A Hungaroring versenyigazgatója volt a Corvinus Turizmus Klub vendége

Nagyon sok hallgató volt kíváncsi Zettner Tamás májusi előadására Corvinus Turizmus Klubban, ahol elmondta: bár édesapja sportbíróként dolgozott, így korán megismerkedett az autósporttal, de első élménye az volt, hogy ez nagyon zajos sport. Aztán 1999-ben szabadidejében mégis sportbíró lett. 2010-ben már licencelt versenybíró, és bár 2014-ben már felsőfokú tanulmányokat folytatott, de azt nem fejezte be, mert ekkor érezte: választania kell a Hungaroring és a tanulás közt, ő a Hungaroringet választotta. Ő irányítja ma a Forma1 sportszakmai stábját, vagyis 5-600 embert: pályabírókat, beavatkozókat, technikai mentőket, az orvosi és a mentőautókat.

1986 óta létezik a Magyar Nagydíj, ami egyre népszerűbb. Mint Zettner Tamás elmesélte, a legelső évben a külföldi versenyzők még rengeteg Coca-Colát hoztak magukkal, azt hitték, egy (akkor még) szocialista országban nem lehet kólát kapni, aztán nagyon meglepődtek, amikor már a reptéren megpillantották a hatalmas Coca-Cola plakátokat. Idén a szokásosnál kicsit korábban, július 21-23 között rendezik meg a „száguldó cirkuszt”, de jegy már alig kapható, pedig 130-500 eurót kell fizetni értük.

„A magyar Forma1 nagy vonzereje Budapest közelsége, a mogyoródi pálya 18 km-re van a Lánchídtól, és sok a jó szálloda is, a Kempinskit vagy a Four Seasonst szeretik az idelátogatók. A jegyek 80 százalékát külföldiek vásárolják, ők olcsónak, a hazai közönség drágának találja az árat.

A száz százalékban magyar tulajdonú Hungaroring Zettner véleménye szerint nagyon biztonságos. „Száz százalékos biztonság ebben a sportban sajnos nem létezik, ezt tudomásul kell venni” – állította a versenyigazgató. De Mogyoródon valóban mindent megtesznek, hogy a nézők és a versenyzők biztonságban legyenek: a következő évi Magyar Nagydíjra már akkor kezdenek készülni, amikor az előző éppen csak véget ér. Levonják a tanulságokat, később ülésezik az operatív és szervező bizottság, még a TEK is részt vesz az előkészítésben. A magyar beavatkozók – rájuk akkor van szükség, ha mégis jelentkezik valamilyen váratlan probléma – híresen jók és gyorsak. Zettner elmondta: a szervezők és a beavatkozók ún. kódok segítségével érintkeznek egymással (hasonlóan, mint a légiirányításban), ez felgyorsítja a kommunikációt, hiszen bármilyen baj esetén a másodpercek is számítanak. A verseny kezdete előtt teljes rendszertesztet végeznek, hogy minden flottul és biztonságosan működjön.

A Hungaroring ún. retró pálya, (analóg módon működik), de Zettner elmondása szerint komoly informatikai fejlesztési tervek készültek, mint más iparágban, az autósportban is egyre nagyobb szerepe lesz a digitalizációnak. „Az emberi erőforrás szerepe fokozatosan csökkenni fog, előbb-utóbb a pályabírói rendszer és a zászlós emberek is el fognak tűnni” – állította a versenyigazgató. Hangsúlyozta: fontos szempont a megújulásnál a fenntarthatóság és a környezetvédelem. Természetesen teljesen elektromossá nem lehet tenni az autókat, de ebben a dologban is lesz fejlődés. A környezetvédelemért a látogatók is sokat tehetnek: minden évben arra kérik őket, hogy inkább tömegközlekedéssel jöjjenek a versenyre, ne dobálják a lelátók alá a csikkeket. 2025-re megoldják majd a Forma1-en a teljes szelektív gyűjtést is.

Zettner azt is elmondta: eddigi pályáján a legnagyobb lehetőségnek azt tekintette, hogy 2015-ben többekkel együtt eljutott Mexikóba, mert felkérték őket, adjanak tanácsot, hogyan lehet valóban hatékonyan megszervezni a Mexikói Nagydíjat, hiszen látták, a magyarok a kicsit elavult technika mellett óriási lelkesedéssel dolgoznak, „nagyon kevés pénzből kellett mindent nagyon jól megcsinálni, és ezt értékelik a sport világában is.”

Zettner persze beszélt a hallgatóknak arról is, milyen volt testközelből átélni a Forma1-ben 2009-ben Felipe Massa, a Ferrari versenyzőjének balesetét. Gyors és hatékony segítségéért később megkapta a Brazil Automobil Szövetség Becsület Érdemrendjét. Nagy élmény volt a versenyigazgató számára, amikor alkalma volt egyszer egy rendezvény során Kimi Räikkönent megkérdezni, meg lehet-e szokni a fotósok és újságírók tömegének rohamát, mire a versenyző tömören csak annyit felelt: nem.

Az előadás után kérdezni is lehetett. A lányok talán még érdeklődőbbek voltak, mint a fiúk. A kérdésre, ő maga nem akart-e autóversenyző lenni, Zettner azt felelte: Én és a versenyzés? Nem, nem vagyok annyira kompetitív alkat. Végül azt tanácsolta a hallgatóságnak, mindenki foglalkozzon azzal, amit szeret, „a gyerekkori álmokat kergetni kell, mert ez tart minket életben”.

Török Katalin