További menük

Stratégiai helyzetértékelés 2014

Magyar Felsőoktatás 2014
Stratégiai helyzetértékelés

Készítették: Berács József, Derényi András, Kováts Gergely, Polónyi István, Temesi József


2015. január
58 oldal

Tartalom

  • Bekerülés a felsőoktatásba, hallgatói létszámok
  • A képzési szerkezetről és a tanítás, tanulás kérdéseiről
  • A felsőoktatás finanszírozásának tendenciái
  • Egy kiemelt szervezeti változás: a kancellári rendszer bevezetése
  • Magyarország felsőoktatása nemzetközi tükörben
  • Nemzetközi mobilitás és exportképesség a magyar felsőoktatásban

A teljes publikáció letölthető ide kattintva:

Kapcsolódó dokumentumok

MF2014_strat.b11.pdf
A helyzetértékelés főbb megállapításai
  1. A 2010-es kormányváltás, majd a 2011-es új felsőoktatási törvényben és annak végrehajtási rendeleteiben, intézkedéseiben megjelenő oktatáspolitikai váltás (alsó pontszám emelése, hallgatói szerződések bevezetése, önköltséges képzés kiszélesítése, 16 szak állami ösztöndíjas pontszámának nagyon magasra emelése) a demográfiai hatást meghaladó csökkenést okozott a felsőoktatási felvételi jelentkezésekben.
  2. A területi különbségeket elemezve az látható, hogy a felsőoktatási továbbtanulásra – alapképzés, felsőoktatási szakképzés – felvétel esélye különbözik a felvettek állandó lakóhelyének kistérségi hovatartozásától függően. Különösen a leghátrányosabb helyzetű kistérségek tanulóinak esélye csökkent 2002 és 2012 között az alapképzésben. A hosszabb távú trend viszont 2010-ig igazolja azt az állítást, hogy a rövidebb idejű felsőoktatási képzések a hátrányos helyzetű kistérségek tanulóinak számára esélynövekedést jelenthetnek a felsőoktatásba történő bejutásban. Az ő esélyeik is csökkentek azonban a 2011-es felsőoktatási törvény nyomán, a felsőfokú szakképzés átalakítása miatt.
  3. Az elemzések azt mutatják, hogy a hazai felsőoktatás képzési, kibocsátási szerkezete nem tér el radikálisan a fejlett országokétól. A műszaki és természettudományos képzés tekintetében kétségtelenül van némi elmaradás a kibocsátást illetően, azonban a műszaki és természettudományos végzettségűek aránya a 25-64 éves korú népességben (a korábbi folyamatok eredményeképpen) egyáltalán nem kedvezőtlen. Az elmúlt időszak erőfeszítéseinek nyomán az új belépők között is növekszik az ebbe a képzési csoportba tartozók aránya. Ez az arány azonban még mindig alacsony nemzetközi összehasonlításban.
  4. A tanítás és a tanulás egyes részterületeire vonatkozó empirikus kutatások összegzett tapasztalatai arra utalnak, hogy miközben fásultság, frusztráltság érzékelhető az oktatók körében saját pedagógiai nehézségeik, sok esetben kudarcaik, valamint a változtatásra való eszköztelenségük miatt, ezeket nemcsak felismerik, hanem egyben nyitottan tekintenek a helyzet javításának ígéretét hordozó változtatásokra és újszerű megoldásokra. Mindez arra utal, hogy a tanítás és tanulás minőségének javítását előtérbe helyező oktatáspolitikai kezdeményezések számára jelenleg kedvező a klíma a felsőoktatásban.
  5. A képesítések felülvizsgálata és a tanítás megújítása időszerű is: az adatok arra utalnak, hogy a hazai felsőoktatás képesítési rendszere a ciklusos szerkezet felmenő rendszerben történt bevezetésének befejeztével (2010-11-től) befagyott: elavuló képesítések megszűntetésére, újak létesítésére alig került sor. Ezáltal nemcsak a képesítések mennyisége és területek közötti eloszlása stabilizálódott, hanem a belső szerkezet is, területenként nagyon különböző – és helyenként torz – arányokkal.
