Mi köze van egy üzleti-gazdasági egyetemnek a biodiverzitáshoz?

A klímaváltozásról és a szén-dioxid kibocsátás csökkentéséről sokat beszélünk, de arról talán kevesebbet, hogy emellett jelen van egy ökológiai válság is. Tavaly decemberben rendezték meg a COP15 biodiverzitás-csúcsot, ahol bár történelmi megállapodás született, az egy hónappal korábbi COP27 klímacsúcshoz képest kevesebb figyelmet kapott. Pedig a biodiverzitás csökkenése legalább annyira égető probléma, mint a klímaváltozás. 

A biodiverzitás gazdasági értékeléséről Marjainé Dr. Szerényi Zsuzsannával, a Corvinus Fenntartható Fejlődés Intézetének egyetemi tanárával beszélgettünk. Az interjút hossz és közérthetőség céljából szerkesztve közöljük. 

A biodiverzitás csökkenéséről elsőre azt gondolnánk, hogy inkább egy természettudományos egyetem problémája, mert valamilyen biológiai témáról van szó. Hogyan kapcsolódik mégis ehhez a Corvinus? 

Azért jó a kérdés, mert valóban csak úgy tudunk ezekhez a problémákhoz hozzáállni, ha megvan mögötte a természettudományos háttér, vagyis tudjuk azt, mi történik magában a természetben. Ehhez egy közgazdász nem igazán ért. 

Az inputokat tehát más szakmáktól kell megkapnia a közgazdászoknak. A természet egy nagyon bonyolult rendszer, ha az egyik részén egy kis változás történik, akkor az befolyásolja a többi részét is. Ha ez kedvező irányba történik, akkor általában nem vesszük észre, ha negatív irányba, akkor annál inkább. 

Mondok egy példát. Ha elegendő számú beporzó rovar van, akkor mindenki teljesen természetesnek veszi ezt. Annak viszont kőkemény gazdasági következményei vannak, ha a biodiverzitás megváltozik. Persze nem minden esetben ennyire közvetlen ez a hatás, hogy csökken a beporzó rovarok száma és emiatt csökken a terméshozam, hanem közvetett folyamaton keresztül is megvalósulhat. Annyi mindent köszönhetünk a természetnek, ami rejtve marad és nem tudatosul bennünk. 

Hogyan lehet jobban láthatóvá tenni az ökológiai és a gazdasági rendszerek közötti kapcsolatokat? 

Először azt kell tudnunk, hogy egyáltalán mi a helyzet. Milyen állapotban vannak a különböző élőhelyek, a különböző fajok, hogyan illeszkedik a mezőgazdaság az adott táj adottságaihoz, hagyományaihoz, és a közgazdászok csak a végén tudnak bekapcsolódni. 

Amikor már mindent tudunk az adott környezetről, élőhelyről, az ott élő növényekről és állatokról, akkor lehet megmondani, mekkora hasznot hoz nekünk, ha megőrizzük olyannak, amilyen, vagy épp milyen kárunk származik abból, ha átalakítjuk, megváltoztatjuk az ottani életközösséget. Olyan kérdésekre válaszolhatunk például, hogy érdemes-e átalakítani mezőgazdasági területté egy adott területet, vagy érdemes hagyni, hogy visszavaduljon eredeti állapotába. 

Az alapvető kérdés az, hogy ezt hogyan ragadjuk meg közgazdasági alapon, ami legtöbb esetben pénzbeli értékelést jelent. Például a levegő minőségének romlása elég könnyen számszerűsíthető, mert bizonyos betegségek kapcsolódnak hozzá. A betegségekre fordított költségek, a kórházban töltött napok száma, a gyógyszerekre költött pénzösszeg elég jól számszerűsíti, mekkora gazdasági kárt okoz a környezeti probléma. De például az erdő azon funkciója, hogy kimegyek oda és a madárcsicsergés hallgatása közben visszanyerem az energiáimat, már sokkal nehezebben ragadható meg közgazdasági eszközökkel. 

