A gondolat vagy a szó veszélyes lehet: tiltott könyvek, avagy a stenciltől a szamizdatig
„Sokan betiltottak már könyveket, a középkorban is vagy például Khomeini ajatollah is. A gondolat, a szó veszélyes is lehet, sőt. Valójában a betiltás sem szükséges, elég megnehezíteni a könyvhöz való hozzáférést. És persze ott van a szerző vagy éppen a kiadó öncenzúrájának lehetősége is” – hangsúlyozta bevezetőjében Sipos Júlia moderátor, a Corvinus Egyetemi Könyvtár kulturális munkatársa.
A rendezvényen elhangzott: amikor sok évtizeddel ezelőtt egy számvitelórán az oktató arról beszélt, mit mondott Sztálin a számvitelről, az akkori hallgatók felálltak, és ütemes taps közepette kiáltozták: „Éljen Sztálin”. 1949 és 1953 között valójában szovjet pártfőiskolai füzetek voltak a „tankönyvek” – rémes munkák voltak benne. Abban a megjelent kutatók és oktatók egyetértettek, nem volt ez könnyű időszak.
A padlástól a tőkés importig
Többen rájöttek, valódi közgazdasági tankönyvek híján a gyárak, bankok padlásán érdemes keresni a korábbi intézmények még meglévő iratai között, hogy megtudják, mi is volt a valóság a háború előtt. Egy ilyen padláson való iratkeresés közben az oktató uzsonnáját megette egy patkány – egyszóval rendkívüli körülmények között dolgoztak azok a kutatók, akik valóban meg akarták ismerni, hogyan működik a gazdaság. A megoldás végül az volt, ha ki tudtak jutni ösztöndíjjal Nyugat-Európába vagy az USA-ba, beülhettek az ottani egyetemi könyvtárba, és csak olvastak, olvastak.
Huszár Ernőné Hédi, az egyetem nyugalmazott könyvtárvezetője videóriportban emlékezett vissza a tiltott könyvek idejére. „Később, a 70-es években egyetemünknek már cserekapcsolatai is voltak, persze főként szocialista országokkal, de azért ebben az időben a könyvtár már tudott vásárolni is könyveket” – emlékezett. Hozzátette: a 80-as és 90-es években már jelentős összegű támogatást kaptak (90 ezer USD) alapítványoktól, ebből könyveket és adatbázisokat tudtak vásárolni, rendszeresen figyelték a külföldi szakirodalmat, elsősorban angol és német nyelven. Kapcsolatban állt a könyvtár az Amerikai Marketing Szövetséggel is, de sokat javított a helyzeten az egyetem oktatóinak külföldi kapcsolatrendszere is, így is hozzájutottak jó szakirodalomhoz.
„1984-től dolgoztam a könyvtárban, a 70-es évek végétől a tiltott művek cédulái már szerepeltek a katalógusban. Akkoriban már az volt az eljárás, hogy az ún. tőkés importból bejövő műveket a szakreferens elolvasta, és ő tett javaslatot arra, hogy a mű legyen-e kikölcsönözhető vagy kerüljön zárt raktárba” – hallhattuk Nagy Zsuzsától, a Corvinus Egyetemi Könyvtárának nyugalmazott főigazgatójától.
A mentális rabság ellenszerei
Madarász Aladár, a Corvinus egyetemi magántanára először Alfred A. Reisch Hot Books in the Cold War (kiadó: CEU Press) című kötetéről beszélt. Ez a sokak által méltatott tanulmány a CIA titkos kelet-európai könyvterjesztési programjának részletes történetét meséli el, bemutatja azokat az embereket, akik a háttérben dolgoztak a programon – céljuk az volt, hogy felszabadítsák Európát a mentális rabságból a hidegháború idején.
Madarász beszélt a tiltott könyvek beszerzésének másik módszeréről is: ki kellett jutni Londonba vagy Párizsba, mindkét helyen volt olyan könyvesbolt, ami a fenti program keretében kelet-európai útlevél felmutatása esetén általában 3 könyvet ingyen, hármat féláron adott azoknak, akik tudtak erről a lehetőségről és élni is akartak vele. Mint egy későbbi előadó elmondta, a többi könyvnek a magyar turisták számára iszonyatos, megfizethetetlen ára volt.
S ez még nem volt minden. A megszerzett „zsákmányt” (vagyis a színvonalas, de Magyarországon akkor tiltott) könyvet haza is kellett hozni. A vámos döntött arról, hogy elveszi-e veszélyes könyvként, vagy átengedi. (Előfordult, hogy a könyv borítója fontos szerepet játszott a vámos döntésében, hiszen a címet általában nem értette, így az illusztráció alapján döntött – a szerző megjegyzése.) Madarász mesélt egy olyan esetről is, amikor a határon elkoboztak tőle egy könyvet, mire ő írt egy levelet az akkori Vám- és Pénzügyőrségnek, hogy kéri vissza a könyvet, hiszen az az övé. Nemsokára Nyers Rezső pénzügyminiszter elvtárshoz hívatták, aki végül visszaadta neki a könyvet.
