Ugrás a fő tartalomra

NFKK FÜZETEK 11

Műhelytanulmányok
Autonómiák a felsőoktatásban


Szerkesztette: Hrubos Ildikó
2013. december





A 2008-ban kezdődő pénzügyi és gazdasági válság következményei elérték a felsőoktatást is, aminek egyik vetülete, hogy az alapvető értékek eddig nem várt módon csorbulhatnak, csorbulnak. Kiéleződött és globálissá vált az erőforrásokért folyó verseny, ami jelentős feszültségeket teremt a felsőoktatás társadalmi szereplői körében. A felsőoktatási „arénába” belépnek olyan országok, régiók (a feltörekvő országok, a mediterrán arab világ stb.) amelyek intézményrendszere jelentősen eltér az európaitól, és amelyeket nem lehet a jól bevált paradigmák alapján megérteni, leírni.

Mindez nagy kihívást jelent a felsőoktatás-kutatók számára, akikre még az európai terep vonatkozásában is várnak megoldatlan kérdések. A legnagyobb megválaszolandó kérdés, hogy az alapvető értéknek tekintett intézményi autonómiának és akadémiai szabadságnak hol van a határa, hiszen nyilvánvalóan soha nem lehet teljes (soha nem is volt teljes). Jelen kötet két tanulmányt tesz közzé, amelyek a szóban forgó kérdéskör néhány aktuális hazai vonatkozását járják körül, egyfelől a jogász, másfelől a közgazdász felsőoktatás-kutató szempontjaiból kiindulva.  Szándékunk szerint adalékul szolgálhatnak a szakmai vitákhoz, a téma további kutatásához.

81 oldal

ISSN: 2060-9698

ISBN: 978-963-89082-6-1

A kiadványban szereplő tanulmányok:

  • Deák Dániel: Autonómia és egyetem
  • Kováts Gergely: A felsőoktatás autonómiája a 2010 és 2013 közötti felsőoktatás-politika tükrében

A kiadvány letölthető itt:

Kapcsolódó dokumentumok

Vágólapra másolva
X
×