„Ezekből a történetekből hiányoznak a férfiak” – a Hat hét rendezője volt a filmklub vendége

Hat hét – ez a kritikus időszak a baba születése után, amíg a gyerekét örökbeadó anya még meggondolhatja magát és dönthet úgy is: mégis ő akarja nevelni a kicsit. Erről az érzelmi hullámvasútról szól Szakonyi Noémi Veronika corvinusos alumna filmje, melyet megnézhettek a filmklub tagjai, és beszélgethettek a rendezővel. 

Bevallom, én már láttam a filmet, de nagyon örültem, hogy újból megnézhettem: másodszorra az embernek alkalma nyílik arra, hogy apró, de fontos részleteket is megfigyelhessen. Szakonyi Noémi Veronika alkotása számomra (eddig) az év legjobb filmje, az elsőfilmes rendező úgy dolgoz fel egy általános emberi témát, hogy közben hűen tükrözi a magyar valóságot is, a szorongásokat, titkokat, tabukat, kilátástalan élethelyzeteket. 

A vetítés után a rendezővel Sipos Júlia, az egyetem kulturális munkatársa beszélgetett. Kérdésére – mivel a rendező első diplomáját a Corvinuson szerezte –, mit adott neki az egyetem, talán egyfajta szociális érzékenységet, vagy éppen a produceri vénát, a rendező őszintén elmondta: szülői nyomásra jelentkezett a Corvinusra, de aztán rájött: ez jó döntésnek bizonyult. „Rengeteget tanultam itt, az Erasmus-ösztöndíjjal eljutottam Németországba, majd az egyetem kapcsolatainak köszönhetően Kínába is. Biztos, hogy produceri munkámnak van köze ahhoz, hogy itt végeztem” – jelentette ki. A Hat hét eddig már hét díjat söpört be, (egyike ezeknek a Miskolci CineFest fesztivál nagydíja, melyet erős nemzetközi mezőnyben szerzett). A film egyébként Szakonyi elmondása szerint most utazik Sanghajba. A rendező beszélt a film készítésének körülményeiről is: „Vincze Máté, akivel a Színház- és Filmművészeti Egyetemen osztálytársak voltunk Almási Tamás dokufilmes osztályában, az alkotótársam. Máté imádja ezt a témát, ezért elkezdtünk interjúzni a gyereküket nyílt örökbeadási eljárással örökbe adni akaró anyákkal. Minél mélyebbre ástunk a témában, annál jobban éreztük: mégsem dokumentumfilmet fogunk készíteni erről a témáról, hiszen a kamera jelenléte óhatatlanul befolyásolja a szereplőket, hanem olyan játékfilmet, ami az interjúkon, a valóságon alapul. Valójában a főszereplő, Zsófi történetét egyik interjúalanyunk inspirálta, és óriási mázli, hogy ehhez a szerephez megtaláltuk Katut, vagyis Román Katalint” – mondta a rendező.  

Beszélt arról is, milyen fantasztikus szerepe van az örökbefogadás területén a civil szervezeteknek, amelyek segítik az életet adó anyákat és a leendő örökbefogadókat is, hogy egymásra találjanak és sikeres legyen az örökbefogadás. „Persze a segítséggel élni is tudni kell, az örökbeadók 20 százaléka leányanya és mélyszegénységben él, de tapasztaltuk, hogy vannak ilyen történetek a Rózsadombon vagy Újlipótvárosban is. A filmben a tabukról is szerettünk volna beszélni, hiszen Magyarországon nem csak az örökbefogadás tabu sokszor, hanem az abortusz, a vetélés, vagy éppen az, hogy valaki egyedül neveli a gyerekét. A nők sokszor elbújnak ezekkel a gondjaikkal, az oktatás nem foglalkozik ezzel, és nem is úgy szocializálódtak ezek az anyák, hogy elfogadják a segítséget” – mondta Szakonyi. Hozzátette: a filmben olyan határhelyzetet akartak bemutatni, ahol van annak realitása, hogy az életet adó 17 éves lány megtartsa a babát és az utolsó pillanatban esetleg mégis meggondolja magát. Egyébként Mátéval – aki nem csak az alkotótársa, de a férje is – az olyan történeteket szeretik, ahol minden félnek megvan a maga igazsága. A filmet sok örökbefogadott is megnézte, és pozitív visszajelzést kaptak tőlük. 

A moderált beszélgetés után a nézők is kérdezhettek. Egyikük elmondta: ő családszociológus, és nagyon tetszik neki, hogy a film elsősorban az örökbeadóval foglalkozik, erről a kérdésről tudomása szerint nem nagyon készülnek kutatások. A rendező e felvetésre elmondta, Magyarországon sok még a szégyen, a stigmatizáció ebben a kérdéskörben, ugyanakkor kiemelkedően magas az örökbefogadások száma. Hazánkban sajnos a többség nem akar roma vagy bármilyen fogyatékkal élő gyereket örökbe fogadni, ezeket a kicsiket inkább az USA-ban vagy Svédországban adják örökbe, hiszen ott szívesen fogadják őket. Elmondta: következő filmjük egy amerikai örökbefogadó családról szól majd, ahol három miskolci roma gyereket fogadtak örökbe. Terveik szerint a családot 12 évig követik majd, ennyi ideig akarnak forgatni. 

Egy másik néző arra hívta fel a figyelmet: bár Zsófi örökbeadási szándéka teljesen racionális – hiszen hogyan tudná a 17 éves lány a labilis családjában felnevelni úgy a gyerekét, hogy közben élsportoló akar lenni, és erre jó esélye is van, mint egyetlen kiemelkedési lehetőségre –, de a gyerekének később mégis szembe kell néznie azzal a ténnyel, hogy az anyja „lepasszolta őt”. Erre reagálva a rendező azt mondta, ez valóban nagy trauma, hogy az anyja lemondott róla. Hozzátette: Mészáros Márta két filmje, a Kilenc hónap és az Örökbefogadás nagyon inspirálta őt, majd megjegyezte: „Sajnos, a társadalmi mobilitás e két film óta nem sokat változott”. Arra a nézői észrevételre, hogy a filmben szinte csak nők szerepelnek, hol vannak a férfiak, a rendező azt felelte, „ez nem véletlen, hiszen ezekből a történetekből hiányoznak a férfiak. Mi hitelesek akartunk lenni, öt évi kutatómunka előzte meg a forgatást”. 

A beszélgetést követő fogadáson honlapunk megkérdezte a rendezőt, hogyan sikerült Román Katalint megtalálni, akinek ez az első főszerepe, alakítása kiemelkedő. „Katut, vagyis Román Katalint az egyik utolsó castingon találtuk meg. Egyébként Katu már háromszor próbálkozott a színművészetivel, de nem vették föl. A castingon megkérdeztük tőle, tud-e pingpongozni, hiszen Zsófi ebben a sportágban készül komoly bajnokságra. Katu azt felelte, persze, hát pingpongozni mindenki tud. Kérésünkre akkor kipróbálta a dolgot, de a gyártásvezető labdáit is alig tudta visszaütni. Katu, miután megkapta a szerepet, napi öt órát gyakorolt, még az olimpiai csapat is segített neki edzeni, amiért nagyon hálás vagyok nekik. A filmet egyébként 21 nap alatt Budapesten forgattuk, de szándékosan olyan helyszínt választottunk, ami az országban bárhol lehetne. 

Török Katalin