáról.
09:00-10:30 – Mit nem lehet ezen érteni? – Feszültség a számok árnyékában: a matematikai szorongás
Program szervezői:
- Farkas-Kis Máté (mate.farkas-kis@uni-corvinus.hu) – egyetemi tanársegéd, PhD hallgató
Program nyelve: magyar
Megrendezés formája: személyes
Terem: Főépület, E338
Program rövid leírása:
Talán nem meglepő, hogy a XXI. század legnagyobb kihívása, hogy a gazdasági rendszerek, amelyek meghatározzák a nemzeti és a világgazdaságot, hogy válhatnak fenntarthatóvá. Ez egy olyan probléma, amelyhez szükség van jól megalapozott döntések létrehozására. A menedzsment döntések előkészítésében, a gazdasági elemzések mögött, az adatelemzések hátterében szinte minden esetben az alkalmazott matematikai tudás áll. Ugyanakkor ennek a tudásnak a megértése, a titka keveseknek adatik meg. Az oktatásban ez egyik olyan terület, amellyel a legtöbbet, leghosszabban foglalkozunk, mégis számos kudarc kíséri. Sokan megmaradnak a „nincs matekos agyam” magyarázatoknál, s nem gondolnak mélyebben bele, hogy mi az oka a kudarcnak. Kutatásom ajtót kíván nyitni abba az irányba, hogy gondoljuk újra a viszonyunkat a matematikával.
11:00-12:30 – Horizon Europe pályázati lehetőségek – konzultáció
Program szervezői
E épület, 217
Telefon: +36 1 482 5481
Program nyelve: magyar
Megrendezés formája: személyes
Terem: Főépület, E336
Program rövid leírása:
A Horizont Európa, az Európai Unió 2021 és 2027 közötti hétéves kutatási és innovációs keretprogramja 95,5 milliárd eurós keretösszeggel.A keretprogramban elérhető nemzetközi pályázati lehetőségekről adnak tájékoztatást az egyetem kutatástámogatási szakértői.
Június 14. Szerda
09:00-10:30 – Családi vállalkozásból vállalat – A professzionalizáció szerepe
Program szervezői
E épület, 342
Telefon: +36 1 482 5128 • Mellék: 5128
E épület, 342
Telefon: +36 1 482 5128, +36 30 337 8791 • Mellék: 5128
Program nyelve: magyar
Megrendezés formája: hibrid
Terem: Főépület, E338
Program rövid leírása:
A professzionalizáció szerepe a családi vállalatok, vállalkozások esetén nem is lehetne aktuálisabb. Mind nemzetközileg, mind hazai környezetben egy igen népszerű témáról van szó. A kutatási héten bemutatott előadásokból megismerhetjük, a családi és nem családi cégek közötti különbségeket, mik az erőforrások és képességek amelyekre ezek a szervezetek fókuszálnak, és melyik vezet – jelenleg – sikeresebb, versenyképesebb működésre. A program során bemutatásra kerül a professzionalizáció stratégiai szerepe is, hogyan tudnak a családi vállalatok fejlődni, milyen nehézséggekkel, kihívásokkal néznek szembe a folyamat során, és mit tehetnek annak érdekében, hogy az ezzel járó tipikus csapdákat elkerüljék. Az esemény fő szervezője a Budapesti Corvinus Egyetem Családi Vállalatok Központja, minden érdeklődöt szívesen várunk. Esetleges kérdések, érdeklődés esetén kérjük keresse az esemény szervezőit, Wieszt Attilát vagy Kárpáti Zoltán.
