Egyre kiszolgáltatottabb a hazai idősápolásban dolgozók helyzete

Az állam évtizedek óta tartó, fokozatos visszavonulása az idősek otthoni gondozásából Európa szerte erősen piacosította a szektort. Ez a folyamat Magyarországon ugyan még a kezdeti fázisában tart, bizonyos trendek azonban már most kirajzolódni látszanak. Katona Noémi, a Corvinus adjunktusa, és Gábriel Dóra, a Társadalomtudományi Kutatóközpont Szociológiai Intézet kutatója egy, a témáról az év elején megjelent nemzetközi kötetben elemezte az otthoni idősápolás jelenlegi magyarországi helyzetét.  

Az elöregedő társadalom jelensége hazánkat is erősen sújtja, az előrejelzések szerint 2055-re a magyar népesség 49,5%-a fog az idős korcsoportba tartozni. Eközben az idősellátás számtalan sebből vérzik: több éves várólisták vannak az állami bentlakásos otthonokba, és az alacsony bérek, illetve a rossz munkakörülmények miatt nincsen elegendő képzett gondozó sem a szektorban. Ezek a körülmények mind a magánellátás felé lökik a segítségre szoruló családokat, miközben a magyar családok nagy része a fizetett segítség semmilyen formáját sem tudja megengedni magának. Ezért aztán az érintettek túlnyomó része kénytelen családon belül megoldani idős szeretteik mindennapi gondozását.  

A kutatók egyik fő megállapítása, hogy mind a gondozók, mind pedig a gondozottak szempontjából óriási társadalmi egyenlőtlenségek uralják a szektort. A piac minden szegmensét átszövik az informális kapcsolatok és a személyes ajánlások. Ez globális trend az idősellátásban, Magyarországra azonban hatványozottan igaz, hogy zömében informális alapon találnak egymásra az érintett felek, a gondozók nagy részét pedig a szürke zónában foglalkoztatják.  

Így találják meg egymást a családok és a gondozók: a gondozópiaci piramis 

Katona Noémi és Gábriel Dóra tanulmányukban a gondozók és az otthoni ápolásra szorulók egymásra találását közvetítő szereplőit öt típusba sorolják. A kutatók arra az eredményre jutottak, hogy a közvetítés módja nagyban meghatározza a gondozóval szemben támasztott elvárásokat, későbbi munkakörülményeit, illetve azt is, hogy a gondozott családja milyen garanciát kap a gondozó munkájának minőségére.  

 A piramis csúcsán lévő, a gondozókat szerződéssel, alkalmazottként foglalkoztató cégek tudják a legnagyobb munkahelyi biztonságot és jogokat nyújtani munkavállalóiknak, míg a piramis legalján lévő, informális hálózatokon keresztül való közvetítés útján sokkal kiszolgáltatottabb munkakörülmények várnak egy gondozóra. Ugyanakkor a szerzők azt is hozzáteszik, hogy a piramis csúcsán lévő cégek és közvetítő ügynökségek szolgáltatásait jellemzően csak a tehetősebb magyar családok tudják megengedni maguknak.  

A gondozókat a családokkal összekapcsoló vállalkozások bejegyzett cégként működnek, de nagyrészt mindössze közvetítő funkciót töltenek be, garanciát nem vállalnak a kiközvetített gondozókra. Több ilyen cégnek az elsődleges bevétele azokból a képzésekből származik, amiket az oldalukon regisztrált gondozóknak nyújtanak. A közvetítő ügynökségek gyakran nemcsak a gondozottak családjaitól, de a gondozóktól is regisztrációs díjat szednek be. Ezek az ügynökségek a közvetítés után is kapcsolatban maradnak a családokkal és a gondozókkal, illetve igény szerint 24 órás ápolói szolgálatot is biztosítanak. Adatbázisukból általában 300-500 képzett szakember közül választhatnak a segítségre szoruló családok. Azok a cégek, amelyek alkalmazotti jogviszonyt biztosítanak, jellemzően kisvállalkozások, és mindössze 10-20 állandó gondozóval működnek.  

Az informális hálózatokban a segítségre szoruló családok egymást segítik ajánlásokkal, a tematikus ingyenes online fórumokon pedig az otthoni idősgondozásra szorulók családjai és a gondozók közvetítők nélkül találják meg egymást. A kutatók adatai szerint a legtöbb érintett online platformokon és informális hálózatokon keresztül talál egymásra.  

Az otthoni idősgondozásban dolgozók többsége kiszolgáltatott 

„A bizonytalanabb helyzetben lévő gondozókra nagyobb nyomás nehezedik, hogy elfogadják a keményebb munkakörülményekkel és fokozott kiszolgáltatottsággal járó munkákat is. Sok gondozó küzd lakhatási és egyéb szociális problémákkal, és nehezen tud kilépni ebből a rendkívül bizonytalan helyzetből” – magyarázza Katona Noémi, a Corvinus kutatója.  

A szakképzett munkaerő hiánya is hatalmas probléma jelenleg a hazai idősgondozásban. A kutatók szerint erőteljes a gondozói migráció a régióban. Mivel ebben a szektorban a legalacsonyabbak a bérek jelenleg itthon, az elmúlt években rengeteg, idegen nyelvet beszélő gondozó hagyta el az országot, akik már többségében német nyelvterületen dolgoznak. A helyükre pedig sok magyar nemzetiségű, jellemzően szakképesítés nélküli, ám otthoni idősápolásban már tapasztalatot szerzett gondozónő érkezik Erdélyből és Kárpátaljáról.