Ugrás a fő tartalomra
Vissza a hírekhez

„Kiváltságos dolog, hogy hatással lehetek mások életére” – Interjú Dr. Nagy-Béni Alexandrával

2024-12-18 13:03:00

A hallgatók Dr. Nagy-Béni Alexandrát választották a félév legjobb előadójának a 2023/24-es tanév tavaszi szemeszterében. Számára az oktatás nemcsak munka, hanem hivatás, ezért interjúnkban folyamatosan megújuló tanítási módszereiről, illetve a hallgatókkal való együttműködéséről kérdeztük.
Budapesti Corvinus Egyetem

Gimnáziumi évei után Dr. Nagy-Béni Alexandra kommunikáció és médiatudomány szakon kezdett tanulni, mivel sportriporter szeretett volna lenni. Az egyetem alatt egyre inkább a szervezeti kommunikáció érdekelte, illetve újságíróként és szerkesztőként dolgozott. Tanulmányai során mindvégig voltak mellette olyan oktatók és mentorok, akik nagy hatással voltak rá és utat mutattak neki. A mesterképzés felénél tartott, amikor ajánlották neki a doktori képzést. Így 2019-ben megkezdte doktori tanulmányait, ahol már az első félévben volt lehetősége kipróbálni magát oktatóként. A tanításról már az első alkalom után érezte, hogy ez az útja, ezért a Corvinus egyetemen maradt tanársegédként, jelenleg pedig már egyetemi adjunktusként dolgozik a Kommunikáció- és Médiatudomány Tanszéken.

Kifejtette, hogy kommunikációt tanulni elengedhetetlen, hiszen ez a társadalom alapszövete, ami mindent mindennel összeköt és összetart, és általa érthetjük meg a társadalmi és politikai változásokat. Kutatási területe a vizuális és metonimikus keretezés által előtérbe helyezett narratívák vizsgálata, elsősorban erőszakról szóló hírekben (azaz milyen képeken keresztül számolnak be a médiában olyan összetett eseményekről, mint például a háború). A téma sajnálatos aktualitása miatt jövőbeni tervei között nagy szerepe van a kutatásnak, a jelenkort meghatározó erőszakos események és az ezekkel kapcsolatos diskurzus jobb megértése céljából.

Számára a hallgatók állandó inspirációt jelentenek, és az oktatást kölcsönös és közös folyamatként éli meg, mivel a tanulók folyamatos tanulási lehetőséget adnak neki is. A tanulókkal való együttműködés  során így például olyan közösségimédia- és kommunikációs tendenciákat, trendeket ismerhet meg, amiket saját mindennapjaiban nem tapasztal. Azt vallja, hogy oktatni kiváltságos dolog, mivel így lehetőség nyílik hatással lenni mások életére. Szerinte ez a pálya egyszerre nemes feladat és hatalmas felelősség, mivel közvetlenül alakíthatja a diákok életét. Az elsőéveseknek tartott óráin ezért kifejezetten törekszik arra, hogy bemutassa a terület változatosságát, ezzel ösztönözve őket, hogy minél több lehetőséget próbáljanak ki.

Ha akár egy hallgató azt mondja, hogy valamilyen módon hozzáadtam az egyetemi tanulmányaihoz vagy az életéhez, akkor én már boldog vagyok.

Azt üzeni a hallgatóknak, hogy élvezzék ki az egyetemi éveiket, és mivel nem mindenkinek adatik meg a felsőoktatásban tanulni, ezért igyekezzenek kihozni ebből az időszakból a legtöbbet. Elmondta, hogy az egyetem rengeteg különböző lehetőséget kínál, amiket érdemes megragadni, mert sosem lehet tudni, hogy mikor történik egy olyan találkozás vagy megélés, ami nagyban kihat az adott személy jövőjére. Azt tanácsolja ezért, hogy mindenki legyen nyitott az újdonságokra, dolgozzon keményen, és szívjon magába minél több tudást.

Amikor a tanítás árnyoldalairól kérdeztük, hangsúlyozta, hogy szerinte minden hivatásnak vannak nehézségei, viszont ő inkább kihívásként tekint ezekre. Úgy véli, hogy az oktatásban a folyamatos megújulás jelent kihívást, hiszen mind technikai, mind tanításmódszertani szempontból állandóan alkalmazkodni kell az aktuális tendenciákhoz. Nagy-Béni Alexandra elmondta, hogy az oktatásban töltött eddigi öt éve alatt a legjelentősebb változás, amit a hallgatókon tapasztalt a figyelemkultúrát érinti. Az átalakuló figyelemgazdálkodás miatt a tanulók saját bevallásuk szerint is nehezen koncentrálnak és könnyen elterelődik a figyelmük, ezért folyamatosan arra törekszik, hogy ezt áthidalja.

