A véradók önzetlenségére szorulunk

Miért fontos a véradás? Mit jelent a transzplantáció, amit sokan még mindig tabutémának tekintenek? Ki kap hamarabb új vesét vagy szívet? Hogyan kell közölni a gyászoló családdal, hogy szeretett rokonuk már agyhalott, ezért engedjék, hogy szerveit minél hamarabb kioperálják és így több embertársát megmenthetné? Ezekről a kérdésekről beszélt a Budapesti Orvostanhallgatók Egyesületének (BOE) egyik tagja az érdeklődőknek november végén a Corvinuson.  

„A véradás lényeges elem az egészségügy fenntartásához, a modern gyógyítás nem működhet enélkül, ezért valójában ki vagyunk szolgáltatva a véradók altruizmusának” – fogalmazott Falus Márton ötödéves orvostanhallgató, a BOE tagja, aki a Fiatal Autonóm Közgazdászok Társasága Szakkollégium (FAKT) meghívására tartott előadást az egyetemen. Az orvostanhallgató elmondta, bár a Harvardon már kísérleteznek emberi vér előállításával, azonban a most alkalmazott módszer olyan csillagászati összegbe kerül, hogy egyelőre marad a véradás. Falus ezután röviden felidézte, mit tanultunk a gimnáziumi biológiaórán a vércsoportokról, a vér alkotórészeiről. Beszélt a vörösvértestekről, a fehérvérsejtekről, a vérlemezkékről (trombocitákról). Elmondta, hogy a véradók által adott vér túlnyomó többségét műtétekhez használják fel, a többi különböző orvosi kezelésekhez szükséges. Vérhiány miatt akár műtétek is elmaradhatnak, ezért nagyon fontos, hogy minél többen jelentkezzenek véradónak.  

Tudja-e mindenki a saját vércsoportját? 

Az AB negatív a legritkább vércsoport, s bár minden vércsoportú vért fel tudnak használni, de természetesen senki nem kaphat olyan vért, amelyben számára idegen antigén található. A nem megfelelő vértől akár meg is halhat a beteg, aki valamilyen okból vérátömlesztésre szorul. Mint elmondta, az egyik legsúlyosabb műhiba, amit orvos elkövethet, ha vérátömlesztés előtt nem győződik meg a páciens vércsoportjáról. Az előadó örömmel nyugtázta, hogy kérdésére – ki tudja a saját vércsoportját – majdnem minden jelenlévő feltette a kezét. Mint ismert, a vércsoportokat Karl Landsteiner osztrák orvos, fiziológus és immunológus fedezte fel még 1901-ben, ezért Nobel-díjat kapott 1930-ban. Falus felhívta a figyelmet arra, hogy azért is szükséges, hogy minél többen adjanak vért, mert a vér alkotórészei közül például a trombocita csupán 5 napig tartható el, a vérplazmát viszont le lehet fagyasztani. A plazma egyébként a vér folyékony összetevője, a vérünk körülbelül 55 százaléka. A plazmában lévő fehérje életmentő gyógyszerek alapanyaga, ezekre a gyógyszerekre sok ezer betegnek van szüksége. 

Ezután arról esett szó, ki adhat vért. Kizárólag 18 és 65 év közötti emberek adhatnak vért, akik súlya 50 kg felett van, a nők évente négyszer, a férfiak ötször adhatnak. Bizonyos gyógyszerek szedése kizárja a véradást, ezek listáját bárki megnézheti az Országos Vérellátó Szolgálat honlapján. Falus rögtön hozzáfűzte, egy igen elterjedt téves hiedelem az, hogy akik fogamzásgátlót szednek, nem adhatnak vért. A vér mennyisége az emberi szervezetben körülbelül öt liter, ebből véradáskor 500 ml-t vesznek le. Ezt egy egészséges ember (orvosi vizsgálat is megelőzi a véradást) simán kibírja, természetesen előtte és utána sok folyadékot kell fogyasztani, és érdemes jóllakni is, persze nem túl zsíros ételekkel. A véradásért nem jár pénz, de ételutalvány igen – valójában persze senki nem ezért csinálja, hanem a betegeken szeretne segíteni. 

Kizáró ok lehet a véradásnál a túl alacsony hemoglobinszint (anémia), ennek oka lehet az akut vérzés a testen belül, vashiány és B12-hiány is. „Ma sokan vegán életmódot folytatnak, így alternatív forrásokból kell bevinniük a vasat, mivel ezt az átlagember általában húsokból teszi. Aki ezt nem pótolja, az például bármilyen betegségből lassabban gyógyul fel. Húsmentes diéta esetén az internet böngészése helyett legjobb megkérdezni egy dietetikust, hogyan érdemes a vasat pótolni” – javasolta a hallgatóknak Falus Márton. 

