Ugrás a fő tartalomra
Vissza a hírekhez

Nemzetközi közösség és intenzív fejlődés a Corvinus EMBA képzésén

2024-12-18 09:29:00

Lukácsy Aletta már jelentős felsővezetői tapasztalattal rendelkezett, amikor úgy döntött, elvégzi a Budapesti Corvinus Egyetem Executive MBA képzését. A sokoldalú válságmenedzsment tanácsadó elárulta, hogy szinte minden nap épít a képzésen szerzett tudásra, és tíz év után is bármikor felhívhatja a csoporttársait.
Budapesti Corvinus Egyetem

Mivel a 90-es években szerezte a diplomáját, Aletta 2013-ban úgy érezte, frissítenie kell a tudását. Éppen az UBS magyarországi vezetőjeként dolgozott, nagyon sokat utazott Svájcba, és találkozott nemzetközi kollégákkal. “Úgy éreztem, ha a karrieremben előrébb szeretnék jutni, akkor képeznem kell magamat. Fontos szempont volt, hogy angolul tanuljak, hiszen nemzetközi közegben dolgoztam” – indokolta meg, hogy miért tetszett meg neki a Corvinus képzése. “Voltak olyan témakörök, amelyekről korábban sosem tanultam. Szerettem volna magamat felhozni arra a szintre, hogy nemzetközi összehasonlításban se legyenek lyukak a vezetői tudásomban.” Aletta például IT-ról, ellátási lánc menedzsmentről és nemzetközi tárgyalástechnikáról szerzett naprakész tudást az EMBA-n.

Visszagondolva úgy érzi, nagyon sokat fejlődött a képzés alatt, és beváltak az előzetes elképzelései. “Amint elvégeztem a szakot, nem egyből jött számos szuper állásajánlat, hanem fokozatosan vettem észre, hogy lépéselőnyben vagyok másokhoz képest, akik nem vettek részt hasonló képzésben. A mai napig van olyan, hogy egy üzleti helyzetben előjön valami, amit az egyik órán tanultam, és azonnal tudom használni.” Aletta ezért egy hosszabb távú befektetésként tekint az EMBA-re: “A gyümölcsét minden évben le lehet szüretelni, hiszen nagyon elmélyültek az ismereteim. Nem az volt, hogy megtanultam valamit egy vizsgára, majd elfelejtettem, hanem pontosan emlékszem a tanárokra, az anyagaikra, az órákra.” 

Aletta öt éve főleg külsős válságkezelési tanácsadóként dolgozik számos iparágban. “Annyiféle pozícióban dolgoztam már annyira sokfajta cégnél, hogy kialakult egy globális szemléletem, ami segít átlátni a válsághelyzeteket.” Az alapvégzettsége pénzügy-számvitel, ami a munkája során mindig meghatározza a hozzáállását, de a folyamatos önképzés hatására mára sokoldalú tanácsadóvá vált. Ezt bizonyítja, hogy 2023-ban megnyerte a Central European Business Awards “Cross-industry Leader of the Year” nevű díját, amivel a legsokoldalúbb nemzetközi vezetőt ismerik el. Bár nem jellemző, hogy valaki iparágak között folyamatosan váltogatva építi a karrierjét, szerinte ez is kifizetődő stratégia. “Teljesen mindegy, hogy a cég milyen terméket vagy szolgáltatást ad el, a vezetői skilleknek és tudásnak meg kell lennie” – mondja Aletta, és hangsúlyozza, hogy pont ebben segített neki a Corvinus képzése.

Aletta szerint az EMBA annak való, aki cégvezető szeretne lenni, és az ehhez szükséges kompetenciákat is fejleszti. Például szituációs gyakorlatokat próbálhattak ki: “Én a való életben elég konfliktuskerülő vagyok, de az egyik órán egy olyan feladatot kaptunk, hogy az egyik csoporttársammal győzzük meg egymást ellenkező álláspontokról. Tét nélkül sokkal jobban tudtam a saját határaimat feszegetni, és miután ott megtapasztaltam, hogy meddig lehet elmenni, ez a tudás hasonló szituációkban már automatikusan előjön.” Aletta úgy érzi, a kulturális különbségekre is érzékenyebb lett, hiszen számos kontinensről érkeztek a csoporttársai. “Megtapasztaltam, hogy bármennyire is ugyanazon a szinten beszélünk angolul, másképp kommunikálunk, és mást jelentenek nekünk a szavak.”

“Nagyon intenzív képzés volt, hatott az emberre” – emlékszik vissza a tanácsadó, és hangsúlyozza, hogy az oktatók komolyan vették az EMBA-t, és magasak voltak az elvárások. “Attól még, hogy mindenki tandíjat fizetett, nem járt automatikusan az ötös. A diplomamunka különösen nehéz volt, tudományos igényességgel kellett megcsinálni.” Alettát motiválta, hogy mindenki a saját jogán vett részt a képzésben: “Ott akartak lenni, és mindenki tanulni akart.” Meglepő volt számára, hogy milyen jó közösség alakult ki az EMBA alatt. Már a képzés első hétvégéjén együtt elutaztak egy csapatépítő alkalomra, illetve egy szakmai úton is voltak az USA-ban a Corvinus egyik partneregyetemén. “A mai napig követjük egymás szakmai útját. Úgy érzem, bárkit bármikor felhívhatok ebből a csapatból, és szívesen segítünk egymásnak.”

Vágólapra másolva
X
×