A végzős mesterszakos Vállalkozásfejlesztés hallgatók látogatták meg a Masterplast Nyrt. sárszentmihályi, központi telephelyét március elején. A gyárlátogatáson túl a vállalat alapító-elnöke, valamint üzletfejlesztési vezetője olyan aktuális témákról is beszélt, mint az orosz-ukrán háború gazdasági hatásai, vagy a koronavírus okozta üzleti nehézségek, vagy éppen lehetőségek.
A Masterplast tipikus garázscégként kezdte meg működését 1997-ben, két akkori főiskolás diák alapításával, napjainkban azonban gazdasági sikertörténetként emlegetik. A vállalat kezdetben azzal tudta megkülönböztetni magát versenytársaitól, hogy szemben az akkor bevett szokásokkal, 1-2 napos határidőn belül házhoz szállította a megrendelt építőipari alapanyagokat. Mára már kilenc országban van leányvállalata a cégcsoportnak, kereskedőből építőipari gyártóvá vált és a világ számos országába exportál.
Tibor Dávid alapító-elnök előadásában kifejtette a Corvinus hallgatóinak, hogy a 2008-as gazdasági világválsággal szemben a pandémia nemzetközi terjeszkedést hozott a vállalat számára, ami számos tényezőnek volt köszönhető. Nagymértékben hozzájárult például, hogy a vírus hatására nem csökkent a felújítási és építkezési kedv, illetve az építkezés azon kevés tevékenységek közé tartozott, amelyet a járvány legkomolyabb hullámai alatt is végezni lehetett. Tibor Dávid azt is kiemelte, hogy a vállalat az alapanyagárak növekedésére és hiányára sem reagált olyan érzékenyen, mint más cégek, valamint szintén pozitívan befolyásolta a működést, hogy a kormány különböző támogatásokkal igyekezte ösztönzni az építőipar működését.
A COVID hatására azonban nemcsak az építőipar, hanem az egészségipar is fellendült, így kapóra jöttek a már 2019 őszén megkezdett tárgyalások egy németországi gyártó felvásárlásáról. Ezek célja eredetileg a megfelelő alapanyagellátás biztosítása volt, azonban végül agilis üzletfejlesztéssel belépést jelentett a cég számára az egészségügyi alapanyaggyártás iparágába is. 2020 júniusában egy német vállalat felvásárlásával, úgynevezett “asset deal” megkötésével létrejött a Msterplast saját német leányvállalata.
A hallgatók sok kérdést tettek fel az ukrán-orosz háborúval kapcsolatosan. Jelenleg a cég számára az ukrán alkalmazottak védelme a legfontosabb, de a háború kezdetével további fontos szempontként jelent meg a kelet-ukrajnai raktárokban tárolt áruk nyugatra szállítása, biztosítása.
Tibor Dávid előadása után a hallgatók betekintést nyerhettek a vállalat gyáraiba, megtekinthették a különböző gyártósorokat, valamint érdekes információkat szerezhettek azok működéséről is.
A gyárlátogatás után a hallgatók Jancsó Illés, üzletfejlesztési vezető előadását hallgathatták meg, aki részletesen beszélt a német akvizícióról, annak előnyeiről. Kiemelte többek közt, hogy a német gyár felvásárlása olyan előre nem várt előnyöket is biztosított a cégnek, mint például az új IC (“intercompany”, vagyis cégközi) kapcsolatok, valamint az így kibővülő ügyfélháló, amely a kereslet megemelkedése mellett a méretgazdaságosság fokozását is jelentette.