  6. A hazai felsőoktatás finanszírozási kondíciói a teljes bevételi oldalt elemezve az elmúlt öt évben meglehetősen hullámzóan alakultak. Szembetűnően csökkent az állami támogatás aránya. Ez különösen nemzetközi összehasonlításban riasztó. Hasonlóan folyamatos csökkenést tapasztalunk az összes felsőoktatási kiadásnak a központi költségvetés kiadási főösszegéhez viszonyított arányában. Az intézményi bevételek és kiadások számai a 2011-es csúcs után romlottak. A költségvetési beszámolók adatai alapján jól látszik, hogy a felsőoktatási kiadások egyre nagyobb hányadát finanszírozza saját intézményi bevétel. 2013-ban az összes kiadásnak ez közel kétharmada volt. Ugyanakkor az államháztartáson kívülről (vállalatoktól, szervezetektől, nemzetközi szervezetektől közvetlenül) átvett pénzek bevételeken belüli aránya állandó jelleggel csak 3,5-4% között mozog. Ez rendkívül csekély összeg, a magyar felsőoktatás finanszírozásának egyik problematikus vonása.
  7. Lényegében megszűnt a normatív felsőoktatás finanszírozás, s helyébe a bázis alapú és a feladatfinanszírozásnak egyfajta vegyes rendszere lépett, ami erősen kézi-vezérelt, s az intézmények számára nem átlátható, hosszú távon nem kiszámítható. A 2013-ban megjelent felsőoktatási stratégiai tervezet még a normatív finanszírozás visszaállítását szorgalmazta, a 2014-es viszont azt írja, hogy „a képzések finanszírozása azonos elvek alapján meghatározott önköltségszámításon nyugszik, összege előre meghatározott teljesítménymutatók alapján korrigálva intézményenként differenciált” lesz. Korai még véleményt mondani ez utóbbi rendszerről, de ez a költségnyilvántartás jelentős átalakítását, (az önköltségszámítás egyszerűbb formájában is), az arányos és fix költségek azonosítását kívánná meg.
  8. A felsőoktatás 2013-ban készített stratégiai elképzelése még arról írt, hogy „belátható időn belül érje el a magyar felsőoktatás a GDP arányos költségvetési ráfordítási szint tekintetében az OECD országokban szokásos 1-1,2% körüli értéket”. A 2014 őszén megjelent új felsőoktatási stratégia viszont már úgy fogalmaz, hogy „az elkövetkező években a közvetlen állami támogatás jelentős mértékben nem növelhető, és a rendszer robusztusságát figyelembe véve nem is kívánatos az ilyen mértékű kitettség egyetlen bevételi csatornának”. Ezt a tényt az oktatás és a kutatás minőségének növelési céljával egybevetve középtávon nemigen képzelhető el más, mint a felsőoktatás szereplőinek jelentős mértékű polarizálódása.
  9. 2011 óta jelentősen szűkült az intézmények szervezeti és gazdálkodási autonómiája is. Ennek példái: rektorok és gazdasági főigazgatók minisztériumi kinevezése, költségvetési főfelügyelők megjelenése, vállalkozások alapításának korlátozása, központosított illetményszámfejtés. Hozzá kell azonban azt is tenni, hogy az aktuális felsőoktatási stratégia a gazdálkodási jogosítványok (vagyongazdálkodás, vállalkozások alapítása) kiszélesítését irányozza elő. 2014-ben további változást eredményezett a – rektorválasztás egyetemi jogának visszaállításával együtt bevezetett – kancellári rendszer, amely elsősorban a németországi gyakorlatra hivatkozással történt meg. A magyar megvalósítás a német gyakorlat logikájától azonban két ponton jelentősen eltér: egyfelől hiányoznak a kancellár és az akadémiai vezetés (rektor) közötti konfliktusok feloldásának mechanizmusai, másfelől bizonytalan a kancellár külső és belső legitimitása, ráadásul erős hajlamok vannak a rendszerben a belső legitimitás erodálására. Bár a kancellári rendszer alkalmas lehet a forrásfelhasználás hatékonyságának javítására, azonban a kancellári rendszer bevezetése összességében inkább konzerválja az intézmények alacsony fokú szervezeti és gazdálkodási autonómiáját, főként azért, mert csökkenti az intézmények felelősségvállalási képességét és lehetőségét.