09:00-10:30 – Generációs együttműködések és az idősek jólléte Székesfehérváron
Program szervezői
E épület, 226
Telefon: +36 1 482 5379, 5536 • Mellék: 5379
E épület, 226
Telefon: +36 1 482 5379, 5536 • Mellék: 5379
E épület, 101
Telefon: +36 1 482 5565 • Mellék: 5565
Program nyelve: magyar
Megrendezés formája: személyes
Terem: Főépület, E336
Program rövid leírása:
A Corvinus Egyetem és a Civil Centrum Alapítvány közös kutatásának célja, hogy feltárja Székesfehérváron az idősek jóllétével kapcsolatos tényezőket, felmérje a generációs különbségekből fakadó lehetőségeket és nehézségeket, a helyi szereplők, így a civil szervezetek, az állam, az önkormányzat és a helyi munkáltatók szerepét az idősek életminőségének alakításában. A program célja, hogy ismertesse a kutatáshoz kapcsolódó kérdőíves felmérés, a kulcsszereplőkkel készített interjúk, valamint a különböző témájú workshopok legfontosabb eredményeit, valamint lehetőséget biztosítson a legfontosabb érintettek közvetlen bevonására.
09:00-10:30 – Mind your metaphor: An introduction to political marketing and figurative language
Program szervezői
E épület, 329
Telefon: +36 1 482 5116 • Mellék: 5116
- Utku Bozda (utku.bozda@stud.uni-corvinus.hu) – doktorandusz
Program nyelve: angol
Megrendezés formája: személyes
Terem: Főépület, E340
Program rövid leírása:
Our workshop, “Mind your metaphor: An introduction to political marketing and figurative language” shows participants the way figurative language use shapes political discourse. We demonstrate through our interactive activities how the depiction of “taxation” as a “burden,” “nations” as “married partners” and “political elections” as “horse races” shapes the way we think about the economy, politics, and other public issues.
09:00-11:30 – Mini-course on asset pricing
Program szervezői:
- Veloso da Silva Admilson (veloso@uni-corvinus.hu) – Institute reference
Program nyelve: angol
Megrendezés formája: személyes
Terem: C épület 107.
Program rövid leírása:
Presenter: Paul Whelan from Copenhagen Business School
sites.google.com/view/institue-monday-seminars/
(Two days) Mini-course on asset pricing14th June (Wednesday): 9:00-11:30 (3 x 45 mins, with breaks) Overview of discrete-time asset pricing via the SDF approach, the puzzles, and potential solutions. Avenues for further research.
15th June (Thursday): 9:00:-11:30 (3 x 45 mins with breaks)Habit and Epstein Zin preferences, long-run risk, and rare disasters. Avenues for further research.
Place: C.107
11:00-12:30 – ERC Grants fórum
Program szervezői
E épület, 217
Telefon: +36 1 482 5287, +36 30 758 7266 • Mellék: 5287
- Gergely Bőhm – ERC NCP, Hungarian Academy of Sciences
- Katalin Borvölgyi – ERC NCP, Hungarian Academy of Sciences
Program nyelve: angol
Megrendezés formája: személyes
Terem: Főépület, E336
Program rövid leírása:
Information forum for potential applicants on European Research Council (ERC) funded research proposals. The ERC Grant is the most prestigious, highly competitive individual excellence grant scheme in European research funding, available in Starting, Consolidator and Advanced categories, tailored to the researcher’s career path. More information about the ERC: https://erc.europa.eu/apply-grant
13:30-15:00 – Pályázati lehetőségek a Horizon Europe program Widening munkaprogramjában
Program szervezői
E épület, 217
Telefon: +36 1 482 5481
- Tóth Orsolya – NCP koordinátor
- Borza Beatrix – NCP koordinátor
Program nyelve: magyar
Megrendezés formája: személyes
Terem: Főépület, E336
Program rövid leírása:
A Horizon Europe keretprogram horizontális pillérét alkotó, „A részvétel szélesítése és a kiválóság terjesztése” alprogram a gyengébb innovációs teljesítményű országok kutatási és innovációs kapacitásépítéséhez járul hozzá. Az intézkedések megerősítik ezen országok potenciálját a transznacionális kutatási és innovációs folyamatokban, előmozdítják a hálózatépítést és a kiválósághoz való hozzáférést. Az alprogram célja kettős: egyrészt a részvétel szélesítése és a kiválóság terjesztése, másrészt az Európai Kutatási Térség megerősítése az európai K+I rendszer megreformálása és megerősítése révén.