Az ökológiai rendszerek által előidézett hatások gyűjtésére szolgál az ökoszisztéma-szolgáltatások fogalma. Hogyan segíti ez a fogalom a biodiverzitás sokszor nem feltétlenül materiális értékének mérését? 

Az ökoszisztéma-szolgáltatások fogalomrendszere a 2000-es évek eleje óta ment át a köztudatba. Azáltal, hogy ökoszisztéma-szolgáltatásokon keresztül tekintünk a természetre, sokkal konkrétabbakká válnak az itt lejátszódó folyamatokból származó hasznok és károk. Értékelhetjük például az erdő szén-dioxid-megkötő funkcióját, de ugyanígy a beporzás mellé is kereshetünk értékelési módszertanokat. 

Attól függően, hogy az ökoszisztéma-szolgáltatás mennyire kézzelfogható, más-más módszert használhatunk. Egy erdőnél meg tudom mérni például azt, hány turista látogatta meg, hány órát töltött ott, milyen célból utazott el a térségbe, vagy mennyi pénzt költött arra, hogy ő abban az erdőben sétálhasson. Az ellátó szolgáltatások talán a leglátványosabbak, ilyen például a faanyag, a gyógynövény vagy a gomba, amit összegyűjtünk. Ezeket könnyebb értékelni, mint akár a kulturális szolgáltatásokat, ahová a rekreáció is tartozik. 

A legnehezebb a szabályozók értékelése, pedig ezek a szolgáltatások játsszák a legnagyobb szerepet az életünkben. Ilyen például a szén-dioxid-megkötés, az oxigéntermelés, a vízben lévő szennyezőanyagok lebontása, az árvízszabályozás, a vízmegkötés. Rendkívül sokféle szabályozó szolgáltatást nyújt a természet, de ezekhez a legnehezebb odaférkőzni. Ezek cseles szolgáltatások, mert keveset mutatnak, nagyon keveset tudunk róluk, és pont ezért a közgazdasági értékelésük is sokkal nehezebb. 

Ha jól értem, akkor pont ezek azok a szolgáltatások, amik addig működnek jól, amíg nem tudunk róluk. 

Lehetséges, hogy így van, igen. Amíg nem tudatosul bennünk, hogy mire képesek, addig békén hagyjuk. De ha rájövünk, hogy akár még hasznosabbak is lehetnének, akkor lehet, hogy épp rossz irányba változtatjuk meg ezeket. Vagy pedig csak akkor vesszük észre a szerepüket, amikor már nagy baj van. 

Hogyan jelennek meg az ökoszisztéma-szolgáltatások a Corvinuson? 

A hallgatók a globális fenntarthatósági kihívások című elsőéves tárgyban találkozhatnak ezzel először. Azt szeretnénk itt megmutatni, hogy amikor közgazdasági szempontból, pénzben értékelünk valamit, az nem feltétlenül azt jelenti, hogy ellenségei vagyunk a természetnek. Nem leértékelni, hanem felértékelni szeretnénk azt. 

Sokszor mondják, hogy felbecsülhetetlen érték, de ezzel nem tudunk mit kezdeni. Ha mindent felbecsülhetetlen értékűnek gondolnánk, akkor semmilyen gazdasági tevékenységet nem lehetne folytatni, hiszen nem lehetne átalakítani sem a természetet. A Corvinus épülete például nem állhatna itt, mert csak így tudtuk volna megőrizni az eredeti élővilágot. 

Voltak konkrét projektek, melyek erről az értékelésről szóltak? 

Részt vettük egy projektben, melyet az Agrárminisztérium irányított és sok kutatóintézet munkatársai dolgoztak együtt. Tizenkét ökoszisztéma-szolgáltatást értékeltünk például a vácrátóti Ökológiai Kutatóközpont, az Agrárgazdasági Intézet és a Talajtani Intézet munkatársaival közösen.  

A kutatásban a magyarországi ökoszisztéma állapotát térképeztük fel. Három esetében közgazdasági értékelésre is sor került, ezek az éghajlatváltozás kockázatának csökkentése, az árvízvédelmi kockázat csökkentése és a gyaloglás mint természetjárás voltak. 

