„Most majd mindent bepótolunk” – páros interjú az anyák helyzetéről a Covid idején 

Négy szociológus elhatározta, hogy 2020-ban, a Covid első nagy lockdownja idején online interjúkon alapuló kutatást végez az anyák körében arról, hogy sikerül-e újratárgyalni ebben a különleges helyzetben az otthoni feladatok igazságtalan elosztását. Honlapunk Prof. dr. Nagy Beátát, a Budapesti Corvinus Egyetem szociológiai tanszékének egyetemi tanárát és dr. Geambașu Réka szociológust (Babeș-Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvár és Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont, Budapest) kérdezte a kutatás tanulságairól. 

Hogyan jutott eszükbe a járvány idején, hogy kutatást csináljanak a családokon belüli munkamegosztásáról, annak újratárgyalásáról? 

N.B.: Ebben a még soha nem tapasztalt helyzetben arra gondoltunk, online végzett interjúk segítségével próbáljuk megtudni, vajon ebben a különleges szituációban mi történik az anyákkal, sikerül-e nekik újratárgyalni férjükkel az eddig igazságtalanul elosztott otthoni feladatokat. 52 magyar nyelven beszélő, Magyarországon és Romániában (Erdélyben) élő anyával beszélgettünk mi magunk az első lezárások alatt. Olyan interjúalanyokat kerestünk, akik párkapcsolatban éltek, mindketten home office-ban dolgoztak a járvány idején, és legalább egy, 14 éven aluli gyereket neveltek. Általában középosztálybeli anyákkal beszélgettünk, hiszen többnyire nekik van olyan munkájuk, amelyet otthonról is lehet végezni. Mindenképp szeretném megemlíteni, hogy még két másik kutatótárssal végeztük ezt a munkát: Gergely Orsolyával (Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Románia) és Somogyi Nikolettel (Antwerpeni Egyetem, Belgium). 

G.R.: Többnyire felsőfokú végzettségű nők kerültek az interjúalanyok közé, bár igyekeztünk középfokú végzettséggel rendelkezőket is beemelni a kutatásba. Az volt a tapasztalatunk, hogy az anyák nagy, pozitív lehetőségként tekintettek a lezárásra: azt gondolták, itt a nagy alkalom, hogy most végre bepótolják a mulasztásokat, több időt tölthetnek a gyerekeikkel, finomakat főzhetnek a családnak, vagyis legtöbbjüknek az intenzív anyaság megélése volt a legfontosabb ebben az időszakban. És mindannyian elmondták: nagyon elfáradtak a lockdown végére, mert nehéz egész nap ellátni a családot, foglalkozni a gyerekekkel, hiszen otthon voltak, segíteni a nagyobbaknak az online oktatás során, home office-ból a saját munkát is elvégezni. 

És mit csináltak közben az apák? Ők mennyire vettek részt a megnövekedett otthoni feladatokban? 

N.B.: Az anyák többsége arról számolt be, hogy nem sikerült újratárgyalni az eddig igazságtalan dolgokat, de nem is nagyon tettek rá kísérletet. Az apák inkább a „szórakoztatóbb” feladatokban segítettek, biciklizni vitték a gyereket vagy éppen megcsinálták a nagybevásárlást. Persze a vásárlási listát, hogy mit kell venni, az anyák állították össze, hiszen ők gondolták ki előre a heti menüt, övék volt a felelősség ebben a dologban is. A bevásárlás a lezárások idején kimozdulási lehetőségnek számított, ezért felértékelődött. De azt is tapasztaltuk az interjúk során – aminek az anyák örültek, szinte terápiás lehetőségként fogták fel – hogy sokan nem is haragudtak meg az apákra, hiszen úgy érezték, a társuk is fáradt, vagy éppen azt gondolták, bizonyos feladatokat az apa nem tud elvégezni olyan jól, mint egy anya. Az újratárgyalás elmaradásától függetlenül pozitív hozadéka volt ennek az időszaknak, hogy felértékelődtek az eddig „láthatatlan” és fizetetlen otthoni munkák. Alapvetően három különböző mintázatot láttunk: voltak, akik ugyanolyan hagyományosan osztották meg a feladatokat, mint korábban, de néhány esetben azt láttuk, hogy az anyák kompenzálni szerették volna a családtagjaikat a korábban, munka miatt távol tartott időért. Persze olyan mintázat is előfordult, bár ez elenyésző kisebbséget jelentett, hogy már a járvány előtt is jellemzően minden feladatot megbeszéltek és megosztottak egymással a szülők. 

Mi az oka ennek a hagyományos feladatmegosztásnak? A tradicionális gondolkodásmód, amely jellemző a magyar és az erdélyi magyar nőkre? 

N.B.: Mindkét környezetben azt látjuk, hogy a társadalmi elvárásrendszeren keresztül szocializálják a nőket, hogy első a gyerek, és csak az után következnek ők. Nemzetközileg évtizedeken keresztül azért küzdöttek és dolgoztak a nők, hogy ugyanolyan karriert csinálhassanak, kerülhessenek akár a legmagasabb pozíciókba is, mint a férfiak, és most azt láttuk, hogy ebben a kritikus időszakban legkevésbé a saját kereső munkájukkal voltak elfoglalva. 

G.R.: Azt tapasztalom, hogy sok nő eleve úgy választ munkát, hogy többet és jobban tudjon foglalkozni otthon a gyerekekkel, mert ez az ő elsődleges feladata, ezt várja tőle a társadalom. 