A vesetranszplantáció a leggyakoribb 

Falus véleménye szerint a transzplantáció még ma is tabutémának számít, ugyanakkor a szervátültetés a modern orvostudomány egyik legnagyobb eredménye. Ma Magyarországon 12 ezer ember él transzplantált szervvel, ők jó esetben teljes életet tudnak élni, olyannyira, hogy külföldön van köztük hosszútávfutó is. A donorok között pedig ultramaratonista is akad – 230 km-t lefutni azért nem kis teljesítmény egy vesével. 

Az előadó ismertette a transzplantáció típusait. Létezik az ún. autograft (graftnak nevezik az átültetett szervet), ez azt jelenti, hogy a beteg egy másik, saját szervét helyezik át: például érelzáródás esetén a vena saphenából (a comb belső oldalán futó visszérből) lecsippentenek egy darabot és azt ültetik át, ahová szükséges. Az allotranszplantáció az ember és ember közötti szervátültetést jelenti, míg a xenotranszplantáció az idegen fajból való átültetést jelenti. E célra disznókat használnak, mert ez az állat genetikailag nagyon hasonlít az emberre. Hosszú távon bizonyára saját szerveink újratenyésztése jelentheti az igazi megoldást, de ez még messze van. 

Hazánkban a leggyakoribb a vesetranszplantáció, természetesen az immunrendszernek egyeznie kell a két ember közt, különben az átültetett szerv kilökődik. A vese páros szerv, tehát itt elképzelhető az élő donor, hiszen egy vesével is nyugodtan lehet élni, (sőt, a májátültetésnél is előfordulhat élődonor, hiszen a májnak megvan az a képessége, hogy ha eltávolítanak belőle egy darabot, visszanő.) Az élő donornak genetikai rokonnak kell lennie, és szoros érzelmi kapcsolat kell, hogy fűzze ahhoz, akinek a szervét adja. Az etikai szabályozás nagyon szigorú, pénzért senki sem adhatja el a saját szervét – de azért jól tudjuk, hogy a szegény országokban sajnos virágzik a szervkereskedelem. 

Különlegesen nehéz orvosi kommunikációs feladat 

Természetesen így szűkében vagyunk az átültethető szerveknek, és a lehetőségeket az is csökkenti, hogy egy-egy szervet csupán néhány óráig lehet vér nélküli állapotban tartani, így sokszor nem elég az idő, hogy mondjuk Németországból hazánkba érkezzen egy átültethető máj. Sokan várnak a transzplantációs listán átültethető szervre, a legtöbben vesére. Mint Falus elmondta, az részesül előnyben a listán, aki „többet profitál” a szervből, így szomorú igazság, hogy a 65 éven felüli szervátültetésre váróknak kevés az esélyük. De természetesen az is számít egyezőség esetén, hogy ki milyen állapotban és mennyi ideje vár az új szervre. Sokat számít, hogy Magyarország 9 évvel az uniós csatlakozás után, tagja lett az 1967-ben alapított Eurotransplantnak, (még 7 másik tagország van), így sokkal több szervből válogathatunk. 

Magyarországon az ún. feltételezett beleegyezés elve érvényesül, tehát aki életében nem nyilatkozik arról, hogy halála után nem akarja a szerveit másik embernek adni, az az ember úgy tekintendő, hogy beleegyezett abba, hogy szerveit egy rászoruló megkaphassa. Ezt mondja a jog, azonban Falus elmondta: a gyakorlatban a kórházban a beteg agyhalála után – három különböző orvosnak kell ezt egymástól függetlenül megállapítania és egyik sem lehet a kezelőorvosa – a hozzátartozók megfelelő tájékoztatása is legalább ugyanolyan fontos feladat. Mint az előadó leszögezte, ez különlegesen nehéz orvosi kommunikációs probléma, hiszen a gyászoló családot kell arról meggyőzni, hogy már nem élő szerettük szerveivel akár öt embert is megmenthet. Ezt a feladatot nagy tapasztalattal rendelkező szakorvosra bízzák a kórházak – és ráadásul a döntést gyorsan meg kell hozni, mert rövid idő áll rendelkezésre, amíg az átültetés egyáltalán lehetséges. 

Ezután a hallgatók kérdései következtek, amelyekből kiderült, hogy közülük többen is adtak, adnak vért. 

Török Katalin