Szerző: Engelbrecht Azurea / Fotók: Mudra László
Az eredeti interjú a Közgazdász Online hallgatói blogon olvasható.
„Mi is az egyetem? A tantárgyak összessége, a professzoraink közössége, a tanáraink, a hallgatókkal együtt? Nem, az egyetem még ennél is több: az egyetem nemcsak az, ami most van, akik most tanítanak, kutatnak és vizsgáznak. Az egyetem a múltunk is, és egyben a jövőnk is.”
Ezzel a gondolatébresztővel nyitotta meg Dr. Takáts Előd rektor a Corvinus történetéről szóló könyv bemutatóját. Az esemény során dr. habil. Kerepeszki Róbert egyetemi docens, a Debreceni Egyetem Történelmi Intézetének intézetigazgató-helyettese, a kötet egyik lektora méltatta a művet, majd a könyv szerkesztői, Szécsényi András és Zsidi Vilmos beszélgettek a kötet létrejöttéről. A beszélgetést Sipos Júlia, az egyik szerző és a Corvinus munkatársa moderálta.
A könyv születése
A kötet A Budapesti Corvinus Egyetem és elődintézményeinek története a kezdetektől 2020-ig címet viseli, és nem túlzás azt mondani, hogy valóban a kezdetektől írja le a Corvinus történetét. A szerzők 1763-tól mutatják be az egyetem és elődjeinek intézményrendszerét, képzéseit, tanárait, hallgatói életét, valamint a földrajzi, társadalmi és kulturális környezetét. Ezzel a mű tulajdonképpen nem csupán a Corvinus Egyetem, hanem a magyar felsőoktatás történelmének egy szelete.
A könyv létrejötte tekintélyes feladatnak bizonyult: a munkacsoport még 2017-ben indult, Lánczi András rektorsága alatt, és öt éven át dolgoztak a köteten. Zsidi Vilmos szerint az egyetem 70 éves jubileuma jó apropót adott a projekt elindítására. A tizenöt szerző munkájából egy 536 oldalas, húsz fejezetből álló mű született, angol összefoglalóval. Vizuális kiegészítésként a kötetet 37 oldalnyi képmelléklet, ábrák, táblázatok és térképek színesítik.
A könyv szerzői Huhák Heléna, Király Sándor, Kiss Márton, Koltai András, Ólmosi Zoltán, Pál Zoltán, Rónay Zoltán, Rostoványi Zsolt, Sipos Júlia, Szécsényi András, Szekér Barnabás, Szögi László, Szőnyi Éva, Ujváry Gábor és Zsidi Vilmos. Az írók mellett a lektorok, több egyetemi dolgozó, levéltáros, könyvtáros és az Akadémiai Kiadó munkatársai segítették a kötet létrejöttét.
„Nehéz ennyi szerzővel együtt dolgozni – nem azért, mert nehéz természetűek lennének – hanem a különböző stílusokat kell összehangolni. A szerkesztőknek számtalan kihívással kellett szembenézni, mert az ő céljuk egy egységes szövegtest létrehozása volt” – mesélte Kerepeszki Róbert, aki szerint ezért is különleges, hogy a szöveg ennyire kiegyensúlyozott és magas színvonalú.
Miről és hogyan? – Módszertani megfontolások és kihívások
A könyv több szempontból is sikeresen szemlélteti az egyetemtörténeti szakma fejlődését. A projektcsapat már a munka kezdetekor fontosnak tartotta, hogy ne „önkényesen kiragadott mozaikokból” állítsák össze az egyetem történetét, hanem az minél átfogóbb, kritikusabb és pártatlanabb legyen: az olyan részeket is megtartva, amelyek nem szép emlékként maradtak meg. Az egyetemtörténeti kiadványok évszázadokon át önfényezésen alapultak, pedig az egyetemi identitáshoz a múlt kellemetlenebb részei is hozzátartoznak – így az egyetemtörténeti tudomány feladata felderíteni, hogy mi maradt ki az „üdvtörténetekből”.
A Corvinus története is erre fókuszál: Kerepeszki Róbert szerint, aki a kezében tartja, nem egy reklámanyagot, hanem egy szakmai kötetet forgat.
