Ugrás a fő tartalomra
Vissza2025.04.15.

Lesz-e élhető jövője a mai fiataloknak?

Idén már 1500 gyerek látogatott el a IV. Klímahősök konferenciára az UNICEF Magyarország szervezésében. A Corvinus Fenntartható Fejlődés Intézetének adjunktusa is részt vett a Technológia és Klímaváltozás című kerekasztal-beszélgetésen, ahol vállalati szakértőkkel cseréltek véleményt.
Budapesti Corvinus Egyetem

Az idei Fenntarthatósági Témahéten 1500 diák érkezett a budapesti Akvárium Klubba, ahol az eddigi legnagyobb létszámú ifjúsági klímatalálkozót rendezte meg az UNICEF Magyarország. Felsőtagozatos és középiskolás gyerekek gyűltek össze az ország minden szegletéből, hogy tanuljanak, kérdezzenek és beszélgessenek a klímaváltozásról; arról, hogy milyen jövőt formáló változásokra kell már ma felkészülniük, amelyek nemcsak a környezetüket befolyásolják majd, hanem átírhatják mindennapi életüket is. A kerekasztal-beszélgetéseken hazánk legnevesebb negyven szakértője vett részt – köztük a Corvinus egyetem Fenntartható Fejlődés Intézetének adjunktusa, Dr. Márton András –, akik véleménye sok helyen ütközött ugyan és különböző szempontokat képviseltek, de ettől lett igazán interaktív minden beszélgetés és a fiatalok is több nézőpontból kaptak rálátást egy-egy kérdésre. A diákok élő példáját láthatták annak, hogy egy közös célt különböző utakon is meg lehet együtt sikeresen közelíteni. A konferencia fókusza idén a jövő volt, ami azonnal megmozgatta a fiatalok természetes érdeklődését, számtalan kérdést intéztek a szakértőkhöz. 

A mesterséges intelligencia segíthet? Digitális karbonlábnyomot is hagyunk magunk után? Honnan tudhatjuk, hogy mi az igazság arról, hogy valami tényleg fenntarthatóan működik-e? Mérhető változást jelentene, ha hirtelen leállnának a webshopokból való rendelések? 

Ilyen és hasonló kérdéseket tettek fel a diákok a rendezvényen, ahol arra is lehetőség nyílt, hogy a szakemberek mellett a civil szervezetek és a kormányzati képviselők válaszait is meghallgassák. Dr. Botos Barbara, hazánk Utazó Klíma Nagykövete elmondta, hogy a változás csak akkor működik, ha a fiatalok, a szakemberek, a civilek, a vállalatok és az állami döntéshozók kölcsönösen nyitottak egymásra, azaz minden oldalon aktív és őszinte a közlő és a befogadó csatorna is és az együttműködésből egyetlen terület sem marad ki. 

A konferencián különböző területek képviselői vettek részt az IT szektortól a tudományos világon át az egészségügyig, de abban minden szakember egyetértett, hogy bármerre is szeretnének továbbtanulni a fiatalok, innovatív gondolkodással és környezettudatos értékrenddel bárhol tehetnek fontos lépéseket. Akár étkezésünk, öltözködésünk, vagy digitális eszközeink használatának újragondolása, a mesterséges intelligencia okos felhasználása és a digitális karbonlábnyomunk mérséklése által is bárki hozzájárulhat egy biztonságosabb, egészségesebb jövőhöz. 

Az előadásokkal párhuzamosan zajló workshopok kimondottan fiatalok számára hasznos és innovatív kezdeményezéseket és megoldásokat mutattak be, amik alapjaiban változtathatják meg a fenntarthatósághoz való hozzáállásukat és életvitelüket. A diákok első kézből hallhattak például a Planetary Health és a kardiometeorológia megközelítésekről.  Sokan arról sem tudtak eddig, hogy évről évre egyre nagyobb digitális karbonlábnyomot is hagyunk magunk után, a szakemberek segítségével pedig már a rendezvényen elkezdték digitális eszközeik „tisztítását” és ezzel a lábnyom csökkentését. 

A rendezvény végére a jéghegy is elolvadt. 

Az eseményen a felmelegedést egy olvadozó jégtömb szimbolizálta az Akvárium Klub közepén. A rendkívül szemléletes installáció nagy népszerűségnek örvendett a diákok körében, akik ezáltal szembesültek azzal, hogy ilyen rövid idő alatt is mekkora változás mehet végbe. Az UNICEF Magyarország továbbra is elkötelezett amellett, hogy támogassa a fiatalokat a klímavédelem terén, biztosítsa a lehetőséget a magyar diákok számára, hogy hiteles tudást szerezzenek a témában, kérdezhessenek és kimondhassák véleményüket. A gyermekvédelmi szervezet továbbra is várja az ifjú bolygóvédők csatlakozását programjához. Bővebb információ és csatlakozási lehetőség ITT >> 

FELHÍVÁS 

Az UNICEF Magyarország és az Alapértékek Nonprofit Kft. közös kutatást indított, amely keretében a középiskolások klímaváltozással kapcsolatos érzéseit méri fel. A kérdőív nyílt, a válaszadás online lehetséges 10-18 év közötti fiatalok számára. A szervezet arra kér mindenkit a korosztályból, hogy véleményével segítse a klímavédelemért folytatott munkáját és töltse ki a kérdőívet, továbbá pedagógusok és szülők segítségét kéri a felmérés népszerűsítésében. 

KLÍMAÉRZELMEK A FIATALOK KÖRÉBEN KÉRDŐÍV ELÉRHETŐ ITT >>>  KITÖLTÖM 

„Óriási öröm számunkra, hogy néhány év alatt a Klímahősök programunk olyan népszerűvé vált, hogy évről évre bővül a résztvevők száma konferenciánkon. Az idei rendezvény pár hét alatt betelt és a nap folyamán végig teltházzal zajlott. Ez is azt bizonyítja, hogy a fiatalok számára fontosak ezek a kérdések és szeretnének hiteles tudást szerezni a témában. Weboldalunkon bárki számára ingyenesen elérhetőek klímaleckéink, amelyek akár a tanórák keretébe is beilleszthetők. Az elkötelezett tanároknak pedig, akik idejüket és energiájukat nem sajnálva segítenek bevonni diákjaikat a programba és elhozzák osztályaikat a rendezvényeinkre, ezúton szeretném megköszönni az együttműködést és a támogatást” – mondta Rajna Ágnes, az UNICEF Magyarország kommunikációs vezetője. 

Az UNICEF Magyarország Klímahősök programját ismert cégek és nagyvállalatok támogatják: az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt., a Deloitte Magyarország, a Dentons, az Indotek Group, a Magyar Telekom, a SPAR és az Akvárium Klub. 

Vágólapra másolva
×