Ugrás a fő tartalomra
Vissza a hírekhez

Így lehet egyre népszerűbb a fenntartható városi közlekedés Budapesten

2024-10-02 16:21:00

A Hónap Fenntarthatósági Témája projekt a fenntartható városi közlekedésről szólt. Cikkünkben összefoglaltuk az eredményeket, valamint a folytatáshoz is gyűjtöttünk inspirációt.
Budapesti Corvinus Egyetem

“A hétköznapi cselekedetek hosszabb távon megragadva és továbbfejlesztve valódi változást hozhatnak” – akár ez is lehetne a zárómondata szeptemberi témánknak, ami a fenntartható városi közlekedésről szólt. Az egyéni cselekvések, kihívások csak akkor érnek el hatást, ha nem állunk meg az első lépcsőfoknál, és a kezdeti sikerélményt kihasználva újabb célokat tűzünk ki. 

A továbblépés mellett fontos, hogy visszatekintsünk és értékeljük az elért eredményeket, majd a reflexióból kiindulva fogalmazzuk meg a folytatást. Mi is kíváncsiak vagyunk rá, hogyan élték meg a kihívásokat a Corvinus polgárai, ezért köszönjük, ha kitöltöd ezt a rövid kérdőívet a szeptemberi kihívásokról. 

A hónap során több kurzuson is megkérdeztük a hallgatókat a témáról. A Corporate Sustainability and CSR tárgy nemzetközi és magyar hallgatóinál például a “Sétálj hétköznaponként is, ha csak 1-2 megállót kellene utaznod!”, valamint a “Használd a lépcsőket a liftek helyett az egyetemi épületekben!” kihívások voltak a legnépszerűbbek, ezeket többen már a kampánytól függetlenül is alkalmazták. A kurzus hallgatóinak nagyobb része egyáltalán nem használt autót, de sokan voltak, akik a lakókörnyezetükben is körülnéztek, hogy milyen közelebbi szolgáltatások érhetők el számukra távolabbi utazás helyett. 

A kipróbált és bevált gyakorlatokat érdemes a jövőben is folytatni, valamint új kihívásokat keresni a következő lépcsőfokhoz. Az is növelheti a cselekvés hatását, ha az egyéni próbálkozás után a közösségünk felé is nyitunk, például rávesszük barátainkat, családtagjainkat, munkatársainkat is arra, hogy kövessenek minket. Ez közösségi cselekvéssé fejlődve a felvezető cikkünkben elképzelt pozitív jövőkép megvalósításának kulcsa lehet. 

Rendszerszinten is változtatni kell 

A közösségi cselekvés akkor lesz sikeres, ha az infrastruktúra is alkalmazkodik. Budapest egyre több lehetőséget kínál a fenntartható közlekedésre, ilyen a szerteágazó közösségi közlekedési hálózat, a folyamatosan bővülő kerékpáros úthálózat és a bérelhető közbringarendszer, a MOL Bubi is. Ezek az egyetemre való bejutást is megkönnyítik, ahogy ezt korábbi írásunkban bemutattuk 

A Bubi 2014. szeptember 8-án indult el, tehát a hónap elején ünnepelte 10. születésnapját. A kezdeti évek sikerei után a rendszer népszerűsége csökkent, amelyet a 2021. május 20-án elindított Bubi 2.0 állított meg. Azóta a rendszer használata évről évre növekszik: míg 2021 augusztusában 227 ezer bérlés történt, addig 2022 augusztusában már 358 ezer, 2023 augusztusában 387, és idén augusztusban pedig már 399 ezer. 

A Bubi 2.0 legnépszerűbb állomása a Jászai Mari téren található, de a top 5-ben a Fővám téri állomás is szerepel. A Bubi használatára hatnak a város életét meghatározó események.  

  • Az Uber Budapestről való 2016-os kivonulása után a bérlettel használók körében a használat csökkenése, míg a jeggyel használók körében a bérlések számának növekedése volt tapasztalható. 
  • A Covid19-járvány rövid időre nagyon megdobta a Bubi használatát, de ez a növekedés a járvány elmúltával el is tűnt. 
  • A benzinárstop 2022 decemberi eltörlése kismértékű, 2–6 százalékos növekedést eredményezett a Bubi-használatban. 
  • A villamosvonalak felújítása a környező Bubi-gyűjtőállomások használatát is megdobja. 

A Bubi használatának legfőbb előnye a testmozgás, ezt követi a gyors eljutás, majd pedig az általa biztosított szórakoztató és kellemes utazási élmény. 

A Budapesten közlekedők egy része rendszeresen kombinálja a Bubit a közösségi közlekedéssel, illetve az autóval, ezáltal hozzájárulva egy fenntarthatóbb és zöldebb város kialakulásához kollégánk, Berezvai Zombor által írt tanulmány szerint. 

Ha pedig mindez még nem győzött meg arról, hogy kerékpárral vagy Bubival gyere be az egyetemre, akkor a Bringás Brigantik vlog egyik közelmúltbeli adása is azzal foglalkozott, hogy miért érdemes a Bubit választani. 

A parkolóhelyek száma is csökkenthető 

A fenntarthatóbb közlekedés terjedése nemcsak a levegő minőségére, hanem a szükséges parkolóhelyek számára is hatással lehet, melyeket így visszaadhatunk a gyalogosnak vagy éppen a természetnek is. 

A Gellért Campus felújítása során 57 százalékkal csökkent a parkolóhelyek területe, ami kiemelt szempont volt a fejlesztés során a zöldfelület nagyságának növelése mellett. Ez a tervezési szempont a teljes, egyetemhez tartozó parkolók területét is csaknem 30 százalékkal csökkentette. 

A 2380 négyzetméter helyett most 1024 négyzetmétert foglalnak el a parkolók a Gellért Campuson, ahol elektromosautó-töltő és kimondottan carpooling-szolgáltatásnak fenntartott terület is elérhető. Ez egyébként az épületet arany fenntarthatósági fokozatra minősítő LEED-rendszerben is szempont volt. 

A Corvinus Green projektben a továbbiakban is odafigyelünk arra, hogy támogassuk és erősítsük a fenntartható városi közlekedést az egyetem közelében és azon túl is. Ehhez minden ötletet, javaslatot szívesen fogadunk a jövőben is. 

2024 májusában újra elindítottuk a Hónap Fenntarthatósági Témája projektet, mellyel az a célunk, hogy minden hónapban egy-egy érdekes és releváns témát mutassunk be a Corvinuson. Szeptemberben a fenntartható városi közlekedést választottuk témaként, az októberi témával pedig a napokban jelentkezünk majd. 

Szerzők: Berezvai Zombor, Kovács Máté 

Vágólapra másolva
X
×