„Mindig is próbáltam az elvártnál többet letenni az asztalra” – Interjú Ivanics Ferenccel

Minden alkalmat megragadtam, amiben versenyzési lehetőséget láttam.
Ivanics Ferenc kereskedelem és marketing szakon végzett a Budapesti Corvinus Egyetemen, amit az üzleti világ felé mutatott érdeklődése miatt választott. Az itt megszerzett, marketingben nélkülözhetetlen tudás kapcsán így fogalmazott:
Sokan a marketinget csak a hirdetésekkel azonosítják, miközben fontos a piac, a fogyasztók, a cégek ismerete, illetve hogy tudjuk, hogyan épül fel a termékek gyártása, mert erre épül a márka és az árképzés kialakítása.
Tanulmányai során tagja volt a Hallgatói Önkormányzatnak, dolgozott a CIAS-nál (Corvinus Institute for Advanced Studies), aminek hála lehetőséget kapott az Európai Parlamentben, ahol a média és közélet témáival foglalkozott a brüsszeli gyakornoki program keretein belül. Továbbá demonstrátori munkát is végzett a Turizmus Tanszéknél Dr. Jászberényi Melinda mellett. Szereti és keresi a kihívásokat, jelenleg például a Magyar Turisztikai Ügynökség gyakornoka, ahol az országimázs-marketingben vesz részt.
A Turizmus Tanszéknél segítettem konferenciák szervezésében, kutatásokban, oktatási háttérfeladatokban, ez is hozzásegített ahhoz, hogy a Magyar Turisztikai Ügynökséghez kerüljek
– emelte ki Ferenc.
Maximalizmusa indította el tudományos tevékenységét is. Véleménye szerint az egyetem feladata elsősorban az elméleti ismeretek átadása, így a tudományos diákköri pályamunkájával az elméleti tudását szerette volna elmélyíteni. Remek lehetőség volt számára, hogy a TDK-dolgozatokat társszerzővel is lehet jegyezni, így első ilyen munkáját egy barátjával, Horváth Martin Artúrral készítette el. Több témán is gondolkodtak együtt, végül pedig Dr. Ásványi Katalin – akinél egy kurzuson vettek részt közösen, majd később a konzulensükké vált – ajánlotta számukra az egyetemek és vállalatok fenntarthatósági törekvéseinek témakörét, amellyel végül meg is nyerték a kategóriájukat. Pályamunkájukban szisztematikusan áttekintették a szakirodalmat, a kiválasztott kutatások eredményeit pedig összevetették saját tapasztalataikkal.
Többek között a TDK-siker miatt Ferenc elnyerte az MNB Kiválósági Ösztöndíját, valamint az Új Nemzeti Kiválóság Program ösztöndíját is, amelyek arra sarkallták, hogy egy újabb pályamunkát készítsen el az inkluzív oktatás és a fenntarthatóság menedzsment vonatkozásában, amit már egyedül írt meg. Az erőfeszítéseit újabb siker koronázta, hiszen a Tudományos Diákköri Konferencia következő kiírásán szintén elsőként végzett, így idén már az OTDK-ra készülhet.
A TDK-zás kapcsán a kritikai látásmód fejlődését és az interdiszciplinaritás megjelenését találja a leghasznosabbnak. Illetve fontosnak tartja azt is, hogy mindaz, amit egy hallgató egészen a dolgozat megírásáig soft skillként elsajátít, az szintetizálhatóvá válik a munkafolyamat során.
Szerintem érdemes az egyetemen a normál órákon felül valamilyen tudományos dologba belekezdeni, hiszen a TDK-zás és a demonstrátori munkám segített abban, hogy ilyen sokrétű tudásom legyen, és ezt a jelenlegi munkámban is kamatoztatni tudjam.
A fentiek mellett a Turizmus Tanszék egyik könyvében is szerepel társszerzőként, valamint szintén társszerzőként cikke jelent meg a Sciencia et Securitas című folyóiratban a turizmusbiztonság témákörében.
A TDK iránt érdeklődő hallgatóknak azt javasolja, hogy mindenképpen olyan témát válasszanak, ami közel áll a szívükhöz, emellett pedig az is nagyon fontos, hogy kitartsanak az ötletük és a dolgozatuk mellett. A tervezést és az előrelátást szintén elengedhetetlennek tartja, ezért úgy véli, hogy ha tavasszal pályázna valaki, annak érdemes már ősszel konzulenst keresnie és elég időt szánni az előkészületekre. Úgy látja, hogy a munkafolyamat megfelelő megtervezése nagyban csökkenti a pályamunkával kapcsolatos nyomást. Végül pedig szerinte ajánlott innovatív kutatásmódszertant választani, és érdemes lehet párban, társszerzős megoldással nekiveselkedni a feladatnak, hiszen, ahogy Ferenc is fogalmaz:
több szem többet lát.