Lelkes típus vagyok, szeretem a tárgyaimat, és ezt a szenvedélyt igyekszem megjeleníteni az előadási stílusomban is. Szerintem egy jó oktató együtt rezeg a tárggyal és a hallgatósággal, így együtt él az oktatás komplex egyenletével, amit általában a hallgatóság is érzékel.

Egyáltalán nem érzi monotonnak az oktatást, és vallja, hogy „a kommunikáció és média területén nincsen olyan tárgy, amelyről ne lehetne minden évben újdonságot mondani”. Kiemelte, hogy kifejezetten fontos a tananyagokat évről évre frissíteni, figyelembe véve az új kutatási eredményeket. Úgy véli, minden tanóra más, ezért igyekszik mindegyikben megtalálni az újszerűséget. Szeret új módszertanokat kipróbálni az órákon, ilyen volt például a LEGO alkalmazása. Elmesélte, hogy amikor harmadéveseknek adta ki feladatul, hogy LEGO segítségével ábrázolják a szakdolgozatot és az azzal kapcsolatos érzéseiket, nagyon pozitív visszajelzéseket kapott, mivel a komoly megmérettetések előtt álló hallgatók élvezték, hogy más megközelítéssel tekinthettek az előttük álló mérföldkőre.

Nagy-Béni Alexandra úgy véli, hogy a “jó oktató” mindenki számára szubjektív, viszont saját tanulmányaira visszagondolva a felkészültség mellett a diákokat bevonó tanítási módot emelte ki. A frontális oktatás helyett a hallgatóközpontú megközelítésben hisz, ezért az óráin  kulcsszerepet tölt be interaktivitás, a kiscsoportos munka és a vizuális reprezentációs gyakorlatok.

Mivel kizárólag angol nyelvű képzésen tanít, kiemelten fontosnak tartja, hogy biztonságos és befogadó környezetet teremtsen az óráin, hiszen a különböző kulturális háttérrel rendelkező diákoknak a komfortzónája más-más szinten mozog. Célja az őszinte és transzparens kommunikáció kialakítása, akár az órákon kívül is, mivel ez motiváló lehet a diákok számára, akik később esetleg emiatt mernek hozzászólni az órához. 

Arra törekszem, hogy érezzék: van hangjuk és ráadásul milyen értékes!

Elmondta, hogy a kultúrák közötti kommunikáció elősegítése direkt és indirekt módon is megjelenik az órákon. Előfordul az irányított közös munka, ugyanakkor megjelennek olyan témák is, amelyeknek kultúránként eltérő a beágyazódása. Úgy véli, az így szerzett gyakorlat fontos készség a hallgatók számára későbbi munkahelyeiken. Egyrészt így megtanulnak olyanokkal együtt dolgozni, akiket nem ismertek korábban, másrészt pedig elsajátítják, hogyan lehet kezelni az eltérő munkamorálból és/vagy szocializációból adódó konfliktusokat.

Kép: HÖK

Nagy-Béni Alexandra a 2024-es tavaszi szemeszterben a félév előadója díjban részesült. Elmesélte, hogy a díjátadó gála felemelő élmény volt számára, hiszen lélegzetelállító környezetben és emelkedett hangulatban ünnepelhették kollégáival egymást és az oktatást. Nagyon boldog és hálás volt, amikor kihirdették, hogy ő nyert, ugyanakkor elmondta, hogy már a jelölés is nagyon megtisztelő volt számára, mivel ez azt jelenti, hogy gondolnak rá a diákok.

Úgy véli, ez az elismerés mutatja, hogy megéri a munka, amit a kurzusok folyamatos megújításába fektet. A díj bizonyítja, hogy sikerül megteremtenie a kapcsolatot a hallgatókkal, akik pozitívan értékelik a törekvését, hogy az órák még változatosabbak és hallgatóbarátabbak legyenek. Mindig örül a visszajelzéseknek, nagyon jól esett neki például, amikor a tavaly végző évfolyam az „akadémiai anyukájuknak” nevezte, mivel először volt lehetősége végigkísérni egy évfolyamot egyetemi tanulmányaik során.

Szakmai szempontból az egyik legfontosabb visszacsatolás ez számomra, nagyon hálás vagyok, hogy azt csinálhatom, amit magaménak érzek és közel áll a szívemhez. Bízom benne, hogy ezt még sokáig el tudom mondani.

Írta: Bogos Katalin, borítókép: Horváth Evelin

Forrás: KGO

Vágólapra másolva
X
×