Szilasi Ildikó alumna: Afrika megkerülhetetlen! 

Az Afrika-szakértő Szilasi Ildikó nemrég tartott előadást a Corvinuson dr. Jászberényi Melinda, a turizmus tanszék tanszékvezető egyetemi docensének felkérésére. Ahogy korábbi nyilatkozataiból kiderül, 2004-ben jutott el először a kontinensre, a Kongói Demokratikus Köztársaságba egy alapítvány önkénteseként, és az ottani munka során rögtön megszerette Afrikát. Mi vonzza ennyire? 

Kongó nehéz terep volt, a sűrű „zsigeri lét”, amit ott először tapasztaltam, valahogyan mindennapi adrenalinlöketet is adott. Az ország Afrika egyik legszegényebb helye, nekem mégis nagyon tetszett, segítettünk árvaházat, iskolát létrehozni, illetve szociális állapotfelmérést készítettünk. A tudományos érdeklődés és az antropológusi kíváncsiság vezérelt. Ma már, rengeteg afrikai utazás és a saját utazási iroda megalapítása óta (ez 2013-ban történt) tudom, hogy Afrika egyszerűen megkerülhetetlen. 

Miért? 

Először is, jelenleg 1 milliárd 431 millió ember él Afrikában, vagyis ezen a kontinensen lakik a Föld népességének 17 százaléka. Fantasztikus látnivalók vannak ott, a kontinensről szóló ismertetőimben mindig elmondom, hogy Szudánban több piramis van, mint Egyiptomban, illetve azt, hogy a legtöbb afrikai UNESCO-világörökség Etiópiában található. Meggyőződésem, hogy a kontinens egyre fontosabb geopolitikai tényezővé válik, rengeteg jó termőföld és fontos ásványok – kőolaj, földgáz és sok más – találhatók ott. Úgy gondolom, a most felnövő generációnak az egyik túlélési esélye, hogy világpolgár lesz, érti a világot, globális összefüggéseket keres az irodalom, a művészet, a kultúra terén – vagyis Afrika megkerülhetetlen. Óriási turisztikai potenciál van még a kontinensen, de ez még nincs kellően kihasználva. 

Talán azért is, mert a magyar emberek bizalmatlanok, félnek a higiéniai körülményektől, és ok lehet az is, hogy az afrikai utazások nem olcsók. 

Valóban rengeteg előítélet van az emberek fejében, a volt gyarmatosító országokból egyébként többen mernek Afrikába utazni, a magyar emberek mentális térképén még nincs rajta ez a kontinens annyira. Én húsz éve járok Afrikába, de még egyetlenegyszer sem voltam maláriás, természetesen a megfelelő oltásokat be kell adatni utazás előtt, és a helyszínen a szúnyogok ellen is védekezni kell. Irodánknak az az egyik jelszava, hogy „napközben Afrikában, éjjel Európában”, vagyis a szállás és az étkezés mindig már kipróbált helyen van. Természetesen az utazás nem olcsó, vannak desztinációk, ahová a repülőjegy valóban drága, és hát egy-egy szafari – ahol például közelről láthatják a turisták a „big five”-ot, vagyis az elefántot, a leopárdot, az oroszlánt, az orrszarvút és az afrikai bivalyt – több száz dollár. De meg fog lepődni: utazóbázisunkban nem csak nagyvállalkozó, gazdag turista van, hanem tanítónő és nyugdíjas is. Soha nem felejtem el, hogy egy fiatal lány Ghánában – minden vágya volt, hogy elefántot lásson természetes környezetben – egy éjszaka a Mole Nemzeti Parkban kinyitotta a házikó ajtaját, és megpillantott pár méterre egy békésen legelésző elefántot. Nagyon boldog volt. 

Mit jelent az, hogy fenntartható módon szervezi az utazásokat? 

