Viola 2018-ban, gólyaként kezdett aktívan tevékenykedni a szervezetben. Eleinte tanulmányi ügyekkel, később a kollégista hallgatókkal foglalkozott, majd 2021 nyarától a HÖK alelnökeként folytatta munkáját. Az elmúlt félévben jelentős lépéseket tett a hallgatói érdekképviselet fejlesztéséért, amelynek eredményes folytatása elnökként is az egyik legfőbb célkitűzése.
Viola munkáját két új alelnöke, Kovács Kristóf és Pléli Csanád segítik.
Kristóf másodévesként csatlakozott a Hallgatói Önkormányzathoz. Eddigi munkája során nagy hangsúlyt fektetett a diákszervezetek és szakkollégiumok képviseletére és a hallgatói közösség aktív formálására. Alelnöksége alá fognak tartozni az elsődlegesen hallgatói érdekképviselettel foglalkozó terültek.
Csanád gólyaként kezdett a Hallgatói Önkormányzatban tevékenykedni. Csapatával egy teljesen új szemléletet hozott a HR életébe és ezzel együtt a HÖK mindennapjaiba is, ezzel aktívan formálva a szervezeti kultúrát. Alelnökként a szervezet menedzsmentfókuszú területeivel fog elsősorban foglalkozni.
Az új vezetésnek eredményes munkát és sok sikert kívánunk!