Nyolcadik alkalommal rendezték meg az Utazás a tudományban konferenciát – fókuszban a mesterséges intelligencia

A konferenciát dr. Jászberényi Melinda, a Budapesti Corvinus Egyetem tanszékvezetője és dr. Munkácsy András, a KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet központvezetője szervezte, amelyen több mint 100 iparági szakember és kutató vett részt. Idén a konferencia az MI-alapú intelligens megoldásokat helyezte középpontba.
A rendezvényt dr. Bruno van Pottelsberghe, a Budapesti Corvinus Egyetem rektora nyitotta meg. Köszöntőjében hangsúlyozta a digitális technológiák turizmusra gyakorolt hatásának kutatását és a társadalmi-gazdasági elemzés fontosságát, amelyben a Corvinus Turizmus Tanszéke is kiemelt szerepet vállal. Hozzátette, hogy a konferencia immár nyolcadik alkalommal került megrendezésre, és a korábbi évekhez hasonlóan online csatlakozási lehetőséget is biztosított, amely támogatta az esemény nemzetköziesedését és az angol nyelvű szekciók indítását.
A nyitóülés első előadója dr. Csepeti Ádám, a Miniszterelnökség stratégiai ügyek koordinációjáért felelős helyettes államtitkára, egyben a Corvinus oktatója volt. Beszéde a stratégiai területek áttekintésével kontextusba helyezte a konferencia fő témaköreit, kiemelve a turizmus jelentőségét a hazai gazdaságban. Más elfoglaltsága miatt nem tudott jelen lenni dr. Bói Loránd, az Építési és Közlekedési Minisztérium közlekedésstratégiáért felelős helyettes államtitkára, ugyanakkor üzenetben kifejtette, hogy a kezdetektől nagyra tartja a konferencia szellemiségét, a turizmus és a közlekedés szakembereinek találkozási lehetőségét.
Vitaindító előadásában dr. Baranyi Péter, a Corvinus Institute of Advanced Studies professzora a mesterséges intelligencia kutatásába engedett betekintést. A kutatástörténeti összefüggések bemutatásával egyebek mellett arra is rávilágított, hogy nem új témáról van szó, még ha az érdeklődés robbanásszerű növekedése és a fő eredmények az elmúlt éveket jellemzik is.
A nyitóülést Csendes Olivér, a Visit Hungary vezérigazgatója zárta. Előadásában a digitális transzformáció szerepét hangsúlyozta a turizmusban, valamint ismertette, hogy a magyar turizmusirányítás az adatvezérelt döntéshozatalt támogató Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ segítségével működik. Kiemelte, hogy a mesterséges intelligencia a Visit Hungary chatbotjaiban is megjelenik, megkönnyítve a turisták információszerzését.
A konferencia turizmus témájú plenáris ülésén Dr. Jámbor Attila, a Budapesti Corvinus Egyetem Fenntartható Fejlődés Intézetének vezetője is köszöntőt mondott, hangsúlyozva, hogy az Intézethez tartozó Turizmus Tanszék kiemelkedő szerepet vállal a turisztikai kutatásokban, különös tekintettel a mesterséges intelligencia alkalmazására és a fogyasztói elfogadás vizsgálatára.
A konferencia egyik plenáris előadását Oszkó-Jakab Natália, a Magyar Turisztikai Program Alapítány kuratóriumi elnöke tartotta „Online megoldások és fenntarthatóság a fesztiválturizmusban” címmel. Kiemelte, hogy a fenntartható fesztiválszervezéshez a környezeti, gazdasági és társadalmi szempontokat együttesen kell figyelembe venni.
Petényi Mirkó, az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ (AÖFK) ügyvezető igazgatója előadásában hangsúlyozta, hogy a Nemzeti Aktív Turisztikai Stratégia és a Monspart Sarolta Aktív Életmód Stratégia együttes célja Magyarország élhetőségének növelése. Az aktív turizmus kiemelt szerepet kap abban, hogy az ország az évtized végére Európa legélhetőbb országai közé tartozzon.
A plenáris ülésen Kovács Balázs, nemzetközi turisztikai szakértő, a GD Consulting ügyvezetője a turizmus fenntarthatósági trendjeiről és bevált gyakorlatokról beszélt. Kiemelte, hogy a stratégiai tervezés mellett a hiteles fenntarthatósági minősítések és védjegyek kulcsszerepet játszanak az ágazat fejlődésében.
Jászberényi Melinda, a Corvinus Turizmus tanszék tanszékvezetője prezentációjában összegezte a tanszék három évre szóló kutatási terveit a turizmus fenntarthatósága és a mesterséges intelligencia kérdéskörében. Bemutatta első kutatási eredményeiket a témában, azok szemléletformáló hatását az oktatási gyakorlatban.
A plenáris ülést követően a konferencia további tíz szekcióüléssel folytatódott, amelyek a legváltozatosabb témákban zajlottak:
- Disruptive solutions in tourism and mobility (Szekcióelnökök: dr. Miskolczi Márk, és dr. Iványi Tamás)
- A közlekedés gazdasági, társadalmi és szakpolitikai kérdései (Szekcióelnök: dr. Munkácsy András)
- Artificial Intelligence in Tourism Marketing (Szekcióelnökök: dr. habil. Irimiás Anna és dr. Monica Coronel Padilla)
- Turizmusfejlesztés lehetőségei és hatása (Szekcióelnökök: dr. Keller Krisztina és dr. habil. Mátyás Szabolcs)
- A közlekedés keresleti oldala (Szekcióelnök: dr. Lieszkovszky József Pál)
- A mesterséges intelligencia szerepe a turizmus menedzsmentben: a fenntarthatóságra gyakorolt hatások (Szekcióelnökök: dr. habil. Ásványi Katalin és dr. Fehér Zsuzsanna)
- Desztinációs adaptáció, avagy hogyan váljunk még jobb hellyé a polikrízis után? (Szekcióelnökök: dr. Kökény László és prof. dr. Michalkó Gábor)
- Örökségturizmus kihívásai és a mesterséges intelligencia szerepe az attrakciófejlesztésben (Szekcióelnökök: dr. habil. Jászberényi Melinda és dr. Zsigmond Gábor)
- Közlekedési kapcsolatok (Szekcióelnök: dr. Munkácsy András)
- Agro-és gasztroturizmus kihívásai (Szekcióelnökök: dr. Csapody Bence és Matoltsy Zsolt)
- A városi sportrendezvények és sportolási terek kialakításának városfejlesztési, szociológiai és fenntarthatósági megfontolásai (Szekcióelnökök: dr. Varga Ágnes, Tóth Bálint és Zsigó Zsanett)
A nagy érdeklődésre tekintettel a Turizmus Tanszék a következő évben is megszervezi a konferenciát, amely az utóbbi években a turizmus és mobilitás társadalmi-gazdasági elemzésének egyik kiemelkedő szakmai-tudományos eseményévé vált.
A konferenciát ezúttal a TRA2026 projekt támogatta, amely a 2026. május 18–21. között Budapesten sorra kerülő Transport Research Arena – „ReGeneration in Transport” konferencia és szakmai-tudományos verseny előkészítéséért felel. A Transport Research Arena előadói felhívása és a kapcsolódó információk a http://traconference.eu/ honlapon érhetők el.