  10. A nemzetközi rangsorok, ország-elemzések arra mutatnak rá, hogy végső soron Magyarország felsőoktatása összhangban van a gazdasági fejlettségével, és általában a középmezőnyben helyezkedünk el. Az aktuális helyzet tehát nem tűnik rossznak. Sajnálatos azonban, hogy ez a pozíció jelentős előnyök leadásával alakult ki. A 2000-es évek közepén a magyar felsőoktatás sok szempontból az ország gazdasági fejlettségéhez mérten „erején felül” teljesített, a kelet-közép európai régióban általában vezető helyen állt, felzárkózóban volt az Európai Unió átlagához. Az elmúlt 10 évben szinte minden rangsorban veszítettünk a jó helyezésekből. Mivel az elemzések a magyar kormányzat által a nemzetközi adatszolgáltatásban beküldött hivatalos adatokat használják fel, egyes helyezések, módszertani megoldások vitathatók ugyan, de a kirajzolódó összkép reális. Érdemes lenne tehát részleteiben is elemezni azt, hogy tartós tendenciákról van-e szó, és mennyiben köszönhető valamely értékelés a gazdasági válság hatásának, gazdaságpolitikai váltásnak vagy a reális viszonyokhoz történő visszarendeződésnek. A külső megfigyelők tanácsai visszatérő módon a magyar felsőoktatás állami támogatásának emelésére, egyes autonómia-elemek növelésére, a belépési és kilépési arányok javítására, a mobilitás kiterjesztésére vonatkoznak.
  11. Az intézmények helyezéseit is elemezve az elmúlt 3 évre vonatkozóan, a rangsorokban rendszeresen (ELTE, SZTE, DE) és esetenként (BCE, BME, PTE) szereplő magyar intézmények jellemzően a 400-700 helyek között találhatóak, és ezzel közvetlenül az nemzetközi élmezőny után következnek. A további helyezéseket is figyelembe véve az integrált kiválósági rangsorokban Magyarország a környező országokhoz képest a lakosságszámra vetítve relatíve sok jó minőségű intézménnyel rendelkezik, amelyek összességükben magas szintű, kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtanak. A kutatási rangsorokban kiemelkedik a régióból Ausztria és Szlovénia, míg Magyarország, Csehország és Lengyelország ettől elmaradó, de egymáshoz képest hasonló szintű teljesítményt mutat.
  12. A felsőoktatás exportpiaci orientációja mind szakterületi szempontból, mind a felsőoktatási intézményeket illetően nagy egyenlőtlenségeket takar, ami a konvergencia-régióra is érvényes. A diplomáért tanuló hallgatók abszolút számát illetően 2001-ben a visegrádi országok között még vezető szerepet töltött be Magyarország és csak Ausztria előzte meg a régióból. 2012-re viszont Magyarország valamivel több, mint másfélszeres növekedésével szemben Ausztria közel megduplázta, Lengyelország megháromszorozta, míg Csehország és Szlovákia megötszörözte a külföldi hallgatók számát.
  13. Az európai cserehallgatók és a részképzésben Magyarországon tanuló nem-európai hallgatók számát illetően viszont a Tempus Közalapítvány, a Campus Hungary kezdeményezés és a Magyar Rektori Konferencia egy-egy ország-specifikus programja hozhat áttörést. A brazil kormány 100 ezer egyetemi hallgatót küld legalább egy félévre egy másik országba. A fogadó országok világranglistáján Magyarország a felettébb előkelő 10. helyen végzett, míg a Műegyetem az egyetemek között az imponáló 5. helyen áll. A különböző egyéb csereprogramok, külföldi részképzések, tanulmányutak révén nem csupán a magyar hallgatók, egyetemi munkatársak jutottak kedvező lehetőséghez, hanem ezek által az egész magyar felsőoktatás nemzetközi fogadókészsége is javult. Egyelőre azonban még hiányzik a vezetői motiváció, a nemzetközi marketing képesség és a tulajdonosi, kormányzati ráhatás, amely esélyt teremtene arra, hogy trendforduló következzen be a magyar felsőoktatás exportbevételeiben.
Összességében a hazai felsőoktatás helyzete nem különbözik jelentősen az ország más társadalmi, gazdasági szféráinak helyzetétől. Abban sem, hogy jogi szabályozása sokszor és jelentős változásokon esett, esik át. A rendszerváltás óta elfogadott három felsőoktatási törvényt 2015-ig összesen közel 100-szor módosították. Az utóbbi 10 évben átlagosan évente 6-7-szer, esetenként radikális oktatáspolitikai irányvonal váltások nyomán. A most készülő felsőoktatási stratégia újabb jelentős oktatáspolitikai váltásról tanúskodik, s ismét nem jelentéktelen törvénymódosításokat vetít előre. Kérdés, hogy a hazai felsőoktatás szerves fejlődését, „fokozatváltását” az ilyen “kormány rángatások” mennyire korlátozzák.
Vágólapra másolva
X
×