13:30-15:00 – Sportgazdasági kutatói meeting
Program szervezői
E épület, 389
E épület, 348
E épület, 358
Telefon: +36 1 482 5422
E épület, 350
Program nyelve: magyar
Megrendezés formája: hibrid
Terem: Főépület, E338
Program rövid leírása:
A program célja, hogy egy terembe hozza össze a Budapesti Corvinus Egyetemen a sport különböző gazdasági aspektusait, területeit kutató szakembereket, hogy megismerhessük egymás munkáját, diskurzust kialakítva. A találkozó lehetőséget teremt a különböző megközelítésben dolgozók kapcsolatépítésére, a szinergiák felismerésére és a közös kutatási lehetőségek feltárására.A programra szeretettel várunk minden olyan kollégát, akik már most is a sport gazdasági területeit kutatják, vagy a jövőben érdeklődéssel tekintenek erre a területre.
The objective of the program is to establish a platform for researchers specializing in various aspects of the business and economics of sport at Corvinus University of Budapest. The program aims to facilitate meetings where participants can share and discuss their research with one another.This gathering serves as a valuable occasion for networking among individuals employing diverse approaches within the field. It also offers an opportunity to identify potential collaborations and explore avenues for joint research projects.We extend a warm welcome to all colleagues who are currently engaged in research related to the economics of sport, as well as those who have an interest in pursuing this area of study in the future.
15:30-17:00 – Sz. Bíró Zoltán ‘Putyin háborúja’ c. könyvének (2023) bemutatója
Program szervezői
C épület, 405
Telefon: +36 1 482 7311 • Mellék: 7311
C épület, 414
Program nyelve: magyar
Megrendezés formája: személyes
Terem: Főépület, E340
Program rövid leírása:
“Putyin háborúja” immár hosszú hónapok óta a napi hírek élén szerepel. A front és a hátország eseményeit nyomon követő olvasó előtt azonban számtalan olyan kérdés vetődhet fel, amelyekre a híradások, kommentárok nem adnak választ, vagy csak mellékesen, a megértést segítő szélesebb kontextus nélkül. Sz. Bíró Zoltán szerzővel Rácz András beszélget, a könyvbemutató keretében olyan kérdésekre keresik a választ, mint hogy mi a végső célja az Ukrajna elleni háborúnak? Ki döntött róla? Kinek az érdeke? Miért éppen most robbant ki? És miért nem láttuk előre?
Június 15. Csütörtök
09:00-11:30 – Mini-course on asset pricing
Program szervezői:
- Veloso da Silva Admilson (veloso@uni-corvinus.hu) – Institute reference
Program nyelve: angol
Megrendezés formája: személyes
Terem: C épület 107.
Program rövid leírása:
Presenter: Paul Whelan from Copenhagen Business School
sites.google.com/view/institue-monday-seminars/
(Two days) Mini-course on asset pricing14th June (Wednesday): 9:00-11:30 (3 x 45 mins, with breaks) Overview of discrete-time asset pricing via the SDF approach, the puzzles, and potential solutions. Avenues for further research.
15th June (Thursday): 9:00:-11:30 (3 x 45 mins with breaks)Habit and Epstein Zin preferences, long-run risk, and rare disasters. Avenues for further research.
Place: C.107
09:00-12:30 – CIAS Workshop
Program szervezői
C épület, 707
Telefon: +36 1 482 7798 • Mellék: 7798
C épület, 724
Telefon: +36 1 482 7347 • Mellék: 7347
Program nyelve: angol
Megrendezés formája: hibrid
Terem: Főépület, E338
Program rövid leírása:
Research fellows affiliated with Corvinus Institute for Advanced Studies (CIAS) are going to present their research project during the upcoming Corvinus Research Week.
