A november 20-án tartott workshopot hagyományosan Bruno van Pottelsberghe, a Corvinus rektora, illetve Szántó Zoltán Oszkár, a CIAS dékánja nyitotta meg a Corvinus Faculty Clubban. A CIAS Nemzetközi Workshop – ahogy a kutatóközpont valamennyi eseménye – az Egyetem teljes közössége számára nyitott volt, és jelentős létszámban éltek is a kollégák a részvétel lehetőségével.
Szinte megszokottá vált az elmúlt évek során, hogy nem csupán az előadások tartalma, de a nemzetközi kutató kollégák háttere is nagyon változatos volt. A résztvevők hallhattak előadásokat többek között a mesterséges intelligenciáról, marketing fontosabb kihívásairól, a klímaváltozás Hawaii gazdaságára gyakorolt hatásáról, a lokális és globális kollektív emlékezetről (a hálózattudomány nézőpontjából), a városkép és szegregáció kapcsolatáról, a társadalmi felelősségvállalásról és még számos más témáról, amelyeket az esemény programjában részletesen bemutatunk.
A workshop előadói Chiléből, Kanadából, Magyarországról, Németországból, Olaszországból és az USA-ból érkeztek. Rendhagyó volt az eddigi workshopokat figyelembevéve, hogy a nyitóbeszédeket nem az első tematikus előadás, hanem Dr. Scott Romaniuk, a CIAS Kortárs Ázsia Tanulmányok Kutatóközpontjának kanadai tudományos munkatársának legújabb, általa társszerkeszett kötetének bemutatója követte, körülbelül fél óra terjedelemben, aminek része volt egy másik, Fülöp-szigeteki társszerkesztő videós részvétele is. A nagyon jelentős folyóirat publikációk mellett egyre növekvő számban vesznek részt CIAS kollégák akadémiai kötetek kiadásában is (szerzőként, szerkesztőként), ezért ez akár hagyományteremtő elem is lehet majd a következő évek workshopjai keretében.
A CIAS a jövőbeni eseményeiről továbbra is igyekszik az Egyetem teljes közösségét minél aktívabban tájékoztatni, és természetesen a szervezők minden érdeklődőt örömmel fogadnak. A következő Nemzetközi Workshopra 2025 tavaszán kerül majd sor.