Az államtitkár a felsőoktatási intézményben a megállapodás aláírása után elmondta: a két éve elindult programban jelenleg 13 egyetem 888 mentora segít 95 településen 3362 kisdiákot, és további 1500 egyetemi hallgató vesz részt mentorképzésen.
A következő két évben a tervek szerint 2500 mentor és 10 ezer általános iskolás kapcsolódik be a programba.
A Tanítsunk Magyarországért keretében a kistelepüléseken élő 7-8. osztályos gyerekek szakképző iskolákba, egyetemekre, oktatási centrumokba
látogatnak mentoraik kíséretében. Ez fontos az olyan településeken élő gyerekek számára, ahonnan nehéz továbbtanulni.
A tapasztalatok szerint sok 14 éves gyerek lemorzsolódik, amikor az iskolaváltás miatt több órát kell utaznia, illetve új közösségbe kerül. A program ezt szeretné megelőzni.
Eddig a részt vevő diákok 99 százalékának sikerült továbbtanulnia – mondta György László.
Takáts Előd, a Corvinus rektora a megállapodás aláírását követően arról beszélt: fontos a társadalmi szerepvállalás, mert “csak együtt tudjuk csökkenteni” a társadalmi különbségeket, javítani az esélyegyenlőséget.
A Corvinus elitegyetem szeretne lenni, de nem a jelen, hanem a jövő elitjének az egyeteme – mondta a rektor.
Hozzátette: reméli, hogy a hallgatóik által mentorált diákok között lesznek olyanok, akik egyszer maguk is a Corvinuson tanulnak majd.
(Forrás: MTI)