MTA-konferencia: a Nobel-emlékdíjasok munkássága ma is aktuális

2022. október 10-én közgazdasági Nobel-emlékdíjat kapott Ben Bernanke, a FED korábbi elnöke, a Brookings Institution tagja, Douglas Diamond, a Chicagói Egyetem, és Philip H. Dybvig, a St. Louis-i Washington Egyetem közgazdász professzora. Eredményeik ma is aktuálisak, a világon számtalan helyen kutatják tovább az általuk felvetett témákat és problémákat. A bizottságban hagyomány, hogy áttekintik a Nobel-emlékdíjas közgazdászok munkáját – e szavakkal vezette be Győrffy Dóra, a KTB elnöke a konferenciát. Bernanke egyébként a FED elnökeként már alkalmazta az 1983-ban megjelent tanulmánya eredményét (e tanulmányban az 1929-30-as világválságot vizsgálta), illetve a Diamond-Dybvig modellt a gyakorlatban. Éppen ezek a kutatások járultak hozzá ahhoz, hogy a 2008-as válság ne okozzon még nagyobb károkat. 

Király Júlia (IBS) „Ha meghal a bankrendszer, a gazdaság is meghal” című előadásában arról beszélt, a három Nobel-emlékdíjas tudós már 1983-ban publikálta híressé vált tanulmányait, de kortársként néha nehéz felismerni azt, kinek a tanulmánya lesz később meghatározó elmélet. Pedig a három kutató fontos eredménye, hogy megmutatták: a bankrendszer nagyon sérülékeny. A betétesek és a hitelezők közt ugyanis alapvető ellentmondás áll fenn: a betétesek jól jövedelmező befektetést szeretnének, amelyhez szükség esetén bármikor hozzáférhetnek, míg a hitelhez folyamodók hosszú távú kölcsönt szeretnének. A bankok természetesen nem tudják, nem tudhatják előre, mikor lesz szüksége a pénzére a betétesnek. Természetesen nagy előnye a banknak, hogy monitorozni tudja a hitelfelvevőket: megítélheti, mennyire kockázatos egy-egy hitelfelvevő cégnek kölcsönt nyújtani – ezeket az információkat a betétesek (vagyis a háztartások) nem képesek megszerezni. Diamond és Dybvig úgy vélte, a bankcsődök elkerülésének hatásos módszere a betétbiztosítás: ettől a betétesek megnyugszanak, és elkerülhetők lesznek a bankcsődök. Király Júlia leszögezte: Bernankénak – mint a FED elnökének – igenis komoly szerepe volt abban, hogy a 2008-ban kirobbant válság nem lett még jobban elhúzódó válság. 

Mikolasek András (Magnetbank, Corvinus) leszögezte: a 80-as évek közepén a bankok úgymond „nem számítottak”, nem nagyon mondtak róluk semmit. A három Nobel-emlékdíjasnak éppen az a legfőbb érdeme, hogy rámutattak: sok kis befektetés és sok megvalósítható befektetés van, amelyet a bank közvetve tud finanszírozni, mivel a két fél – a hitelfelvevő és a befektető – közt van. Ha a pénzintézet megfelelően jár el, a bank azt vállalja, hogy a betétesek folyamatosan, kamattal együtt kivehetik a pénzüket. „Ha a bank megfelelő módon diverzifikálja a portfóliót, a kár nem fog a betétesre hárulni” – mondta. Mikolasek szerint Diamond és Dybvig értékes észrevétele, hogy a banki törékenységet nem a bankárok felelőtlensége okozza, hanem a bankok természete egyszerűen ilyen. 

Kiss Hubert János (MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont) a bankpánikokról beszélt. Mint mondta, még jól működő bankoknál is előfordulhat, hogy a betétesek egyszerre akarnak hozzájutni a pénzükhöz. E témakörben a legfontosabb az, hogy a betétes viselkedését mi befolyásolja. Mennyire tudja a betétes, hogy jól működik-e a bank? Ez általában nem köztudott. A rosszabb bankoknál inkább előfordul, hogy megrohamozzák az ügyfelek és ki akarják venni a pénzüket, de indokolatlan bankrohamok is előfordulnak. A betétesek viselkedését laboratóriumi körülmények közt is vizsgálják. Még így is meglehetősen kevés jó adatbázis létezik arról, hogy mi okozza a bankpánikot: az ügyfél esetleg tudott valamit a bank fundamentális problémájáról, vagy egyszerűen éppen szüksége volt a pénzére, vagy látta, hogy mások ki akarják venni a pénzüket egy adott bankból és egyszerűen követi őket – ez utóbbi eset a bankpánik. Vizsgálják azt is, ki az, aki hajlamos ilyen helyzetben azonnal kivenni a pénzét: aki tanult, tapasztalt, vagyonos vagy épp az ellenkezője az igaz? Az is érdekes kérdés és jelenleg is kutatási téma, ki befolyásolja döntésében a betétest. Az eddigi vizsgálatok szerint az ún. társadalmi hálózatok számítanak ilyen helyzetben – mit tesznek a szomszédok, a családtagok, az ismerősök? Ki kinek a viselkedését látja? Persze az online bankolás ezt a kérdést is megnehezíti, hiszen valaki otthon ülve is átutalhatja megtakarítását egy másik pénzintézetbe. Az biztos, hogy a betét nagysága fontos tényező, hiszen egy bizonyos összeghatáron felül például nincs betétbiztosítás. Ennek fontos példája, amikor 1907-ben pénzügyi felfordulás rázta meg az USA gazdaságát, amely leginkább New Yorkban éreztette hatását, a tőzsde például 50 százalékkal esett az előző évhez képest. Ekkor még nem létezett az USA-ban a pénzügyi stabilitásért felelős intézményrendszer. A betétesek tömegesen vették ki pénzüket a bankokból. J. P. Morgan bankár és köre igyekezett megállítani a válságot, például emberei meglátogatták a város összes papját, lelkészét és rabbiját, és arra kérték őket, hogy híveiket buzdítsák arra, ne vegyék ki a pénzüket a bankokból. A mentőakció sikeres volt, mert a válság pár hét alatt lecsengett, és az élet visszatért a régi kerékvágásba. 

Az előadást panelbeszélgetés követte, ahol a résztvevők a pénzügyi válságokról, a monetáris politikáról és a bankokról mondták el véleményüket. Surányi György korábbi jegybankelnök azt hangsúlyozta: ha a fiskális, a monetáris és a jövedelempolitika egy országban nem egy irányban halad, akkor „be lehet csukni a boltot”. 

Török Katalin