Sok felsőoktatásban részt vevő hallgató megelégszik a diplomás munkakörök minimális feltételével, azaz egy alapszakos diplomával. Pedig a plusz egy-két év befektetéssel megszerzett MA vagy MSc oklevéllel már egész más szintre lehet eljutni a szakmai és vezetői készségek terén – amit a munkaerőpiac is felelősségteljesebb pozíciókkal, tartalmasabb feladatokkal és jelentős, átlagosan 20-30 százalékkal jobb fizetéssel honorál, hangsúlyozza a ma megjelent beszélgetésben Havran Dániel.
A dékán az interjúban beszél a Corvinuson újonnan választható egy- és kétéves mesterszakokról, köztük az általános menedzsment (Master in Management – MiM) és az Innováció és vállalkozás (Master of Innovation and Entrepreneurship) képzésekről és specializációikról, például a fenntarthatósági menedzsment és vállalkozás mesterszakról és a ellátásilánc-menedzsmentről. Kiemeli a frissen indított, világviszonylatban csak néhány helyen elvégezhető Social Data Science, a Társadalmi adattudomány szakot is, amely integrálja az adatelemzési technikákat a társadalomtudományi látásmóddal, speciálisan felkészítve a hallgatókat a földrajzi adatok és a gazdasági hálózatok, valamint az ebből fakadó gazdasági komplexitás elemzésére.
Néhány idézet a dékántól:
A teljes interjú itt olvasható.
A Corvinus mesterképzési kínálatáról itt található bővebb információ.