Immár hagyománynak tekinthető, hogy a végzősöket ünnepélyes találkozón köszöntik a Sportközgazdász mesterszak oktatói és Székesfehérvár Megyei Jogú Városának vezető képviselői az Alba Regia Sportcsarnokban.
A Végzős Gála helyszíne szintén a hagyományokat követi és nem véletlen, mintegy keretbe foglalja a szak mindennapjait, ahogyan a Gólyákkal itt indulunk el az első duális tantárgy, ti. a Létesítménymenedzsment első alkalmával, itt búcsúzunk végzőseinktől is. Az országban egyedülálló, hogy Székesfehérváron duális formában is választható a Sportközgazdász mesterszak, mely képzés gyakorlat- és élményorientált voltában mind szakmai tartalom, mind oktatási helyszín biztosítása által aktív támogatóink partnereink.
A 2022. június 17-ei rendezvényen Mészáros Attila, Székesfehérvár Megyei Jogú Város alpolgármestere és Dr. András Krisztina szakfelelős köszöntötte a tanulmányaikat sikerrel befejező hallgatókat, akik között ezúttal is vannak Duális Sportközgazdász diplomát szerzők. Őket a Budapesti Honvéd SE, a Győri ETO, illetve az Újpest FC – duális munkahely és mintegy tudás inkubációs tér biztosítása által – támogatták tanulmányaik során, gyakran további munkapozíciót is kínálva nekik végzésüket követően. A friss diplomások között a sportkedvelők ismerős nevekkel találkozhatnak: Fekete Fédra és Simon Sarolta tanulmányaik mellett szép példáját adták a sikeres kettős sportolói karriernek.
A hallgatók teljesítményét elismerő szavakkal, oklevéllel jutalmazták a szak, illetve a város vezetői, valamint abba a sportgazdasági közösségbe invitálták őket, ami a jövőben is segíti, támogatja szakmai életútjukat, karrierjüket, és lehetőséget biztosít az élethossziglani tanulásra.
Végzett sportközgazdászok előtt számos lehetőség áll mind a hazai, mind a nemzetközi sportgazdasági környezetben. Mindez egyebek mellett annak is köszönhető, hogy a Sportközgazdász mesterszakon mind a normál, mind a duális formában diplomát szerzők nemcsak elméleti, hanem gyakorlati tapasztalatokat is szereztek. Az elmúlt két évben e tapasztalatszerzésre számos hazai és nemzetközi sportszakember bevonásával, személyes és a különleges időszak miatti online tanórák keretében volt lehetőségük. A képzés mögött álló szakmai műhely, a Sportgazdaságtani Kutatóközpont által évről évre újabb partnerek kapcsolódnak a Sportközgazdász mesterszakhoz oktatási és kutatási téren is, amelynek eredményei egyik biztosítékául szolgálnak a mesterképzés színvonala folyamatos fejlesztésének.
2022 őszén immár a hatodik Sportközgazdász mesterszak évfolyama kezdi meg tanulmányait a Corvinus székesfehérvári képzési helyén.