Corvinusos PhD-hallgató nyerte a legjobb videográfia díját Denverben

– Hogyan, miért határozta el, hogy videográfiákat fog készíteni?

– Egyrészt Dr. Horváth Dóra, az egyik konzulensem biztatására, másrészt a Dr. Mitev Ariellel közösen szerzett Alternatív kutatási kézikönyvben olvastam a videográfia módszerről, és akkor elhatároztam, hogy én ezzel szeretnék foglalkozni. Az első videográfiát még a Covid előtt készítettem, Coworkers lifestyle – tribalism in space” címen. Itt elsősorban az foglalkoztatott, hogyan jelennek meg az ún. posztmodern törzsi jegyek azokban az irodákban, ahol lazább szerveződésű közösségben dolgoznak együtt, főként olyan emberek, akik önállóak, szabadúszók, otthonról is tudnának dolgozni. Közülük egyre többen választják a co-working irodákat, ahol korszerű környezetben, nyugodtan tudják végezni a munkájukat, de mégis együtt vannak másokkal. Azt kerestem, melyek azok a szimbólumok, amelyek elősegítik köztük az együttműködést, és érdekelt az is, milyen közös nyelvezet alakul ki ezekben a véletlenszerűen létrejövő közösségekben. Ezt a filmet már beválogatták 2020-ban az ACR párizsi konferenciáján rendezett filmfesztiválra, de a járvány miatt sajnos csak online lehetett megtartani az eseményt.

– Ebben a filmben nekem az tetszett legjobban, hogy az egyik résztvevő arra a kérdésre, milyen állathoz hasonlítaná a co-workereket, így felelt: Ők farkasok, akik magányosan is életben tudnak maradni és boldogulnak, de falkában sokkal erősebbek. Aztán jött a Covid és szinte mindenki magányos lett. Mennyire adhat erre a gondra választ a co-living? A denveri konferencián díjnyertes videográfiája a Recharge Coliving Camp címet viseli.

– Igen, ez már egy következő lépcsőfok: ez a forgatás idén januárban Vászolyon – egy csodálatosan szép balatonfelvidéki faluban, Dörgicséhez közel – zajlott, ahol egy együttélésre és munkára nagyon alkalmas, szép, új épületben, a Portushome Colivingben egy hetet töltöttek együtt az önként jelentkező résztvevők, akik napközben távmunkában, online dolgoztak, délután és este pedig különböző programokon vettek részt. Kirándultak a gyönyörű havas vidéken, közösen főztek, meghatározták az éves céljaikat, beszélgettek. Ide a résztvevők sokkal inkább kikapcsolódni és feltöltődni jöttek. Persze baráti, sőt üzleti kapcsolatok is kialakultak köztük, távozás előtt többen mondták, hogy nagyon is el tudják képzelni, hogy a jövőben otthon összejönnek az itt megismert társaikkal egy-egy kellemes estére. Az otthoni elmagányosodás jelenségre szerintem úgy reflektál a co-living, hogy megteremti azt a lehetőséget, hogy a munkavállaló elutazhat, pihenhet egy közösségben úgy, hogy nem kell közben szabadságot kivennie. Ebben a filmben elsősorban azt vizsgáltam, melyek azok a programok, amik elősegíthetik az emberek közt a kapcsolódást, kialakulhat-e egy törzsi identitás ilyen rövid idő alatt, és ezt a folyamatot hogyan facilitálja a közösségi menedzser.

– Ez lesz a jövő életstílusa a Covid után? Közös munka, közös kikapcsolódás, amit munkája jellegéből fakadóan egyre többen – de nem mindenki – tehet meg?

– Valójában én a Covid után sokkal nagyobb „robbanásra” számítottam, mint ami megtörtént. Hiszen tényleg egyre többen dolgozhatnak ma már home office-ban, az emberek és a cégek is berendezkedtek erre. Magyarországon jelenleg Vászolyon van co-living közösségi tér, ami a közös kikapcsolódásra és munkára alkalmas, de az USA-ban már nagy divatja van ennek. Ez a táskás-utazós lét fiatal korban jó, de már vannak olyan helyek, ahová családdal is lehet menni.

– Bizonyára remek érzés lehetett átvenni a díjat Denverben.

– Tényleg nagyon jó érzés volt már kiutazni is, azt már a helyszínen kapott e-mailből tudtam meg, hogy díjazott leszek. Örültem, hogy találkozhattam a többi filmes alkotóval, hiszen úgy tudom, a fesztiválra sok filmet adtak be, és ezek közül tízet válogattak ki és vetítettek le. Jólesett, hogy a zsűri kiemelte a szereplők szép európai akcentusát, és persze az sem volt közömbös, hogy a konferenciára a legjobb amerikai egyetemekről jöttek a résztvevők, és sokan ismerték a Corvinust, például a májusi EMAC konferenciáról.

– Kik segítettek Önnek legtöbbet a videográfiák elkészítésében?

– Elsősorban Mladin Bence operatőr, aki mindkét filmemben kivételes érzékenységgel és profizmussal valósította meg azt a letisztult képi világot, amit szerettem volna megjeleníteni. Nagyon hálás vagyok a Portushome tulajdonosának, Antal Csabának, valamint közösségi menedzserének, Filep Szilviának, akik nyitottak voltak az együttműködésre. Továbbá szeretném kiemelni a Dr. Horváth Dóra és Dr. Cosovan Attila által vezetett dis:co (designkommunikáció) műhelyt is, ami megadja a szabadságot és az inspirációt az alkotáshoz és támogatnak abban, hogy a munkám során bátran nyúljak alternatív kutatási módszerek felé. Köszönettel tartozom a Gazdálkodástani Doktori Iskolának és Prof. Dr. Michalkó Gábor doktori iskola vezetőnek is. Nagy segítség volt számomra, hogy egy pályázaton keresztül a kiutazásomat is támogatták.

– Mesélne a további terveiről, a következő projektjéről?

– A következő filmem – és ez lesz a disszertációm alapja is – arról szól majd, hogy a résztvevők (építészek, humánökológusok, sound designer) egy workshop keretében, egy adott célért együtt dolgoznak a közösségi térben, egészen pontosan egy tértervezési projekten.

Forrás: Bencze Máté
Szerző: Török Katalin