- 9:00 – 9:05 Zoltán Oszkár Szántó Opening introduction
- 9:05 – 9:30 Panka Bencsik (Vanderbilt University, USA – CIAS) Slow Traffic, Fast Food: The Effects of Time Lost on Food Store Choice
- 9:30 – 9:55 Marcus Dillender (Vanderbilt University, USA – CIAS) The Impact of Benefit Generosity on Workers’ Compensation Claims: Evidence and Implications
- 9:55 – 10:15 Q&A
- 10:30 – 11:00 Coffee break
- 11:00-11:30 Max Gillman (University of Missouri, USA – CIAS) Identifying Money and Inflation Expectation Shocks to Real Oil Price
- 11:30-12:00 John Goodwin (CIAS) Audit Firm Mergers and Audit Quality: Australian Evidence
- 12:00-12:15 Q&A
09:00-10:30 – Hálózatok és üzleti problémák
Program szervezői
E épület, 133
Telefon: +36 1 482 5568 • Mellék: 5568
Program nyelve: magyar
Megrendezés formája: hibrid
Terem: Főépület, E340
Program rövid leírása:
A program egy platformot kínál azon kollégáknak, akik érdeklődnek az üzleti problémák hálózatelemzési megközelítése iránt.A kapcsolatépítést támogatandó eltérő gazdaságszervezési szintek és eltérő módszertani megközelítések kerülnek elő. 10 perces előadásokat követően lesz módunk beszélgetni, ismerkedni is. Bízva a folytatásban:).A programon a globális értékláncokkal, a vállalati hálókkal és az egyének közötti hálózatokkal foglalkozunk. A globális értékláncok adják azt a gazdasági szuperstruktúrákat, amelyek sokszor meghatározzák a cégek lehetőségeit, mozgásterét. Az elmúlt években elérhetővé váltak azok a globális kereskedelmi adatállományok, amelyekre a hálózatelemzési megközelítések sikeresen adaptálhatók.A következő szinten az üzleti tranzakciókra építő hálózatok jelennek meg. A magyarországi hálózati struktúra a NAV ÁFA adatok alapján feltárható. Ez az vállalati tranzakciós háló további dimenziók beemelésével (pl. vállalatok digitalizációja, vállalati termékek) újszerű meglátásokkal segítheti az üzleti életet.A szervezeti döntéshozók által talán a leginkább befolyásolható szint az egyének szintje. Kulcsterületként a programba a hálózati struktúra szervezeten belüli megjelenését, és a szakértői szereplők megtalálását emeljük be.
11:00-12:30 – A Vezetéstudomány folyóirat éves díjazott cikkeinek bemutatkozása
Program szervezői
E épület, 358
Telefon: +36 1 482 5432 • Mellék: 5432
Program nyelve: magyar
Megrendezés formája: hibrid
Terem: Főépület, E340
Program rövid leírása:
A Vezetéstudomány minden évben odaítéli a legjobb cikkeknek járó okleveleket – ezúttal a 2021. évben megjelent cikkek közül díjazzuk a legjobbakat. A program során a szerzők bemutatják díjazott kutatásukat, kiváló cikküket és lehetőség van a szerkesztőbizottság tagjaival is beszélgetni a folyóirat publikációs irányelveiről.
13:30-15:00 – António Marques Bessa’s methodology on Foreign Policy Analysis
Program szervezői
C épület, 317
Telefon: +36 1 482 7378 • Mellék: 7378
Program nyelve: angol
Megrendezés formája: személyes
Terem: Főépület, E336
Program rövid leírása:
This session aims at presenting the contribution of the Portuguese political scientist António Marques Bessa to foreign policy analysis. In this line, the objectives are conceptual and operational, towards building a methodological guideline to analyze not only foreign policy but also international politics.The structure of the session includes (1) considerations in epistemology, (2) theoretical fundaments for foreign policy analysis, and (3) specific methodological steps.
