Konferenciával ünnepelte megalapításának 60. évfordulóját a Nemzetközi Kapcsolatok Tanszék

A születésnapi emlékkonferenciát a Nemzetközi Kapcsolatok tanszék képviseletében Lehoczki Bernadett docens nyitotta meg (Kirs Eszter tanszékvezető kényszerű távollétében). Bevezetőjében elmondta, a tanszék úttörő volt a szakterület magyarországi meghonosításában. Hangsúlyozta, a nemzetközi kapcsolatok szakterületének meghonosításán keresztül több tudományágat is bemutattak a magyar tudományos közönségnek, köztük a nemzetközi kapcsolatok elméletét, az egyes földrajzi térségek politikai viszonyaival foglalkozó Area Studiest és a külpolitika -elemzést.  

Külön köszönetet mondott Rostoványi Zsolt egykori tanszékvezetőnek, dékánnak, rektornak, akinek az irányítása alatt egyfajta aranykora volt a tanszéknek: a magyar piac vezetője lett, rendkívül népszerűvé vált a hallgatók körében és eredményesen nemzetköziesedett. Utóbbiban kiemelte Kaponyi Erzsébet, a tanszék professor emeritája szerepét, valamint méltatta Csicsmann László munkáját, akinek révén megerősödhetett nemcsak a tanszék, de a teljes társadalomtudományi oktatás-kutatás a Corvinuson. A modellváltás következtében beálló változások menedzselésében, a tanszék újraszervezésében köszönetét fejezte ki Szunomár Ágnes intézetvezetőnek, Ignáth Éva adjunktusnak és Kirs Eszter tanszékvezetőnek. Zárásképp még legalább 60 év eredményes munkát kívánt a tanszék életében. 

A szakmai tanácskozás díszelőadását Gry Thomasen, a NATO és Oroszország közötti kapcsolatok szakértője, a Brit-Amerikai Biztonsági Információs Tanács szenior politikai munkatársa és programmenedzsere tartotta a non-proliferáció – az atomenergia békés célú felhasználása, a nukleáris fegyverkezés visszaszorítása – témájában. A szakember és a tanszék közötti kapcsolat 2019-ig nyúlik vissza, amikor vendégkutatóként érkezett a Corvinusra, majd társszerkesztője lett több corvinusos kutatóval – Marton Péterrel, Békés Csabával és Rácz Andrással – együtt a jövőre megjelenő Palgrave Handbook of Non-State Actors in East West Relations című kötetnek.  

Díszelőadás a nukleáris fegyverkezési verseny történetéről és a NATO-Oroszország kapcsolatokról 

A kutató felidézte, a tanszék alapítása, 1963 időszaka a nemzetközi történelemben is fontos volt. Ekkor hangzott el Dr. Martin Luther King híres beszéde, és ekkoriban hozták létre azt a közvetlen válságkommunikációra szolgáló forródrótot a Szovjetunió és az Egyesült Államok között, a kubai rakétaválság után, amely még ma is működik. Miközben addig sokan azzal számoltak, hogy egy évtizeden belül számos új állam fog majd atomfegyverrel rendelkezni, a krízis ráébresztette a meghatározó szereplőket egy stabil globális “nukleáris rend” kialakításának szükségességére. Így 1963-ben írták alá a részleges atomcsendegyezményt is. Thomasen felvázolta az utat, mely innen a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozásáról szóló 1968-as szerződésig elvezetett. Utóbbit a kedvenc szerződésének nevezte. Kiemelte, hogy három pilléren nyugszik: az atomsorompón, a leszerelésen és az atomenergia békés felhasználásán. Mára 191 állam vesz benne részt, ám nem mind, és közben az is további bonyodalmak forrása, hogy a kétpólusú hidegháborús világrend helyett egyre inkább egy többpólusú rendszer felé haladunk, mondta a szakember.  

