Akadémikus lett Mihályi Péter, a Corvinus oktatója

Ön 1972-ben, diákként lépte át a mai Budapesti Corvinus Egyetem, az akkori Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem küszöbét. Mit hozott az Egyetemről, ahol elindult akadémiai pályája? 

A Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem alapvetően elit képzést folytatott akkoriban. Minket arra készítettek föl, hogy a lehető legmagasabb szinten képesek legyünk a gazdaságpolitika irányítására. Volt, akiből közülünk pénzügyminiszter lett, volt, akiből nemzeti bankelnök, sokan az Egyetemen maradtak, és még ma is tanítanak. Az Egyetem minket alapvetően nem a biznisz-szférának képzett. 
A pályám során tulajdonképpen cikáztam a tudomány és a gyakorlati gazdaságpolitika között, dolgoztam a Pénzügyminisztériumban helyettes államtitkárként, voltam a privatizáció, az egészségügyi reform és a nyugdíjreform egyik felelőse. Én ezt a két dolgot valójában mindig egyszerre csináltam, és azt hiszem, hogy ez lehetséges. Tehát nem kell elválasztani a tudományos munkát a közélettől és a kutatástól. 

Az Ön által szerkesztett angol nyelvű Acta OECONOMICA Kelet-Európa egyik vezető tudományos folyóirata. A hazai témák hogyan illeszthetők be a globális makroökonómiai diszkussziókba? 

Magyarország hosszú időn keresztül élenjáró volt a reformokban és ez nagyon érdekelt mindenkit a világon. Most pedig azt követik sokan nagy figyelemmel, hogy miként és miért vesztette el Magyarország ezt a vezető szerepét. Ez az ország számára tragikus, de éppen ezért érdekes kutatási terület. 

Mi a titka, hogy rendszeres közéleti megszólalásait mindig pontosan elválasztja a tudományos munkáitól, soha nem keveredik a kutató és a közéleti ember? 
 
Ez tulajdonképpen szóhasználat és megfogalmazások kérdése. Mint egyetemi oktató megszoktam azt, hogy pontosan tudjam, mi az, amit a diákok már tudnak, és ezért nem szabad elmondani nekik, és mi az, amit nem értenek meg, és akkor ezt éppen ezért nem szabad elmondani. Vagyis, hogy másképpen kell beszélni, amikor a tudományos közösségnek írok vagy beszélek, és másképpen kell beszélni akkor, amikor egy rádiónyilatkozat vagy egy újságcikk formájában közéleti emberként nyilatkozom. Ezt mindenkinek így kell csinálni, és az emberek többsége ezt így is csinálja. 

 
Az 1945 utáni elitcseréről is könyvet írt, és az 1989 utáni privatizáció is foglalkoztatta, vajon ezekben a folyamatokban lát-e hasonló mintázatot, vagy a különböző társadalomtörténeti periódusokban ezek a társadalmi mozgások különböző módon zajlanak? 

Sajnos azt kell megállapítanunk, hogy ezek a mintázatok nagyon-nagyon hasonlóak, vagyis a társadalom szerkezetét nagyon nehéz megváltoztatni és ez nagyon lassú folyamat. Ezt 1989-ben kevesen látták előre – én sem. Magyarországon a feudális tradíció, a feudális gondolkodás máig tovább él. 

Az Ön személyes kutatói érdeklődési körében ott találjuk az egészségügyi reform, a nyugdíjrendszer és a felsőoktatás kérdéseit is. Miért éppen ezek a témák foglalkoztatják? 
 
Ezek a területek azért izgatnak, mert nagyon nagy részét teszik ki az államháztartásnak. Tehát sok pénzről van szó, és ennek a sok pénznek az értelmes elköltése tulajdonképpen a mindenkori gazdasági reformok alapkérdése. 

Az Egyetem történetében zajló sok változást szemlélve és megélve, mit tart a legfontosabbnak? 

Én úgy látom, hogy a Corvinus Egyetem, a Közgáz, ma is az ország legjobb közgazdasági egyeteme. Itt tanulnak a legmagasabb pontszámot elérő diákok, itt tanít olyan nagy létszámban kiváló pedagógus kar, amelyik garantálni tudja, hogy a Közgáz továbbra is elit egyetem marad.  

Az akadémiai tagság mit jelent Önnek személyesen, és mit jelent az Egyetem számára? 

Személyesen számomra nagy elismerés, hosszú évtizedes munkásságom elismerése, nagyon büszke vagyok rá és hálás vagyok érte. Az Egyetem szempontjából pedig azt gondolom, hogy az Egyetem minden akadémikus rangú oktatója – azért több is van – az Egyetem hazai és nemzetközi presztízsét emeli.