15:30-17:00 – Települési önkormányzatokat érintő közpolitikai témák az egyetemen: kutatások, kurzusok, partnerigények és ötletek
Program szervezői
C épület, 536
Telefon: +36 1 482 5299, +36 30 853 1062
Program nyelve: angol
Megrendezés formája: hibrid
Terem: Főépület, E340
Program rövid leírása:
A júniusi alkalommal megpróbálunk összegyűjteni olyan módszertani tapasztalatokat, amelyek az egyetem bevételszerző vállalati és intézményi kapcsolatainak fejlesztéséhez is kölcsönösen hasznosak lehetnek. Az egyetemen számos kutatás illetve kurzus érinti a témát több szervezeti egységben, melyek esetlegesen értesülnek egymásról. Félévenként tájékozódó és ötletgyűjtő megbeszélést tartunk, akik részvételére számítunk: belsős érdeklődők (kutatók, oktatók, hallgatók), a már velünk dolgozó vagy potenciális külsős partnerek (önkormányzatok, civil szervezetek, kutatók). A cél a rendszeres tájékozódás és kapcsolatépítés, tematikus ötletek gyűjtése, további partnerek keresése a tevékenységeink bővítéséhez (kutatás, fejlesztés, oktatási programok, szakmai gyakorlati lehetőségek).
15:30-17:00 – Expect the unexpected – AI and the future of work and society
Program szervezői
C épület, 525
Sóház, 22
Telefon: +36 1 482 7494 • Mellék: 7494
E épület, 143
Telefon: +36 1 482 5372 • Mellék: 5372
C épület, 329
Telefon: +36 1 482 7377 • Mellék: 7377
Program nyelve: angol
Megrendezés formája: hibrid
Terem: Főépület, E338
Program rövid leírása:
Expectations about the future of artificial intelligence abound. How do we regard these and what role can they play in the lives of individuals and the economy and society? We will be discussing these issues based on two OTKA research projects currently ongoing at the Department of Sociology at the university. In the first 30-40 minutes we will give a glimpse of some of the most interesting results of the projects, and in the second half, we have invited experts from our university to have a discussion about the research and about the future of AI. What kind of questions will we be looking at? 1. Why is it problematic if we just focus on the effects of a technology, and as a consequence formulate the problem with work as how will AI affect the future of work? 2. What do Hungarian youth think about their future work in connection with AI? 3. How do they regard universal basic income as a solution to technological unemployment? 4. How do Hungarian AI researchers and developers conceive the future with AI and how do they see their own role? 5. How do experts from academia, the civil sphere and business imagine a future that AI shapes, and what are the policy implications of their views? 6. How do marketing creatives and journalists envision the future of their profession with respect to generative AI solutions such as ChatGPT? Besides giving a descriptive account of expectations, we will look at what mechanisms influence them and what the consequences are.
The research projects:
1. Visions on Artificial Intelligence and Society OTKA research project (2019-2024)
2. Sociology of AI expectations: visions about the roles of AI in society and in the labour market OTKA research project (2022-2025)
Head of the research projects: Lilla Vicsek (CUB Department of Sociology)
Participants include (among others): Alexandra Köves (CUB), Róbert Pintér (CUB), Dennis Nguyen (UU), Tamás Bokor (CUB), Katalin Fehér (UPS), Tamás Tóth (UPS), Ágnes Horváth (CUB), Boglárka Herke (CSS), Zsófia Bauer, Pataki Gyöngyvér (CSS)
15:30-17:00 – “Lezárt agyam kulcsát eldobom” – szituatív eszképizmus egy party játékon keresztül
Program szervezői
E épület, 357
E épület, 337
Telefon: +36 1 482 5390 • Mellék: 5390
E épület, 355/A
Telefon: +36 1 482 5523 • Mellék: 5523
- Bifkovics Bettina (bettina.bifkovics@uni-corvinus.hu) – PhD hallgató
Program nyelve: magyar
Megrendezés formája: személyes – regisztrációhoz kötött
Terem: Főépület, E336
Program rövid leírása:
A program során participatív módszerrel, a hallgatósággal közösen vizsgáljuk az aktív eszképizmust. Tesszük ezt úgy, hogy a kutató a hétköznapi tevékenységéről (kutatás) egy alternatív tevékenységre (party társasjáték) váltunk. Játsszunk – komolyan!Ahhoz, hogy a játékélményt minden résztvevő számára lehetővé tegyük, fontos tudnunk, mennyi party eszközzel készüljünk. Kérlek, segíts minket azzal, hogy ezen a linken regisztrálsz: https://forms.office.com/e/Qzr5XzXDwp
Június 16. Péntek
10:00-11:15 – Mesterséges intelligencia a kutatásban és a tudományos kommunikációban
Program szervezői:
- Papp Gergő (gergo.papp@uni-corvinus.hu) – vezető kutatási szakértő
- Petrovics Nándor (nandor.petrovics@uni-corvinus.hu) – tanársegéd
Program nyelve: magyar
Megrendezés formája: személyes – regisztrációhoz kötött
Terem: Faculty Club
Program rövid leírása:
A beszélgetés arra törekszik, hogy bemutassa a mesterséges intelligencia, mint új eszköz alkalmazhatóságát a kutatásban és a tudományos kommunikációban. Ennek kapcsán szóba kerül például a ChatGPT és a nagy tudományos kiadóknak az ezzel kapcsolatos állásfoglalásai, vagy például a program használata a cikkek véglegesítésénél. Emellett kitér a beszélgetés az olyan lehetőségekre is, mint a grafikus absztrakt, a videós melléklet és az egyéb interaktív eszközök alkalmazása a cikkek mellékelteként. Vizsgáljuk továbbá a mesterséges intelligencia tágabb szerepét, lehetséges előnyeit és kockázatait is.