További módszertani érdekesség, hogy a könyv nem csupán kronológiai sorrendben ismerteti a dátumokat és eseményeket – noha természetesen ezek is szerepelnek benne, még az alapításnál is korábban kezdődően – hanem foglalkozik a földrajzi dimenzióval is: országszerte, valamint Budapesten belül is elhelyezi a Corvinus valamikori és jelenlegi épületeit és partnerintézményeit. Kitér többek között a kassai, kolozsvári és újvidéki közgazdasági felsőoktatási intézményekre is a két világháború között. Többüknek jogutód híján a Corvinushoz kerültek az iratanyagai, amelyek az egyetemi levéltárban találhatók – Zsidi Vilmos szerint így egyfajta felelősségként is tekintettek arra, hogy bemutassák őket.
A könyv az időrenden alapuló fejezetek mellett tematikus fejezeteket is tartalmaz – Szécsényi András kihangsúlyozta, hogy ez a felépítés kezdettől fogva fontos cél volt mind az olvasói élmény, mind a szakmaiság miatt. Betekintést nyerhetünk többek között a hallgatók részvételébe az elmúlt évszázadok forradalmaiban, külön fejezetet szentel az egyetemnek mint kulturális színtérnek, kitér a felsőoktatás-politikára, és az egyetemen működő szakkollégiumokat is ismerteti.
Az időbeli kitágítás és a tematikus szerteágazás segít jobban beilleszteni az egyetemet a magyar felsőoktatási és kultúrtörténetbe. Kerepeszki Róbert szerint „egy egyetem – és ebből adódóan az egyetemtörténet is – akkor éri el igazán a célját, ha reflektál az adott intézmény történelmi kontextusára, a körülvevő jogszabályokra, a sajtóra, és arra, hogyan gondolkodhat az egyetemet körülvevő társadalom. Ezáltal válik érthetővé, hogy miért is fontos az egyetem és mit csinál.”
A méltatás mellett Kerepeszki Róbert kitért a kötet hiányosságaira is. Lektorként ő úgy látja, a véleményezés hozzáállástól függ: ki lehet indulni a hibákból, azonban a hiányosság nem feltétlenül negatív, hanem gondolatébresztő is lehet. „Természetesen voltak bizonytalanságok, de a hiányok legtöbb esetben abból adódtak, hogy nem léteztek alapkutatások a téma kapcsán, ezeket pedig a szerzőknek kellett elvégezniük” – mondta Szécsényi András. Készült egy nagyobb ívű alapkutatás is archontológiai fejezet formájában, amely tartalmazza az egyetem és elődintézményeinek vezetőit és oktatóit 1920 és 1990 között.
Bár nincs olyan könyv, amiben ne lehetne kivetnivalót találni, azonban elsősorban a hasznosságát kell figyelni, amely az egész magyar egyetemtörténet kapcsán megmutatkozik. Legyen ez a könyv – és szerintem az lesz – inspiráció további kutatásokhoz, és építkezzünk tovább a hiányokból
– fejezte be gondolatmenetét Kerepeszki Róbert.
A könyv fő forrásait levéltári anyagok adják, legnagyobb részben a Corvinustól. Ezen felül a szerzők igyekeztek különböző narratív forrásokat használni, hogy megtörjék a szárazabb időrendi fejezeteket. Ebben segítséget nyújtott az egyetem jelenleg is bővülő digitális történeti archívuma, amely interjúkat tartalmaz az elmúlt évtizedekre vonatkozóan. „Amikor készítem és készítettem az egyetemtörténeti interjúkat, úgy éreztem, hogy ez a hely hihetetlen inspiratív volt mindig is: a vezetők és a hallgatók is nehézségekkel néztek szembe, de mindig inspirációt kaptak. Úgy látom, az egyetem a magyar társadalom egy olyan motorja és fókuszpontja, amely az átalakulások fontos helyszíne volt” – tette hozzá Sipos Júlia, aki maga is részt vett a könyv írásában.
A kötet megvásárolható az egyetemi könyvesboltban (E épület, Déli zsibongó), további kedvcsinálóként pedig ajánljuk az egyetemtörténeti kiállítás megtekintését (E épület, az Északi kapuval szemben).