A NATO és Oroszország kapcsolatáról szólva elmondta, jelenleg hatalmas feladat a nemzetközi szervezet számára, hogy kidolgozza, hogyan kezelje Oroszországot az ukrajnai háború óta, mert a NATO-tagok között komoly véleménykülönbségek állnak fenn. Sőt, arról is eltérő a felfogás, hogy mi jelenti a biztonságot, például, mekkora elrettentő erő szükséges. Szerinte az északkelet-európai tagállamok – különösen a balti országok és Lengyelország – a fizikai biztonságra jóval nagyobb hangsúlyt helyeznek, míg a nyugat-európai országok egy része máig az Oroszországgal való szorosabb együttműködést szorgalmazza. Bár a NATO 2022-es stratégiája leszögezi, hogy Oroszország megsértette azokat a normákat, amelyek hozzájárultak a stabil európai biztonsághoz, és fennáll a szövetségesek elleni támadás lehetősége, de a NATO továbbra is nyitott a kommunikációra Moszkvával, zárta előadását Thomasen. Kérdésre válaszolva elmondta, bízik abban, ha a NATO-ban felismerik, hogy a két fő, eltérő belső felfogás az Oroszország jelentette fenyegetésről régi probléma, mely aláássa a Szövetség egységességét, folyamatos párbeszéddel előre lehet lépni a megoldásban. 

Panelbeszélgetés a kubai rakétaválságról, az ukrajnai háborúról, a fegyverzetkorlátozási szerződésekről és a feltörekvő országok nézőpontjáról  

A díszelőadást panelbeszélgetés követte, elsőként Békés Csaba, a Nemzetközi Kapcsolatok tanszék egyetemi tanára, a Hidegháború-történeti Kutatóközpont igazgatója tartott előadást. A kubai rakétaválsággal kapcsolatban egyrészt hangsúlyozta: az nem volt olyan veszélyes, mint amilyennek látszott, másrészt aláhúzta, hogy a krízis végeredménye mindkét fél számára egyszerre volt győzelem és kudarc. Kifejtette, hogy mivel a hidrogénbomba kifejlesztésével minden eddiginél közelebb került az emberiség egy, a világunkat ténylegesen elpusztítani képes nukleáris háborúhoz, mind Oroszország, mind az USA belátta, nincs más út, mint együtt élni és eltűrni egymást.  

Marton Péter, a tanszék docense az ukrajnai-orosz háború előzményeiről és jövőbeni kilátásairól beszélt, hogy a stratégiai elrettentés szempontjából fogalmazzon meg tanulságokat. Az előadó szerint Oroszország tévesen számolt, amikor Ukrajna rövid, néhány napos lerohanásával kalkulált, de a nyugat is hibázott, amikor vegyes és gyenge jelzéseket adott elrettentésként Oroszországnak. Úgy érvelt, a szankcióknak maradniuk kell, mert Oroszország a katonai képességeinek a helyreállítására törekszik majd az Ukrajnában elszenvedett veszteségek nyomán, amit lassítani kell. Kitért a stabilitás-instabilitás paradoxonra és ehhez kapcsolódóan a hagyományos fegyveres konfliktusok növekvő kockázatára. A kilátásokról szólva elmondta, Európa nem látja kellőképpen a globális összefüggéseket, és a kihívások kezeléséhez a megcsappant lőszerkészletek helyreállításánál jóval többre lesz szükség a hatékony elrettentés érdekében.  

Gálik Zoltán docens a nukleáris és egyéb, pl. vegyi, biológiai, mesterséges intelligenciát használó, űrbeli, kiber- és hagyományos fegyverkezés témájában megkötött nemzetközi szerződések alakulását ismertette részletesen, beszélt azok végrehajtásáról, ellenőrzéséről.  