Elsősorban azt, hogy ahol a helyiek megfelelő színvonalú szállást tudnak biztosítani, akkor ott alszunk, hiszen ezzel őket is jövedelemhez juttatjuk. Például Szenegálban St. Louis városában mindig Madame Aidánál szállunk meg, hiszen hangulatos óceánparti hoteljük van. Vagy például Dél-Algériában a tuareg vendégházakban lakunk. A népszerűbb helyeken, ahol már fejlett a turizmus – Zanzibárra, Madagaszkárra gondolok például –, ott kiváló, akár ötcsillagos hotelekben van a szállás. A fenntartható turizmusban az is benne van, hogy próbálunk az apró részletekre is figyelni: például minden utasunknak előre kiküldünk egy listát arról, milyen adományt érdemes magukkal hozniuk, ha szeretnék megajándékozni a helyieket. Tudom, hogy például sok faluban örülnek a közösségi készségfejlesztő sportjátékoknak, kosárlabdának, ugrálókötélnek. Az út során kiürülő petpalackokat is gyűjtjük és az ott élőknek adjuk át – egészen elképesztő, milyen ötletes módon tudják újrahasznosítani. 

Milyen nyelven tud boldogulni ezeken a szervezett utakon? Hogyan kerül kapcsolatba az ott élőkkel? 

Talán Afrika az egyetlen hely, ahová még érdemes szervezett módon utazni, főleg, ha valaki először jár ott. Mindig van magyar idegenvezető a csoporttal, vagy kollégáim vagy én magam vezetek, de gyakori, hogy Magyarországon egyetemet végzett emberek fogadják a csoportot és végig velük maradnak. Elsősorban az angol és a francia nyelvet lehet használni, (attól is függ, az érintett ország milyen gyarmat volt), én magam egy keveset értek wolof nyelven is, a szuahéliről pedig még az ELTE-n tanultunk. Egyébként nagyon fontosnak tartom, hogy az utazásnak ne csak a nevezetességek megtekintése és a szafari legyen a része. Arra törekszem, hogy minél jobban megismertessem a turistákkal a valódi Afrikát: célom, hogy találkozzanak falusi emberekkel, kimegyünk a piacra és ott is körülnézünk. Fontos, hogy az ott élőknek legyen közös élményük a „fehérekkel”, például nemrég átmentünk a turistákkal egy kis falun buggyn (homokjáró járgány), persze a gyerekek rögtön körülfogtak bennünket és érdeklődtek. Mi pedig játszottunk velük, megtanítottuk őket ugróiskolázni. Ne csak az legyen, hogy „na megint itt voltak a fehérek, de gyorsan el is mentek”. A közös élmény nagyon fontos, ezt egyébként mindig elmondom az Afrika Expo Budapesten is, amelynek az alapító-főszervezője is vagyok. Meggyőződésem, hogy az egyén utazói attitűdje sokat számít, ha valaki rosszindulattal, előítéletesen közelít az ott élőkhöz, azt ők megérzik. És azt is tapasztalom, hogy egy-egy út után a turisták másképp gondolkodnak Afrikáról, az afrikaiakról, mint korábban. 

A Budapesti Corvinus Egyetem kihelyezett kőszegi UNESCO tagozatán végezte a mesterképzést kulturális örökség menedzsmentből. Mennyire vette hasznát a Corvinus mesterképzésének céljai megvalósításában? 

Viszonylag idős fejjel „ültem be” erre a képzésre, de azt mondhatom, alapvető és meghatározó volt. Előtte már volt egy közgazdász végzettségem a Modern Üzleti Tudományok Főiskoláján Tatabányán, és az ELTE kulturális antropológia szakot is elvégeztem, de a Corvinus mesterképzésén jöttem rá, hogy mit is kezdjek az életemmel. Ott találtam ki, hogy utazási irodát akarok alapítani, köszönhető ez a termékeny közegnek, ahol tanultam és személyesen Daniela Jelinčič oktatónak is. Addig ugyanis egyszerűen nem tudtam, mit kezdjek a szerteágazó tudásommal és hogyan lehetne összekötni a szellemi, kulturális örökséget a turizmussal és a fenntarthatósággal. Már a szakdolgozatomat is erről a témáról írtam, „Cultural Tourism, Development and Poverty Reduction in Africa” címmel. 

Fotók: Kanti Dorottya (portré), Lantai-Csont Gergely (gyűrűsfarkú makik és Gungu fesztivál), 

Glavati Éva (szafari elefánttal)  

Török Katalin