NFKK FÜZETEK 2
Műhelytanulmányok
Szerkesztette: Hrubos Ildikó
2009. október
A kötet négy műhelytanulmányból áll, amelyek az NFKK keretében
folyó nagyobb kutatások részeredményeit mutatják be. Az első két
tanulmány a hallgatókkal kapcsolatos, az európai felsőoktatási reform (a
Bologna-folyamat) összefüggésében végzett vizsgálatokról szól. Az egyik
az Európai Hallgatói Szövetség által kibocsátott hivatalos dokumentumok
feldolgozása alapján készült, az egyetemmel szemben támasztott értékeke
kérdéséről, a másik pedig az Eurostudent projekt keretében végzett
magyarországi kísérleti adatfelvétel eredményit mutatja be. A harmadik
tanulmány témája az intézményi menedzsment kérdéskörébe tartozik, a
dékán szerepét járja körül. A negyedik tanulmány néhány jelentős
nemzetközi felsőoktatási konferenciáról, konferencia kötetről számol be,
amelyek a felsőoktatás sokféleségével, a különböző missziók
megjelenésével és az intézményi rangsorokkal foglalkoztak.
103 oldal
ISSN: 2060-9698ISBN: 978-963-503-402-4
A kiadványban szereplő tanulmányok:
- Veroszta Zsuzsanna: A bolognai folyamattal kapcsolatos hallgatói értékek a nemzetközi dokumentumokban
- Szemerszki Marianna: Az Eurostudent felmérés magyarországi kapcsolódásai
- Kováts Gergely: A dékán vezetői szerepei
- Hrubos Ildikó: Alkossunk világszínvonalú egyetemet!
A kiadvány letölthető itt: