Állíts be egy háromperces zenét, ha három percig szeretnél zuhanyozni

Harmadik éve szerveződik a Corvinuson Ökoklub, melyben alulról jövő, demokratikus szerveződéssel vesznek részt hallgatók egy kooperatív kutatási folyamat részeként. A csatlakozók elköteleződnek amellett, hogy fenntarthatóbbá tegyék saját életmódjukat, egyéni fenntarthatósági kihívásokat fogalmaznak meg saját maguk számára, miközben megfigyelik és kutatják döntéseik hátterét mentorszerepben lévő tanáraik segítségével. 

A márciusi víz hónapja cikksorozat utolsó részeként a hallgatók vízzel kapcsolatos aktivitásáról beszélgettünk a klub egyik létrehozójával, Dr. Kiss Gabriellával, az Operáció és Döntés Intézet Döntéselmélet Tanszékének egyetemi docensével. A beszélgetést a hossz és a közérthetőség miatt szerkesztve közöljük. 

Erről szól a cikk: 

Az Ökoklub kapcsán több fenntarthatósággal kapcsolatos hallgatói kihívással is találkoztatok. Milyen tapasztalatok jöttek elő a vízhasználattal kapcsolatban? 

Ami nekem eszembe jutott, az a volt köztársasági elnök múlt héten mondott beszéde a vízről, miszerint egy kicsit elhanyagolt területről van szó. Mintha vagy túl evidensnek, vagy túl nehéz falatnak tűnne. Vannak lerágott csontok, például fogmosás közben elzárom a vizet, vagy kádban fürdés helyett a rövid zuhanyzást választom. Az életmódunkkal kapcsolatban csomó ilyen evidencia van, amit már az óvodában elkezdenek mondogatni a gyerekeknek. Amikor viszont tovább szeretnénk lépni ezeken, akkor a változtatás már bonyolultabbnak tűnik.  

Az egyik legjobb hallgatói kihívás, ami nekem nagyon tetszett, az a fürdéssel és a zuhanyzással volt kapcsolatos. A hallgató a telefonján minden nap beállított egy lejátszási listát, és fürdés közben zenét hallgatott. Megpróbált olyan listát összeállítani, ami mindössze 2,5-3 perc volt, a zuhanyzásának pedig bele kellett férnie ebbe a három percbe. Azért tetszett ez nekem, mert oké, tudjuk, röviden kell zuhanyozni, de azért mégis érezzük jól magunkat közben. Ez egy találékony módja annak, hogy ne érezzük azt, hogy nyomás van rajtunk, hanem lehet ennek szórakoztató oldala is. 

A Döntési technikák kurzuson dedikált szemináriumi csoportok foglalkoznak fenntarthatósággal kapcsolatos problémákkal. Volt olyan hallgatói projekt, ami kimondottan a vízről szólt? 

 
Az egyik csapatom most azzal foglalkozik az angol nyelvű képzésen, hogy hogyan lehetne csökkenteni a Dunába beérkező szennyező anyagok mennyiségét. Ha átnézünk a túloldalra, rögtön látjuk a Gellért fürdőből kiömlő termálvizet, ami alá be lehet feküdni ezen a „szuper” kifolyón a Műszaki Egyetem alatt. 

Felmerül a kérdés, hogyha elmegyek egy fürdőbe vagy uszodába, akkor mi lesz az elhasznált vízzel? Ezzel ugyanis csomó probléma van, mert azon túl, hogy meleg, olyan anyagokat is tartalmaz, amit az élővilág nem feltétlenül szeret a Dunában. Léteznek már megoldások, ilyen például a Széchenyi fürdő és az Állatkert együttműködése, ahol a fürdő meleg vizének hulladékhőjét hasznosítja az állatkert fűtésre. 

 A diákok a Duna szennyezése kapcsán jutottak el tehát a termálfürdőkig, és kíváncsian várom, hogy mit fognak kihozni a projektből. Eljutnak-e vajon oda, hogy a Dunának nemcsak az a szolgáltatása, hogy víz van benne, hanem mint ökoszisztéma-szolgáltatás akár jól is érezhetjük magunkat a parton? A Város és Folyó Egyesület azon dolgozik, hogy az ilyen szolgáltatásokat ki tudjuk élvezni. Nekem a víz nemcsak azt jelenti, hogy mennyi vízzel mosogatunk, hanem azt is, hogy le tudok-e menni a Duna-partra és jól tudom-e ott érezni magam. 