Nem volt könnyű dolgunk. Számomra talán az árvízvédelmi kockázat csökkentése jelentette a legnagyobb kihívást, mert itt sok tényező kap szerepet és sokféle módszert lehet alkalmazni. A számoláshoz mindig adatra van szükség, ami nem mindig áll egyből a rendelkezésünkre. 

Azóta több publikáció is megjelent a témával kapcsolatban, a gyalogos természetjárásra vonatkozóan például egy nemzetközi cikk is született. Szécsi Annával dolgoztam együtt ebben a projektben, de Annának és Nemes Zsófiának a szén-dioxid-árazásáról is jelent meg cikke. 

Szerk: a projektről bővebb információ az Ökoszisztéma-alaptérkép oldalon érhető el. 

Hogyan használhatók ezek a tudományos eredmények a különböző szinteken hozott döntésekben? 

Mindegyik szinten lehet használni. Ha egy vállalat tudná azt, hogy a tevékenységével hogyan hat az élővilágra, az élőhelyekre, a légszennyezettségi adatokra vagy mondjuk a vízszennyezettségre, akkor ki lehetne számolni, hogy a tevékenysége milyen negatív hatást gyakorol a társadalomra és a természetre pénzben kifejezve. 

Országos szinten Magyarországnak is van kötelezettsége arra vonatkozóan, hogy nyilvántartsa a különböző ökoszisztéma-szolgáltatásokat. Ebben a természettudományos oldal is nagy szerepet játszik, de még jobb lenne, ha a gazdasági oldalt is ismernénk. Tudnunk kellene azt, hogy is állunk, mert nagyon gyakran azt sem tudjuk, milyen állapotban vannak az élőhelyeink, milyen negatív folyamatok indultak el és hol állnak éppen ezek.  

Szükség van emellett egy statisztikai elszámolási rendszerre is. Egy ország gazdagságát a természeti tőkéje is adja. Ha tudnánk azt, hogy az egyes országok természeti tőkéje milyen vagyont képvisel, akkor sokkal jobb döntéseket hozhatnánk. Kiszámolhatnánk például, hogy mire érdemes használni egy adott területet, például folytassunk-e mezőgazdasági termelést, vagy adjuk vissza inkább a természetnek. 

A jövő feladata, hogy kidolgozzuk azt, hogyan lehet az ásványkincsek vagy a faanyag mennyiségén túl az élőhelyek ökoszisztéma-szolgáltatásait is beépíteni a természeti értékek számlarendszerébe. 

Eddig főleg rendszerszintű értékelésekről volt szó. Van-e hatása egyéni szinten annak, hogy ökoszisztéma-szolgáltatásként értelmezzük a természeti rendszereket? 

Iszonyú nehéz, amit kérdez, és azt is megmondom, hogy miért. Ha maradunk az ökoszisztéma-szolgáltatásoknál, akkor azt látjuk, hogy ezek nagyon sokrétűek, de azért véges számosságúak. Tudnék egy jó kis listát csinálni, ami nagyjából leírja azt, hogy egy adott élőhely milyen szolgáltatásokat képes nyújtani. 

A válasz első ránézésre egyszerű: védeni kell ezeket. A baj ott van, hogy az ember azáltal, hogy él, hogy lakik, hogy dolgozik, bizonyos infrastruktúrát vesz igénybe. Ezt pedig nem tudjuk előállítani anélkül, hogy ne bolygatnánk meg a biodiverzitást, az élőhelyeket. Ezért fontos, hogy mindenki csak egy picit jobban odafigyeljen arra, hogy udvariasabbak legyünk a természettel. Ne bolygassuk azt, amit nem muszáj, ha bemegyünk egy erdőbe, akkor ne kiabáljunk, a kitaposott ösvényen menjünk, ne tapossuk le a talajon lévő apró növényeket. A probléma persze rendszerszintű, és sok nyitott kérdést rendszerszinten is kell kezelni, de pici odafigyeléssel mindenki tehet valamit, és mindenkinek tudnia kell, hogy feladata van. 

Szerző: Kovács Máté (Corvinus Kommunikáció)