A kerekasztal résztvevői:
- Csóka Péter, egyetemi tanár (Pénzügy Intézet)
- Csutora Mária, egyetemi tanár (Fenntartható Fejlődés Intézet)
- Dabis Attila, tudományos írás tanácsadó (Egyetemi Könyvtár)
- Varga Ákos, tanszékvezető egyetemi docens (Marketing- és Kommunikációtudományi Intézet)
A beszélgetést Baksa Máté (egyetemi tanársegéd, Vezetéstudományi Intézet) moderálja.
11:30-12:45 – Horizon Fórum: aktuális trendek az Európai Kutatási Térségben
Program szervezői:
E épület, 217, 625
Telefon: +36 70 332 0835 • Mellék: 7181
- Schenk Borbála
Program nyelve: magyar
Megrendezés formája: személyes – regisztrációhoz kötött
Terem: Faculty Club
Program rövid leírása:
A kutatási hét zárónapján első alkalommal rendezzük meg a Horizon Fórumot, ahol nemzetközi pályázatokban tapasztalt kutatók megoszthatják egymással projektegyüttműködésben szerzett tapasztalataikat, jógyakorlataikat ezáltal támogatva egymást, valamint megvitathatnak olyan horizontális témákat, amelyek EU-s kutatási projektek esetében rendszerint felmerülnek. A program első felében egy gondolatébresztő előadást hallgatunk meg kutatásfejlesztés legújabb európai irányairól, az Európai Bizottság nemzetközi kutatást érintő reformjairól, érintve olyan kérdéseket, hogy miért fontos az open science, milyen lehetséges szervezeti válaszok vannak a kutatásetika és integritás biztosítására, mi a kutatásmenedzsment szerepe és hogy milyen európai törekvések vannak a kutatói életpálya támogatására és vonzóbbá tételére. Az előadás után lehetőség lesz a fenti témák szabadabb megvitatására és networkingre. Szó lesz arról is, hogy a jövőben milyen horizontális témákkal foglalkozzon ez a fórum, amelyek leginkább hasznosak lehetnek a nemzetközi együttműködések iránt érdeklődő akadémiai közösség számára. Minden érdeklődőt várunk szeretettel, különösen a nemzetközi pályázásban már tapasztalt kollégákat.
Program:
- 11:30-11:35 Megnyitó, Dr. Keszey Tamara Nóra, Kutatási Rektorhelyettes
- 11:35-11:40 Miről szól a Horizon Fórum? Fekete Judit, ERGO
- 11:40-11:45 Q & A
- 11:45-12:30 Aktuális trendek az Európai Kutatási Térségben, Dr. Schenk Borbála, Horizont Európa Keretprogram szakértő
- 12:30-12:45 Q & A, networking
13:00-14:00 – Záró ebéd
Megrendezés formája: személyes – regisztrációhoz kötött
Terem: Faculty Club