Ugrás a fő tartalomra
Vissza a hírekhez

Tanévnyitó ‘Startup Buda-Pest’ ötletverseny egyetemistáknak a Corvinuson

2022-08-18 13:40:46

Szeptember első hétvégéjén ötletversenyt szervez több hazai felsőoktatási intézmény a Corvinus Egyetemen a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara együttműködésével. Az ötletverseny célja vállalkozói ötletek fejlesztése kifejezetten Budapesthez kapcsolódóan, beszélgetés fiatal vállalkozókkal, akik egyetemi éveik alatt vagy azt követően indították vállalkozásukat.
Corvinus Ambassador

A nyár elején bejelentett adójogszabály-változások alaposan felkavarták a kedélyeket. A vállalkozók számára az adóterhek növekedésén túl a magas infláció, a háborús időszak, de akár az ellátási láncokban tapasztalható elakadások is mind-mind nehezített terepet jelentenek. Mégis a Fortune 500-as listáján szereplő cégeknek majdnem 60%-a egy válság idején indult. Alapítóik nemcsak bátrak voltak, hanem mind felismerték azokat az alapvető igényeket, amelyekkel az emberek elégedetlenek voltak az adott iparágban. Hiszen azt is látni kell, hogy egy válság egyben változás is – igényekben, versenytársakban, lehetőségekben. 

Várunk minden budapesti egyetemistát, aki szívesen dolgozna Budapesthez köthető vagy megvalósítható üzleti ötletek kidolgozásán. Az ötletekhez a problémafelvetéseket a BKIK biztosítja, azonban meglévő ötletekkel rendelkezők jelentkezését is szívesen várják a szervezők. A verseny alatt a Corvinus oktatói segítik a csapatok előrehaladását különböző workshopok keretében. 

A kétnapos rendezvény során jelen lesz a BKIK több munkatársa is, akik szakértelmükkel és a zsűriben való közreműködésükkel segítik a versenyt. A pénteki napon egy szakmai felvezető kerekasztal-beszélgetést követően a Hosszúlépés, járunk? ügyvezetője, Koniorczyk Borbála látogat el az eseményre, akivel a turisztikai vállalkozásfejlesztésről fognak a résztvevők beszélgetni. Az első nap záróprogramja egy tematikus sétatúra lesz, amelynek a témája a pesti sör. A versenyen résztvevők megismerkedhetnek a budapesti sörkultúrával, valamint a séta végén sörkóstolásra is lehetőségük lesz a Legfelsőbb Beeróságon.  

A szombati napon a csapatok további segítséget kapnak ötleteik véglegesítéséhez és a pitch összeállításához. Az ebédet a Falafel Fusion, az italokat a Tikkadt Szöcske biztosítja a résztvevőknek. Míg a zsűri dönt, Kaddoura Masaval, a Falafel Fusion gasztrovállalkozás vezetőjével, valamint a Charitask startup alapítóival ismerkedhetnek meg a résztvevők. Ők mind a Corvinuson végeztek. A rendezvény moderátora Szikra Orsi lesz, szintén volt corvinusos, aki ma már a Brain Bart szervezi. 

Gyere el, ha érdekel a vállalkozók világa, megismerkednél olyan volt egyetemistákkal, akik meg merték valósítani üzleti álmaikat, és szívesen bekapcsolódnál üzleti ötletek fejlesztésébe! Hozd magaddal egyetemista társaidat is a Corvinusra! 

Az érdeklődők az alábbi linken regisztrálhatnak (max. férőhely: 40 fő). 

A regisztráció határideje: 2022. augusztus 29.  

A zsűri a szombati pitch alapján választja ki azt a 3 ötletet, akik pénzjutalomban részesülnek. 

További információ az alábbi Facebook eseményben és a honlapon található. 

Projektmenedzser: Póta Krisztián 

#Danube Cup  #Kandó Klub 

Dream it. Want it. Build it. 

Vágólapra másolva
X
×