A Corvinus régóta sikerrel vesz részt az Erasmus+ programokban, évről évre sok hallgató és munkatárs utazik külföldre, és sokakat láthatunk vendégül Intézményünkben is. A 2020/21-es tanévben a járványhelyzet ellenére is sok hallgatói be- és kiutazás megvalósulhatott: 233 hallgatónk vehetett részt külföldi részképzésben, és 399 külföldi hallgatót fogadtunk.
A 2021/22-es tanév őszi félévében összesen 254-en utazhattak ki a választott partneregyetemekre, és 339 nemzetközi diákkal gazdagodott Egyetemünk erre a szemeszterre.
Az Erasmus+ részképzés mellett népszerű volt az Erasmus+ szakmai gyakorlat is, a 2020/21-es tanévben 27, a 2021/22-es tanév őszi félévében pedig 23 hallgatónk kezdhette meg külföldi tapasztalatszerzését.
A Corvinus a 2021-27 időszakra is elnyerte az Erasmus Chartert, ami azt jelenti, hogy Egyetemünk ebben az időszakban is indulhat intézményi Erasmus+ pályázatokon, és jövőben is megvalósulhatnak az Erasmus+ utazások.
A 2022/23-as tanévre 2021. november 26-án zárult le az Erasmus+ főpályázat, nagy örömünkre 691 hallgató adott le pályázatot külföldi részképzésre. Megkezdődött a pályázatok elbírálása, minden jelentkezőnek sok sikert kívánunk!