Volt olyan terület, ami kevésbé került eddig a hallgatók látókörébe az általad ismert csoportokban? 

Milyen további kihívások merülhetnek még fel az egyéni vízfogyasztásunk kapcsán mennyiségi szempontból? 

Magyarországon eddig azt érzékelhettük, hogy vízben gazdag ország vagyunk, és ez kényelmes helyzet. Ráadásul a víz megújuló erőforrás, de azért a tavalyi nyár rávilágított arra, hogy ez csak korlátozottan megújuló, és mennyiségi kérdések is vannak. A szakemberek évtizedek óta beszélnek arról, hogy Magyarországnak hogyan kellene gazdálkodnia a vízzel, de ez nemcsak arról szól, hogy van-e a tómederben víz, hiszen már Budapest környékén is voltak olyan települések, ahol korlátozni kellett a vízfogyasztást. 

Felmerül például, hogy hogyan locsolom a kertemet. Amikor kevés a víz, akkor egyáltalán meglocsolom-e azt a szép zöld gyepet, hiszen úgyse lesz zöld, mert kiég az iszonyú meleg miatt. Fontos-e, hogy szép zöld legyen a kertem, amikor máshol már ivóvíz sincsen, vagy pedig azt mondom, hogy olyan növényeket ültetek, amik sokkal jobban túlélnek a környezeti viszonyokhoz alkalmazkodva, és tudatosan visszafogom a vízfogyasztásomat? 

A sorozat előző interjújában Ungvári Gábor úgy fogalmazott, hogy inkább greenwashing, amikor azt mondják, hogy zárd el jól a csapot. Szerinte a közösségi cselekvésre kellene fókuszálni, például arra, hogy helyi szinten hogyan alakítjuk át a tájhasználatot. Erről mit gondolsz, hogyan állhatunk közösségi szempontból a vízhez?

Nagyon egyetértek Gáborral, az egész Ökoklub arról szól, hogy közösen gondolkodjunk például a vízről. Itt vissza is kanyarodnék a kollégiumokhoz, ami egyetemeken fontos kérdés, és nagyon keveset beszélünk róla. A kollégiumi közösség vajon a közlegelők tragédiáját valósítja meg a vízhasználat kapcsán, vagy föl tudnak lépni a hallgatók közösen annak érdekében, hogy tudatosan használják a közös erőforrásokat?

Az Ökoklubban nagyon izgalmas felvetés volt ez, mert egyrészről azt mondták a kollégisták, hogy ők kevésbé tudnak hatással lenni erre, mert a kollégiumban „közös ló van”. De közben meg egy jó lehetőséget is láttak arra, hogy közösen gondoljanak végig valamit. Például ne csak én hallgassam a háromperces listát, hanem ez normává is válhatna a közösségben. Ehhez persze beszélgetnünk is kellene. Az Ökoklubban látom ezt a lehetőséget, ami persze kicsi kezdeményezés, de nagyobban is gondolkodhatunk azon, hogyan tudunk beszélgetni egymással a fenntarthatóságról. Nagyon szeretem az egyetem új kezdeményezését a csapvíz népszerűsítésére, és hogy van opció arra, hogy kulturáltabban fogyasszunk csapvizet. Ezek az egyetemi közösség sajátjai lehetnek, és ha be tudjuk építeni a közös kultúránkba, akkor egy idő után normává is válnak. Egy idő után mindenki kulaccsal fog járni, és nem vásárol PET-palackos vizet.

Hazabeszélek, de szerintem csak részvételi módon lehet hatékonyan beszélgetni és közösen sikeres döntéseket hozni a témában. Ott van például a kerti példa: hiába gondolkodom arról, hogy locsoljak vagy ne locsoljak, ha a szomszédom ugyanúgy locsol tovább, és mi erről nem beszélgetünk. Szükség van a párbeszédre az emberek között, hogy ezek a problémák felszínre kerüljenek, és közös megoldást kereshessünk rá.