N.B.: A magyarországi és romániai munkaerőpiacról is tudható, hogy nagyon rugalmatlanok voltak a munkavégzési formák: a munkavégzés helye és ideje nagyon rigid volt. A járvány következtében azonban egyre több helyen van lehetőség arra – persze csak bizonyos foglalkozásoknál –, hogy a munkavállalók heti 1-2 napot home office-ban  dolgozzanak. 

G.R.: Az interjúalanyoknál rákérdeztünk arra is, hogy milyen hatása volt számukra a rugalmas munkavégzésnek a Covid-19 alatti lezárások idején. Sokaktól hallottuk, hogy ez ugyan jó lehetőség volt, hiszen így „megszerezték a jogot” arra, hogy a saját munkájukat akár éjszaka végezzék el, hiszen ott voltak az igazán fontos feladatok: a gyerekekkel való tanulás, játék, a háztartás szervezése. Ők próbáltak gondoskodni a gyerekek mentális jóllétéről is, akiket megviselt a bezártság, az, hogy nem találkozhattak „élőben” az osztálytársaikkal. Sokan a saját szüleikért is aggódtak, nehogy megbetegedjenek, nekik is igyekeztek segíteni. A sok feladat közül a keresőmunka elvégzése sokak számára hátrébb sorolódott. 

Ha már a mentális egészség került szóba, mi a véleményük a gyerekes anyák gyakori és szinte állandó bűntudatáról: gyerek vagy karrier? Ez a járvány előtt is jellemző volt a nőkre. 

N.B.: Ebben minden gyerekes és dolgozó nő osztozik. Ebben szinte közmegegyezés van. 

G.R.: A járvány ideje alatt sok anya úgy érezte, mégsem tudja olyan jól kihasználni a gyerekkel töltött többletidőt, és ez frusztrálta őket. Interjúalanyaink közül többen is elmondták, még az is nyomasztotta őket, hogy az e témára specializálódott Facebook-csoportokban sok anyatárs arról számolt be büszkén, hogy minden nap kézműveskedik az óvodás korú gyerekével, speciális és egészséges kenyeret süt neki. Akadt olyan anya, aki emiatt kiiratkozott egy csoportból, mert frusztrálta ez az elvárás, és furdalta a lelkiismeret, hogy neki erre nem volt ideje. 

A kutatásukról szóló beszámolóban arról is írnak, hogy Romániában és Magyarországon a fokozatos forráselvonás, a nem megfelelő szakpolitikai irányítás miatt rosszul teljesítő, romló színvonalú, nagyfokú egyenlőtlenségeket újratermelő alrendszerként értékelik az oktatást. Milyen hatása van ennek az anyaságra? 

N.B.: Ez a kérdés különösen fontos, mert az oktatási rendszerrel kapcsolatos problémák miatt a családi háttér egyre lényegesebbé válik a gyerekek jövője szempontjából. A közvélekedés szerint elsősorban az anya felelős a gyerek későbbi boldogulásáért: jól tud-e haladni és teljesíteni a gyerek az iskolában? Ha nem, akkor különórákra kell vinni, ezekért persze fizetni kell – ennek a logisztikáját megtervezni is általában az anya feladata. És ha valamilyen okból nem tudják megtenni, emiatt is bűntudatot éreznek, hiszen szülői kötelességük, hogy a gyerek jövőjéről gondoskodjanak. Ezt alapvetően az anyáknak kell megtenniük, mert általában nem számíthatnak másra. 

G.R.: Én azt tapasztalom, hogy Magyarországon nagyfokú a bizalmatlanság az oktatással kapcsolatban, az anyák úgy érzik, „be kell fektetni” ebből a szempontból is a gyerekbe, és ezt is saját feladatuknak tekintik. Minden nő aggódott a Covid idején, hogy az online oktatás nem fogja megfelelő színvonalon tartani a gyerek tudását. Sokan előre tanultak matematikából, hogy segíthessenek a gyereküknek ebben a fontos tantárgyban a nem jól magyarázó tanár helyett. A bizalomnál pedig arra gondolok, hogy egy luxemburgi ismerősöm azt írta nekem a járvány idején, fölösleges aggódnom azért, hogy a gyerek elmarad valamelyik tantárgyból, ha majd visszatér az iskolába, ott úgyis hamar bepótolja. Ez a bizalom az oktatásban, ami nálunk nem tapasztalható. 

Volt-e olyan helyzet az interjúk során, ami személyesen is megérintette Önöket és emlékezetes maradt? 

G.R.: Azt sohasem fogom elfelejteni, egy tanárnő interjúalanyom mesélte, hogy míg ő online órát tartott a tanítványainak, az óvodás gyereke a földön játszott, aztán egyszercsak fölmászott az ablakpárkányra. Szerencsére földszinti ablakról volt szó. De a tanárnő nem vette észre, mert online magyarázott valamit, a tanítványai kiabálták neki a képernyőről, hogy „Tanárnő, a gyerek mindjárt kiesik az ablakból!!” Hálistennek, végül nem történt semmi baj. 

N.B.: Nekem az maradt emlékezetes, amit szintén egy pedagógus interjúalany mondott el. Ő is épp online órát tartott, s utána a férje rácsodálkozott: „Nem is képzeltem volna, hogy te ilyen érdekes dolgokat tanítasz és ilyen remekül magyarázol!” 

Fotó: Nagy Beáta portréját Győrffy Anna, Geambașu Réka portréját dr. Varjú Viktor készítette.  

Török Katalin