A GDP növekedése nem mindig vezet jólléthez

Mi az, ami nem számít bele a GDP-be? Ezzel a kérdéssel kezdte a Kutatók éjszakáján Veress József, a Corvinus Információrendszerek tanszékének adjunktusa az előadását, nagyon aktív, érdeklődő hallgatóságát valódi párbeszédre, kérdésekre és véleménynyilvánításra buzdítva. A nemzeti össztermékbe nem számít bele például a házimunka, és az otthoni idősgondozás, míg a szexuális szolgáltatások és van, ahol a kábítószer kereskedelme is a GDP része. Veress úgy véli, a társadalomról, a gazdaságról gondoskodóbban kellene gondolkodni, példaként említve, a sziú indiánok általában hét generációra gondolkodnak előre.  

Tehát hogyan lehetne jobban leírni egy társadalmat, mint a GDP aktuális értékének megadásával? Mint az előadó utalt rá, Sárközy, akkori francia elnök a 2008-as válság kapcsán bizottságot hozott létre e kérdés megválaszolására. Bhutánban pedig időről időre mérik az ún. bruttó nemzeti boldogságot.  Ebbe a jövedelem mellett beleszámít többek között a mentális jóllét, a lakosok elégedettsége a helyi és országos vezetéssel, az egészségüggyel és az oktatással, és általában a közösség számára fontos ügyek kezelésével. (Korábbi interjúnkat e témáról honlapunkon olvashatja: https://www.uni-corvinus.hu/post/hir/bhutan-es-a-brutto-nemzeti-boldogsag/ ) Több közgazdász is kifogásolja, hogy kizárólag a GDP segítségével hasonlítsák össze különböző országok gazdaságát. Maga a koncepció kidolgozója, Simon Kuznets orosz-amerikai Nobel-díjas közgazdász, is óvott ettől. 

A pénz sem mindig boldogít 

A gazdaság növekedése nem feltétlenül vezet boldogabb élethez Veress szerint, ráadásul a végtelen gazdasági növekedés lehetetlen egy véges erőforrásokkal rendelkező bolygón. Bár a gazdaság növekedésének általában a szakértők és az átlagpolgárok is örülnek, szerinte az egyre öncélúbb, csak pénzügyi téren elért növekedés helyett a jóllét újra értelmezésére van szükség. Csökkenteni kellene az erőforrások  környezetszennyezést okozó, pazarló felhasználását, és főleg: szükség lenne a javak egyenlőbb elosztására. Az előadó hangsúlyozta: egészen más társadalmi-gazdasági modell kellene, mint a jelenlegi. „A cégek sem társadalmi, sem gazdasági szempontból nem viselnek kellő felelősséget.  Az adatok az mutatják, hogy a világon nem egészen 1 százalék birtokolja a javak óriási és növekvő többségét. Egyfajta új, nagyrészt pénzügyi hátterű „arisztokrácia” kezdi irányítani a világot” – vélte Veress.   

Lehet-e jobban élni, ha a gazdaság nem növekszik?  A boldogság és az élettel való elégedettség egy pont után nem nő arányosan a megszerzett jövedelemmel. Az USA-ban az erre vonatkozó kutatások arra jutottak, hogy az egyéni boldogság érzet egy ideig, körülbelül 75000 USD évi jövedelemig együtt nő a jövedelemmel. Ennél több pénz azonban már nem boldogít „automatikusan”, mi több az egyén akár inkább boldogtalannak is kezdheti érezni magát. Egy másik felmérés keretében több mint öt évtizeden át rendszeresen megkérdezték a Harvardon végzetteket arról, mi az, ami nekik igazán fontos, számít. A válaszadók szerint fontos a siker is, de a boldogság érzéséhez feltétlenül szükség van a családdal, barátokkal töltött minőségi időre. 

Az igazi kérdés az elosztás 

Az előadó szerint egészen más társadalmi-gazdasági modell kellene. A mindennapokban az emberiség ma úgy él, mintha nem egy, hanem 1,6 Földünk lenne. Sajnos sok területen nem tartjuk be a 2016-os párizsi klímaegyezményt sem. Mint mondta, sajnos ma már nem globális felmelegedésről, hanem globális felforrásról kell beszélni. Felvetette azt a kérdést is, hogy leszivárog-e a jólét (trickle down economy), ha egy gazdaság felpörög. Veress emlékeztetett, az adatok azt mutatják, hogy a gazdasági növekedés által létrehozott jólét nem terjed ki mindenkire, az egyes társadalmakban és a régiók között is nő az egyenlőtlenség. „Jelenleg nem a jólét megtermelése, hanem az elosztása kérdés” – idézte Arthur a digitalizáció hatásait elemző írását. A társadalmi egyenlőtlenség és az ökológiai válság kezeléséhez szükséges lépésekre szerencsés esetben 2030-ig talán lehet időnk az ENSZ mellett működő IPCC nevű, kutatókból álló testület 2018 évi jelentése szerint. 

Valóban a munkahelyen végzett munka termeli a legnagyobb értéket? – tette fel a kérdést Veress. Több kísérlet eredménye azt mutatja, 4 napos munkahéttel a gazdaság is hatékonyabban működik. Az alapjövedelemről szintén óriási viták folynak szerte a világon. Sokan az „aki nem dolgozik, ne is egyék” elv alapján ellenzik, hogy valaki „munka nélkül” jusson jövedelemhez.   

Szó esett még arról is, fontos, hogy az etikát visszahozzuk a közgazdaságtudományba és a gazdaság működésébe, mivel – sajnos – a főáramú megközelítés szerint nem része annak. Veress beszélt a civil gazdaságtanról, ami már a politikai gazdaságtan kialakulását megelőzve létrejött és tanszéket kapott Nápolyban. Fontos, hogy az erkölcsi megfontolások érvényesüljenek a szabadpiac működése – csakúgy, mint a technológia fejlesztése és alkalmazása – során. Ez a megközelítés szemben áll az Adam Smith-re hivatkozó, az önérdek és haszonelvűség kizárólagosságát hangsúlyozó nézetekkel. Veress szerint a civil gazdaság, így a szövetkezetek és közösségi vállalkozások, valamennyi résztvevő jóllétére és a fenntarthatóságra is odafigyelnek. Egyre több, sikeres kezdeményezésről hallunk, mégis gyakran kritizálják ezeket, hogy – még – nem tudnak rendszer szinten hatékony alternatívát felmutatni.  

A beszélgetés során a legfontosabbnak tűnő kérdés azt firtatta, mit tehetünk egyénenként a fennálló problémák enyhítésére. Az előadó szerint, fontos, hogy tudatosabban alakítsuk hétköznapjainkat, helyi termékeket vegyünk, használati tárgyainkat próbáljuk megjavíttatani és egyetlen elromlott alkatrész miatt ne vásároljunk azonnal új terméket. Tegyük tudatossá fogyasztásunkat és vegyünk részt aktívan a közösségekben, amelyek sokszor globális problémákra keresnek és találnak megoldást helyben. 

Török Katalin