Ugrás a fő tartalomra
Vissza a hírekhez

Gyere bringával a Corvinusra az Európai Mobilitási Héten!

2024-09-18 14:10:00

Az Európai Mobilitási Hét idén szeptember 16–22. közé esik, ennek apropóján gyűjtöttük össze, mit érdemes tudniuk a Corvinusra bringával érkezőknek.
Budapesti Corvinus Egyetem

A globális szén-dioxid-kibocsátás körülbelül ötöde köthető a közlekedéshez, ennek pedig csaknem a fele származik a személyi közúti közlekedésből, tehát az autókkal és buszokkal megtett utakból. Ez a teljes CO2-kibocsátás körülbelül 9,5%-át teszi ki. A városi autós közlekedés ezen túlmenően szennyezi a levegőt is, ami különböző légúti megbetegedésekhez vezet, zajos, hozzájárul a torlódások, dugók kialakulásához, illetve jelentős a területigénye a parkolóhelyek miatt.  

A szeptember 22-én tartott európai autómentes nap és az ezt megelőző Európai Mobilitási Hét is ezekre a problémákra hívja fel a figyelmet. A program célja, hogy bemutassa a megnövekedett autóforgalom okozta környezeti, baleseti és városképi problémákat, és ösztönzőleg hasson a közlekedési mód felelősségteljes megválasztására. 

A Corvinuson és környékén több lehetőség is rendelkezésre áll azok számára, akik szeretnék kiváltani az autózást, és valamilyen fenntarthatóbb alternatívát választanának. Az egyik legkézenfekvőbb megoldás a közösségi közlekedés, hiszen az egyetem épületei a 4-es metróval, a 2-es és 23-as villamossal, a 47-48-49-es villamoscsaláddal, a 15-ös autóbusszal és a 83-as trolival is könnyedén megközelíthetők. 

 

A közösségi közlekedés mellett több lehetőség segíti a kerékpáros közlekedést 

  • Tárolók hallgatóknak: az egyetem mindhárom épülete mellett elérhetők szabadtéri kerékpártárolók. A C épület bejáratánál, a kamerával megfigyelt fedett előteraszon 50 db kerékpárbeálló használható, de vannak helyek az E épület déli bejáratánál is. Utóbbi egységekben a biztonság nem feltétlenül garantált, így fontos a kerékpárzár használata.  
  • Tárolók munkatársaknak: az egyetem munkatársai zárt kerékpártárolókhoz is hozzáférhetnek a C épület mélygarázsában. A zárt kerékpártárolók használatára vonatkozó igényeket a Campus Szolgáltatások digitális ügyintézési felületén lehet leadni, az űrlap elérhető az Intraneten a Digitális Szolgáltatások között (Campus Szolgáltatások / Kerékpártároló igénylése/lemondása). A zárt kerékpártároló-helyek használatának egy egyszeri 5.000 forintos díja van, amely tartalmazza a tároló nyitásához szükséges kártya díját is.  
  • Zuhanyzók és öltözők: az egyetemre kerékpárral érkezők számára a C épületben zuhanyzási és átöltözési lehetőség biztosított. A C épület 6. emeletén (C660 és 661), valamint a földszinten (C018 és 019) öltözők, zuhanyzók és zárható szekrények állnak az egyetemi polgárok rendelkezésére. Elsődlegesen a 6. emeleti öltözőket ajánlott igénybe venni, mert a földszinti termeket a testnevelésórák alkalmával is használják a hallgatók. A szekrények – melyek nem állandó tárolásra szolgálnak – zárásához szükséges a kulcsot (érmét) a C épület portáján lehet felvenni, illetve leadni, az érme elvesztése esetén a pótlás költsége a használót terheli. 
  • Kerékpárral a Gellért Campusra:  
    • munkatársak részére a Sportközpont főbejáratával szemben, 
    • hallgatók részére pedig a főbejáratnál, a lépcső alatt  érhetőek el kerékpártárolók a Gellért Campuson. Használatuk épületnyitvatartási időben mindenki számára díjtalan. A kerékpárok biztonságos tárolásáról és lezárásáról minden használó maga gondoskodik. Zuhanyzási lehetőség a Sport Centernél áll rendelkezésre, melyről a recepciónál lehet érdeklődni. Zárható tárolók pedig az épület földszintjén érhetők el. 
  • Kerékpáros szervízpont: a C épület előtti kerékpártárolók Közraktár utca felőli sarkánál szervizoszlop is található. Itt minden szükséges szerszám elérhető, amivel a kerékpár apróbb javításait el lehet végezni.   
  • MOL Bubi gyűjtőállomás: a Sóház mellett, illetve a Fővám tér villamosvonalon túli oldalán MOL Bubi gyűjtőállomások is elérhetők, ahol a legtöbb esetben van bérelhető kerékpár arra az esetre, ha nincs saját kerékpárunk, vagy ha csak egy irányba utaznánk vele. A Gellért Campushoz legközelebbi MOL Bubi gyűjtőállomás a Gárdonyi téren található, ahonnan gyalogosan közelíthető meg az épület. 

 

Neked hány kihívást sikerül teljesítened szeptemberben? 

Az őszi félévben is folytatódik a Hónap Fenntarthatósági Témája projekt, szeptemberben a fenntartható közlekedési lehetőségekről írunk. A cikksorozat első részében egy víziót mutattunk be, ami egy 15 perces városban töltött, elképzelt jövőképről szól, ennek eléréséhez pedig kihívásokat is megfogalmaztunk. Te hányat teljesítesz ezek közül szeptember végéig? 

  1. Utazz bringával az egyetemre legalább egyszer a hónapban!  
  2. Ha nagyobb kihívásra vágysz, érkezz bringával legalább heti egyszer!  
  3. Ha autóval közlekedtél Budapesten, próbáld ki egy-két napig, milyen közösségi közlekedéssel utazni!  
  4. Sétálj hétköznaponként is, ha csak 1-2 megállót kellene utaznod!  
  5. Használd a lépcsőket a liftek helyett az egyetemi épületekben!  
  6. Minden hétvégén sétálj legalább egy órát zöldövezeti környezetben, Budapesten például a Budai-hegyekben.  
  7. Nézz körül, milyen szolgáltatások (például élelmiszerbolt, fodrász, mozi, kávézó) érhetők el a lakókörnyezetben! Ha teheted, válaszd inkább ezeket gyalogosan közlekedve hosszabb utazás helyett.  
  8. Próbáld ki egy hétig, hogy fosszilis üzemanyaggal működő közlekedési eszköz helyett elektromos eszközt választasz, amikor teheted! (Busz helyett például villamost vagy villamosított pályán közlekedő vonatot, saját autó helyett elektromos autót üzemeltető autómegosztó szolgáltatást.)  
  9. Ha teheted, egy hétig egyáltalán ne ülj autóba!  
  10. Nézd meg a telefonodon, hány lépést teszel meg egy átlagos napon. Egy hétig próbálj meg minden nap többet elérni, mint az előző héten ilyenkor! 

_______________________ 

2024 májusában újra elindítottuk a Hónap Fenntarthatósági Témája projektet, mellyel az a célunk, hogy minden hónapban egy-egy érdekes és releváns témát mutassunk be a Corvinuson. Szeptemberben a fenntartható városi közlekedést választottuk témaként, melyhez szeretettel várjuk a kapcsolódó eseményeket, aktivitásokat, eredményeket s a mate.kovacs2@uni-corvinus.hu címen. 

Vágólapra másolva
X
×