Dr. Ásványi Katalin: „A fenntarthatóság terén gyakorold, amit tanítasz”

Az interjút, amely a nemzetközi nőnap alkalmából indított Inspirational Women Shaping the Future of Business Education sorozat részeként jelent meg a BlueSky Thinking nevű nemzetközi tudományos portálon, teljes terjedelemben közöljük. 

Miért dolgozol az oktatási szférában? 

Gyerekkoromtól kezdve meghatározta a pályaválasztásomat, hogy tanár szülők gyerekeként nőttem fel – mindig is vonzott az oktatás világa. Bár végül közgazdásznak tanultam, mindig is bennem volt, hogy tanítani szeretnék. A doktori képzés mégis lehetőséget adott az oktatásra, és azóta is folyamatosan keresem, hogyan tehetem hatékonyabbá és szemléletformálóbbá a tanítást, ennek érdekében idén ősszel elkezdtem a közgazdász-tanári mesterképzést is. Nemcsak szakmai tudás átadására törekszem, hanem arra is, hogy a hallgatók elsajátítsák a felelős, értékalapú gondolkodásmódot, jól hasznosítható képességekre tegyenek szert, és megtanulják, hogyan lehet egy kicsit visszaadni a világnak – ezért is kezdtem el a közösségalapú fenntarthatósági oktatást is, amivel a felelős menedzsmentoktatással foglalkozó nemzetközi szervezet, a PRME (Principle for Responsible Management Education) díját is elnyertük.  Mindig is fontosnak tartottam a célcsoportokra szabott oktatási módszertanokat és a mentorálást. Hiszem, hogy a jó tanár abban segíti a hallgatókat leginkább, hogy kiaknázzák a lehetőségeiket. Meg kell látnunk bennük azt is, amit talán ők sem látnak meg magukban. Különösen motivál, amikor egy-egy hallgató fejlődik, büszkévé válik a teljesítményére, és nemzetközileg is sikeres lesz.  

Mit tartasz a leginspirálóbbnak a szerepkörödben?  

A fenntarthatósági dékáni feladatok között talán a legnagyobb kihívás és egyben a legnagyobb érték is az, hogy elérjük, hogy mindenki találja meg a saját területén belül, hogy miként járulhat hozzá az egyetem fenntarthatóbb működéséhez nap mint nap, akár az akadémiai, akár a szolgáltató területen dolgoznak. Mert minden apró döntés számít, és mindenki képes egy kicsit a fenntarthatóság hősévé válni. A szemlélet elterjesztése pedig leginkább a megfelelő kommunikáción és kapcsolatokon múlik. Sokszor az emberek már most is tesznek fenntarthatósági lépéseket, csak nem ismerik fel ennek jelentőségét – a célom, hogy segítsek nekik ezt tudatosítani és összehangolni a törekvéseinket. Már az ERS Hubban (az etikai, felelősségvállalási és társadalmi szempontokra fókuszáló szervezeti egységben) is az volt a feladatom, hogy összefogjam a szervezeteket és embereket. A PRME kelet-közép-európai tagozatának vezetőjeként is azért dolgozom, hogy a fenntarthatóságot regionális szinten is képviseljük. Úgy gondolom, hogy nem elég erről csupán beszélni az oktatásban – nekünk magunknak is cselekednünk kell. Ez hitelesebbé tesz minket, és azt mutatja, hogy a Corvinus valóban képes felelős döntéseket hozni és fenntartható módon működni. A legnagyobb elismerés számomra, hogy az egyetemen belül is alkalmasnak látnak erre a szerepre.   

Kérlek, mesélj nekünk egy kihívásról, amelyet leküzdöttél, hogy eljuss a mostani pozíciódba. Mit tanultál ebből?    

A legnagyobb kihívás számomra mindig is a munka és a család közötti egyensúly megtalálása volt, különösen három kisgyermek mellett. Az egyetemi lét szerencsére rugalmasságot ad, így a délutánokat a családdal tölthetem, míg az esti órákban folytatom a munkát. A saját példám a bizonyíték számomra, hogy tudatos odafigyeléssel az anyaság és a sikeres karrier korántsem zárja ki egymást.  

