A lenti információk a nappali mesterszakokra vonatkoznak, kivéve az angol nyelvű Vezetés és szervezés, Biztosítási és pénzügyi matematika mesterképzés és az MBA képzéseket.
A felvételi eljárásban maximum 100 pontot szerezhetsz. Az írásbeli vizsga 60 pontos.
Ha van szóbeli vizsga, ott 30 pontot lehet szerezni. Ha nincs szóbeli vizsga, akkor az írásbeli eredményét átszámítjuk 90 pontra.
Az idei évben a felvételi pontjaid zömét tehát egy írásbeli felvételi vizsga adja. Két típusa van (a lenti táblázatban megtalálod, hogy melyik szakra mi vonatkozik):
Hamarosan elérhető lesz egy minta vizsgasor, valamint felkészítő kurzusra is jelentkezhetsz 2025. év elején.
Az írásbeli felvételi kiváltása
Tipp: ha bizonytalan vagy abban, hogy a felvételi vizsgád majd jól sikerül-e, érdemes 2025 év elején egy ilyen tesztet írnod, az írásbeli felvételi kiváltásáról aztán az eredmény függvényében dönthetsz.
További, összesen legfeljebb 10 pont kapható esélyegyenlőségi indokkal (például fogyatékosság 5 pont, gyermekgondozás 5 pont, hátrányos helyzet 5 pont), vagy kiváló tanulmányi (OTDK) vagy sportversenyen való szereplés alapján (OTDK 1-3. hely 5 pont, sporteredmény (8 éven belül szerzett, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által elismert sportágban): országos bajnokság(ok)on elért 1–3. hely 3 pont, világ- és európa-bajnokság(ok)on elért 1–3. hely 5 pont).
Ne feledd, hogy a jelentkezés előtt érdemes ellenőrizned, hogy az alapképzéseden megszerezted-e az adott mesterszakra való bejutáshoz szükséges tudást. Ősszel válnak elérhetővé a kreditelismerési eljárás részletei, kövess minket, hogy ne maradj le egyetlen fontos lépésről sem!
*Nemcsak Corvinusos oklevéllel válthatod ki az írásbelizést, hanem bármilyen legalább jó/B (ECTS) minősítésű oklevéllel, amelyet AACSB, vagy EQUIS nemzetközi intézményi akkreditációval rendelkező egyetem, illetve CEMS-tag egyetem bocsátott ki.
Az írásbeliért járó pontok akkreditált intézménytől (pl. Corvinus) származó diploma esetén:
A teljes felvételi szabályzatot itt találod.
Szak neve |
Felvételi vizsga típusa |
||||
|
Írásbeli vizsga (típusa, maximális pontértéke) |
Szóbeli vizsga Szakmai és motivációs beszélgetés (maximális pontértéke) |
|||
Általános menedzsment (napplali) |
belső írásbeli felvételi teszt „A” |
nincs |
|||
Biztosítási és pénzügyi matematika (nappali) |
A felvételi vizsgára vonatkozó részleteket az ELTE-vel kötött együttműködési megállapodás tartalmazza, amit az Egyetem honlapján közzé kell tenni. |
||||
Fenntarthatósági menedzsment és vállalkozás (nappali) |
belső írásbeli felvételi teszt „A” |
Motivációs és alkalmassági beszélgetés |
|||
Gazdaságinformatikus (nappali) |
belső írásbeli felvételi teszt „A” 90 pont |
nincs |
|||
Gazdasági-viselkedéselemzés (nappali) |
belső írásbeli felvételi teszt „A” |
Szakmai tételsor, ajánlott irodalom alapján (egyben motivációs és alkalmassági) |
|||
Haladó ellátásilánc-menedzsment (nappali) |
belső írásbeli felvételi teszt „A” 90 pont |
nincs |
|||
Innováció és vállalkozás (nappali) |
belső írásbeli felvételi teszt „A” |
nincs |
|||
Kommunikáció- és médiatudomány (nappali) |
belső írásbeli felvételi teszt „B” 90 pont |
nincs |
|||
Közgazdálkodás és közpolitika (nappali) |
belső írásbeli felvételi teszt „A” |
tárgya: közpolitikai alapok (egyben motivációs és alkalmassági) |
|||
Közgazdasági elemző (nappali) |
belső írásbeli felvétel teszt “A” 60 pont |
tárgya: közgazdasági érdeklődés, logikai gondolkodásmód (egyben motivációs és alkalmassági) 30 pont |
|||
Marketing (nappali) |
belső írásbeli felvételi teszt „A” 90 pont |
nincs |
|||
Marketingstratégia és innováció (nappali) |
belső írásbeli felvételi teszt „A” |
tárgya: marketing alapok (egyben motivációs és alkalmassági) 30 pont |
|||
Nemzetközi gazdaság és gazdálkodás (nappali) |
belső írásbeli felvételi teszt „A” |
tárgya: nemzetközi kereskedelem és nemzetközi pénzügyek (egyben motivációs és alkalmassági) |
|||
Nemzetközi számvitel és könyvvizsgálat (nappali) |
belső írásbeli felvételi teszt „A” 90 pont |
nincs |
|||
Nemzetközi tanulmányok (nappali) |
belső írásbeli felvételi teszt „B” |
tárgya: Aktuális nemzetközi kérdések (egyben motivációs és alkalmassági) |
|||
Pénzügy (nappali) |
belső írásbeli felvételi teszt „A” |
tárgya: vállalati pénzügyi problémák megoldása, szakmai ismerete (egyben motivációs és alkalmassági) 30 pont |
|||
Politikai gazdaságtan (nappali) |
belső írásbeli felvételi teszt „A” 90 pont |
nincs |
|||
Tanári (2 félév közgazdásztanár) (levelező) |
nincs |
motivációs és alkalmassági szóbeli, pályaalkalmassági vizsga, mint kritérium |
|||
Társadalmi adattudomány (nappali) |
belső írásbeli felvételi teszt „A” |
Motivációs és alkalmassági beszélgetés |
|||
Vállalkozásfejlesztés (nappali) |
belső írásbeli felvételi teszt „A” 90 pont |
nincs |
|||
Vezetés és szervezés (angol nyelven) (nappali) (ezen a szakon nyelvvizsgakövetelmény is van, ezt ellenőrizd a képzés oldalán!) |
belső írásbeli felvételi teszt „A” |
tárgya: intellektuális potenciál, kritikus gondolkodás, nemzetközi nyitottság és interkulturális rátermettség, személyközi képességek, teljesítmény elérésére való igény, integritás |
|||
Vezetés és szervezés (magyar nyelven) (nappali) |
belső írásbeli felvételi teszt „A” 90 pont |
nincs |
Díj megnevezése |
Díj mértéke |
Megjegyzés |
Alap- és mesterképzésben szervezett felvételi vizsga külön eljárási díja (központi felvételi eljárás) |
4000 Ft |
a díj adott felvételi eljáráson belül több szakra (képzésre) történő jelentkezés esetén is egyszer fizetendő |
Alap- és mesterképzésre jelentkezés során az előzetes kreditelismerési eljárás külön eljárási díja (központi felvételi eljárás) |
8000 Ft |
a díj adott felvételi eljáráson belül több szakra (képzésre) történő jelentkezés esetén is egyszer fizetendő |