Nem helyénvaló kutatási témák
Elekes Zsuzsanna, a Corvinus professzor emeritája arról beszélt, hogy az ő idejében a szegénység és a romakutatások egyszerűen nem léteztek, a téma nem volt comme il faut. „Nem lehetett ezekről a problémákról beszélni, nem voltak kutatások, pedig én ezekkel meg a devianciával foglalkoztam – évtizedekig nem jött be e tárgykörökben szakirodalom Magyarországon. Nekem annyiban szerencsém volt, hogy Andorka Rudolf tanítványa voltam, aki szorgalmazta, hogy mihamarabb jussunk el külföldre, mert ott be tudjuk szerezni a szükséges szakirodalmat” – mesélte Elekes. Hozzátette: más kutatókkal stencileztek és továbbadták a fontos anyagokat, cserélgették, meg a tanszéki könyvtárban üldögéltek és olvasták ezeket. „Ma már ez a régi információhiány elképzelhetetlen, egyszerűen leülök a számítógép elé és mindenhez hozzájutok” – jelentette ki.
Beszámolt arról is, milyen óriási, szinte sokkoló élmény volt, amikor megjelent Kemény István szociológus első nagy cigánykutatása, amihez a Parlamenti Könyvtárban sikerült hozzájutnia. „Később személyesen is találkoztam vele, hiszen kaptam egy egy hónapos párizsi ösztöndíjat, ő adta a kezembe a Magyar Füzetek című kiadványt” – emlékezett Elekes Zsuzsanna. Sipos Júlia, a beszélgetés moderátora hozzáfűzte: mindez érthető, hiszen mindig a szociológia volt a leginkább rendszerkritikus.
Könyvcsempésztrükkök a határon
Szántó Zoltán, (a Corvinus professzora, a CIAS kutatóközpont dékánja) azzal kezdte hozzászólását, ő csak egy „mesét” mond a 80-as évekből, néhány fiatalemberről. Persze a néhány fiatalember egyike ő maga volt. „Öt elsőéves hallgató elindult egy nyugat-európai körútra, egy autószerelőtől kaptak ehhez kölcsön egy Zsigulit. Mivel akkoriban csak 70 dollárt lehetett hivatalosan kiváltani egy turistaúthoz, hát telepakolták az autó csomagtartóját krumplival, répával, ennivalóval.”
„Először Münchenbe mentünk, ott meglátogattuk a híres Újvári Griff Kiadó könyvesboltját – ott 60-80 márkába került egy könyv… Ez nem nekünk való volt. Ezután következett Párizs” – mondta Szántó. Itt elmentek a CIA könyvprogram által támogatott, már említett boltba, és annyi könyvet vásároltak, amennyit csak tudtak. Mint Szántó emlékezett, ebben az üzletben akadt egy olyan kelet-európai fiatalember, aki egy három kötetes művet is vett, de az ingyenes kedvezményt úgy akarta kihasználni, hogy azt mondta a pénztárosnak, a 3 könyv valójában csak 1 könyv 3 kötete, tehát 1 könyvnek számítsa. Sajnos a pénztáros ebbe nem egyezett bele. A fiatalemberek ezután Londonba is eljutottak, ott is beszereztek egy csomó művet.
„Mentünk már hazafelé, akkor megrémültünk, 60-80 könyv volt a csomagtartóban, mi lesz így a határon? Végül, mivel az összes kaja elfogyott, a könyveket azok helyére tettük, és beborítottuk az úton összegyűlt piszkos zoknikkal meg fehérneművel. A határon az ellenőrzés során az illetékes persze látni akarta a csomagtartó tartalmát is, kinyitotta, de a sok szennyesnek hála olyan rémes szag áradt onnan, hogy mindenféle kutakodás nélkül azonnal becsukta a csomagtartót, és intett, hogy mehetünk” – emlékezett Szántó. Hozzátette, ezt a körutat négy évig még csinálták, behozták Szolzsenyicint és Arthur Köstlert is.
„Megéri-e a Szovjetunió 1984-et?”
Bod Péter Ákos, a jegybank korábbi elnöke, a Corvinus egyetemi tanára, az MTA doktora azt mondta, jó, hogy ennyi jellemző anekdotát meséltek a résztvevők, mert a rendezvényen jelenlévő fiatal hallgatók talán így tudják legjobban megérteni az elmúlt korszakot. Mint mesélte, ő a 70-es években járt a Szovjetunióban, aztán átment Finnországba, és egy finn könyvtárban érdeklődött Andrej A. Amalrik „Megéri-e a Szovjetunió 1984-et?” című könyve után. Persze nem volt meg, a könyvtárvezető azt tanácsolta neki, menjen át Svédországba, a svédek ugyanis kiadták a művet. Mint a professzor mondta, szerencse, hogy annak idején a Szabad Európa Rádió részletes tájékoztatást adott ezekről a könyvekről, így legalább tudni lehetett, mit keressen az érdeklődő.
Gyurgyák János, az Osiris Kiadó igazgató-főszerkesztője, történész nem tudott eljönni a rendezvényre, de levelet küldött, amit Sipos Júlia felolvasott. Mint Gyurgyák ebben írta, valójában a tiltott könyvek miatt lett könyvkiadó, hiszen olyan műveket adott ki a többi között, mint az „Igazság a Nagy Imre ügyben”, vagy éppen Charles Gati, Vajda Mihály műveit, Jászi Oszkár „A kommunizmus kilátástalansága és a szocializmus reformációja”, illetve Timothy Garton Ash: A balsors édes hasznai című könyvét. Ez a kötet azért is nagyon érdekes lehet számunkra, mert a volt szocialista országok (köztük Magyarország) rendszerváltás utáni történetének első összegzése, a kívülálló, ám hatalmas ismeretanyaggal rendelkező történész elemzése.
Ezután a résztvevők megtekintették a tiltott könyvek kisebb kiállítását a Corvinus könyvtárában, amely június végéig látogatható.
Török Katalin
Fotók: Kenéz György