A dékáni pozíció előtti fenntarthatósági szerepvállalásaimban a legjellemzőbb kihívás a meggyőzés, az elfogadtatás művészete volt. Hogyan lehet a fenntarthatóság szemléletét úgy beépíteni az egyetem mindennapjaiba, hogy az természetessé váljon mind az oktatók, mind a munkatársak, mind a hallgatók számára? A képzésekben például nem az a cél, hogy minden szakhoz külön fenntarthatósági tantárgyat rendeljünk, hanem hogy ez a szemlélet organikusan beépüljön a meglévő kurzusokba, módszerekbe és kompetenciafejlesztésbe. A fő tanulsága ennek a kihívásnak az számomra, hogy sokkal jobban el kell érnünk az egyetemi közösség tagjait, és olyan megoldásokat kell kidolgoznunk közösen, amelyek a fenntarthatóságot értékként jelenítik meg.  

Van példaképed? Ha igen, ki, és hogyan befolyásolta a karrieredet vagy kilátásaidat?    

A szüleimtől tanultam meg, hogy egy kiváló oktatónak kétféle fontos szerepe is lehet: mindenkiben megtalálni a tehetséget és ösztönözni a tehetségek kibontakozását. Édesapám mindig azokat inspirálta, akiknek több támogatásra volt szükségük, míg édesanyám a legkiemelkedőbbeket versenyekre vitte – ezt a kettős szemléletet igyekszem ötvözni a saját munkámban is. A vezetés terén is nagy hatással volt rám édesapám, aki igazgatóhelyettesként mindig a közösség érdekeit tartotta szem előtt, és példamutatással irányított. Úgy gondolom, hogy egy vezetőnek, különösen a fenntarthatóság területén, személyesen, a mindennapokban is képviselnie kell azokat az értékeket, amelyeket másoktól elvár. Emellett az egyetemen is sok inspiráló vezetőt láttam, akik hatottak rám, például azzal, hogy könnyen elérhetőek voltak a kollégáik számára, befogadóak az ötleteikre. Élénken megmaradt bennem, hogy figyeltek a távolabbi munkatársaikra is, tudták nevüket akár egyszeri találkozás után is, és vezetőként is folyamatos kapcsolatban maradtak a hallgatókkal. Fontos számomra, hogy egy egyetemi vezető ne szakadjon el az oktatástól és a tehetséggondozástól, mert így értheti meg igazán, kikért is dolgozik nap mint nap.  

Milyen tanácsot adnál másoknak, hogy sikeresek legyenek a karrierjükben?  

Ezzel kapcsolatban hadd osszak meg egy történetet. Épp a napokban jött oda hozzám egy hallgató, akit csak most ismertem meg. Azt kérdezte, hogy hogyan tudtam ilyen pozícióba eljutni. Azt mondtam neki, hogy én sosem azon gondolkodtam, hogy egy-egy új feladatért milyen azonnali elismerés vagy anyagi juttatás jár, lesz-e belőle Q1-es publikációm vagy sem, hanem mindig is az volt a fontos, hogy ezekből tanuljak, szélesebb perspektívát szerezzek és sok mindenkivel tudjak együtt dolgozni. Lehet, hogy először a lehetőség nagyon kihívásosnak tűnik és nem biztos, hogy egyből látjuk, miért is lesz ez majd lényeges a későbbi karrierünk során, de ezekből a tevékenységeinkből fognak minket megismerni, azt hogy hogy dolgozunk.  

A sikeres karrierhez szerintem az a kulcs, hogy ne csak a rövid távú hasznot nézzük, hanem legyünk nyitottak a lehetőségekre és merjünk belevágni új feladatokba, akár önkéntesen is. Ha olyan projektekben veszünk részt, ahol különböző emberekkel és területekkel dolgozhatunk együtt – más intézetekkel vagy épp a szolgáltató területtel –, akkor nemcsak új ismeretekre teszünk szert, hanem sok mindenkivel megismerkedhetünk, ami később meghatározó lehet a karrierünk szempontjából. Az elköteleződés, az együttműködés és a folyamatos tanulás hosszú távon mindig megtérül. Sokszor rájövök így, hogy milyen sok, hasonló értékeket valló ember van a környezetemben, akiktől további inspirációt kapok és akikkel igazán jó együtt dolgozni.