Lehoczki Bernadett a feltörekvő országok perspektíváját emelte be a diskurzusba, amelyek megosztottak a nukleáris témában, és átfedésben vannak a nukleáris fegyverekkel rendelkező és azokkal nem rendelkező országcsoportokkal. Kitért rá, Latin-Amerikában Brazíliának és Argentínának vannak nukleáris ambíciói évtizedek óta, és részletesen beszélt Brazília viszonyáról a nukleáris energiához. Kiemelte: a dél-amerikai országban az autonómia volt a vezérelv a retorikában és a döntéshozásban, és amellett az ország méretéhez méltó hely kivívása a világban.  

Kerekasztal a nemzetközi kapcsolatok mint tudományos diszciplína szerepéről 

A konferencia második részében kerekasztalt tartottak Nemzetközi kapcsolatok, az elmélet és a gyakorlat, régi és új dilemmák címmel, amelyet Kaponyi Erzsébet és Csicsmann László, a Corvinus CIAS kutatóintézetének egyetemi tanára moderált. A beszélgetés elején informális felszólalóként Rostoványi Zsolt röviden összefoglalta a Nemzetközi Kapcsolatok tanszék történetét. Elmondta, felsőbb utasításra jött létre 1963-ban diplomata-utánpótlás céljából. Több diszciplínát is átfog, ezért nehezen találta meg a helyét a magyar viszonyok között, sokszor változott nemcsak a neve, de a státusza is, és a legnagyobb eredménynek tartja, hogy a tanszék ma is létezik. Csicsmann László hozzátette: a tanszék megelőzte a Magyar Külügyi Intézet megalapítását is, amely a napokban ünnepli az 50. évfordulóját. Kaponyi Erzsébet hangsúlyozta, ha a tanszéki munkájára gondol, nem azt tartja számon, hogy mikor, hány és milyen tárgyat oktatott, hanem azt, hogy a hallgatói a végzés után milyen karriert építenek. 

Koller Boglárka egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem nemzetközi rektorhelyettese, corvinusos alumna elmondta, hálás az itteni vegyes képzésnek, a közgazdasági alapoknak, mert sok hasznát veszi a munkájában – az európai integráció a kutatási területe. Szabó Csilla, a Tempus Közalapítvány kommunikációs igazgatója, szintén corvinusos alumna megerősítette a gazdasági szemlélet fontosságát a képzésben, és kiemelte az évfolyamukban kialakult hallgatói aktivitást, amely a későbbi karrierjükre is hatással volt. Gyarmati István nagykövet, címzetes egyetemi tanár személyes visszaemlékezéssel kezdte hozzászólását: bár felvették a moszkvai diplomataképzőbe, a rossz életkörülmények miatt mégis a hazai oktatást választotta. Minden időben kiemelkedőnek tartja a tanszéken folyó munkát, sok jó diplomatát adott Magyarországnak, akik a rendszerváltozás után is megállták a helyüket. Az itt tanultak közül különösen a nemzetközi jogot és a protokollt tudta hasznosítani pályáján.  

A beszélgetés résztvevői egyetértettek abban, az alapos elméleti oktatás elengedhetetlen az akadémiai minőség érdekében, nem célszerű a hektikus munkaerőpiaci igényeket közvetlenül kiszolgálni, mert azok gyorsan változnak. Helyette a képességek fejlesztésére kell koncentrálni. (Gyarmati megjegyezte, Magyarország jelenleg több egyetemi hallgatót képez, mint az USA, ennyit képtelen felszívni a piac.) Elhangzott: a szak nem pusztán diplomataképző, hanem interdiszciplináris tudást ad, amellyel a multiktól a civil szervezetig számos pozíciót be lehet tölteni. A szakértők hangsúlyozták, valódi kapcsolatot kell építeni a hallgatókkal, ösztönözni kell a nemzetközi mobilitást, és érdemes a humán tőkébe invesztálni. A bolognai rendszerről úgy vélekedtek, a magyar viszonyokra kell adaptálni, és kiemelték, nemcsak az angol nyelvű képzés fontos, hanem – nemzeti érdekként – a magyar szaknyelv, a diszciplína magyar nyelvű oktatása is.