Ugrás a fő tartalomra

Fenntartható Fejlődés Intézet

Víziónk

A BCE-n működő Fenntartható Fejlődés Intézet víziója, hogy a környezeti, gazdasági és társadalmi fenntarthatóság kutatása és oktatása területén Közép-Európa vezető intézetévé váljon.

Ambíciónk

Budapesti Corvinus Egyetem

“Célunk, hogy Közép-Európában vezető szerepet töltsünk be a kiemelkedő minőségű oktatás és a fenntartható fejlődéssel kapcsolatos kutatások terén.”

Elérhetősége: attila.jambor@uni-corvinus.hu

Missziónk

Célunk, hogy az Intézet olyan előremutató és problémaorientált kutatásokat végezzen, melynek eredményei a tudomány, a széleskörű társadalom és a vállalkozások számára is hasznosíthatóak. Célunk, hogy tehetséges és elhivatott diákjainkat olyan innovatív és szakmai tudással ruházzuk fel, amely segíti őket ambícióik elérésében.

Tudományterületek

Kutatásainkkal Európa legégetőbb problémáival foglalkozunk. Kollégáink az agrár- és környezetgazdaságtan, fenntarthatósági menedzsment és ESG, gazdaságföldrajz és városfejlesztés, valamint a turizmus menedzsment kérdéseiben szakértők.

Módszerek

A tudományterületek közötti együttműködéseknek köszönhetően kreatív és izgalmas módszereket dolgoznak ki, valamint egy-egy fenntarthatósági kérdéssel több szempontból foglalkoznak.

Budapesti Corvinus Egyetem
Budapesti Corvinus Egyetem
Budapesti Corvinus Egyetem
Budapesti Corvinus Egyetem
Budapesti Corvinus Egyetem
Budapesti Corvinus Egyetem
Budapesti Corvinus Egyetem
Budapesti Corvinus Egyetem
Budapesti Corvinus Egyetem
Budapesti Corvinus Egyetem
Budapesti Corvinus Egyetem

Az Intézetről

Tanszékek

Agrárgazdaságtan Tanszék

Budapesti Corvinus Egyetem

Török Áron szerint a modern agrobiznisz jelentősen hozzájárulhat Magyarország gazdasági, társadalmi és környezeti fenntarthatóságához.

Nem csak a hatékonyabb technológiák és az innovatív megoldások, hanem a fogyasztói döntések is hozzájárulnak egy fenntarthatóbb élelmiszer-ellátáshoz.”

Elérhetősége: aron.torok@uni-corvinus.hu

A Kutatóközpont fókuszában a fenntartható élelmezéshez kapcsolódó, a Budapesti Corvinus Egyetem részvételével megvalósuló kutatások vannak. A kutatóközponthoz csatlakozhatnak azok a Budapesti Corvinus Egyetemen foglalkoztatott egyetemi kutatók, illetve a corvinusos kutatásokhoz kapcsolódó külső kollégák, akik a témához kötődően elsősorban nemzetközi, vagy rangos hazai forrásból megvalósuló, vagy beadás előtt álló kutatási projekt vezetői, vagy meghatározó résztvevői. A Kutatóközpont elsődleges célja, hogy a fenntartható élelmezés – mint egy nemzetközileg is meghatározó és egyben sokat vizsgált – kutatási témában a Budapesti Corvinus Egyetem nemzetközi tudományos beágyazódottságát elősegítse, és mind tudományos, mind szakpolitikai szempontból a téma elsődleges magyarországi tudásközpontjaként működjön.

Kutatóközpont vezetője: Dr. Jámbor Attila
Kutatóközpont Corvinusos tagjai: Jámbor Attila, Gorton Matthew, Török Áron, Maró Zalán Márk, Maró Gréta

Fenntarthatósági Menedzsment és Környezetgazdaságtan Tanszék

Budapesti Corvinus Egyetem

Ásványi Katalin úgy véli, hogy a környezetünk állapota és a társadalom helyzete, amelyre a termelés és a fogyasztás egyaránt hat, nem csak a jövőnket, de a jelenünket is meghatározza.

Hiszünk abban, hogy a kutatáson és az oktatáson keresztül együtt, kis lépésekkel egy fenntarthatóbb világot teremthetünk!”

Elérhetősége: katalin.asvanyi@uni-corvinus.hu

A Fenntarthatósági Indikátorok Kutatóközpont a fenntarthatósági menedzsment mérésének és stratégiának kutatásával foglalkozik. Kutatásunk központjában elsősorban a vállalatok és az egyének állnak. Olyan kérdésekre keressük a választ:

  • Hogyan mérhető a karbonlábnyom egyéni vállalati, ellátási lánc de akár országos szinten?
  • Mikor tekinthetőek a vállalati karbonstratégiák eredményesnek?
  • Hogyan tipizálhatóak a vállalati karbonstratégiák?
  • Hogyan mérhető az ökológiai lábnyom egyéni vagy országos szinten?
  • Milyen kapcsolat van az egyén életmódja, ökológiai és karbonlábnyoma valamint szubjektív jólléte között? Hogyan csökkenthető a háztartások karbonlábnyoma? A fenntartható fogyasztás hogyan függ össze a szubjektív jólléttel?
  • Melyek a jellemző karbonstratégiák a különböző gazdasági ágazatokban?

Gazdaságföldrajz és Városfejlesztés Tanszék

Budapesti Corvinus Egyetem

Varga Ágnes szerint globalizált világunkban is meghatározó jelentőségűek az egyes földrajzi helyekhez kötődő különböző információk.

A helyek közötti társadalmi és gazdasági különbségek nemcsak a gazdasági és kormányzati döntéseket, hanem személyes választásainkat is befolyásolják.”

Elérhetősége: varga.agnes@uni-corvinus.hu

A műhely 2018 óta működik. Kezdetben az MNB megbízásából a Budapest Várostérség stratégiai kutatása és fejlesztése projekthez kötődően jött létre, majd az Egyetemi Innovációs Ökoszisztéma projekt megvalósításában vett részt urbanisztikai területen. A műhely szoros együttműködésben áll a Magyar Urbanisztikai Társasággal és annak Fiatal Urbanista Tagozatával. Több világhírű kutatót látott már vendégül (Roger Keil Univ. Toronto, Deirdre Pfeiffer Arizona Stat Univ, Andreas Faludi TUDelft, stb.) A műhely aktív a hallgatói események, tanulmányutak ill. alternatív terepi oktatási formák megvalósításában. Az urbanisztikai-területfejlesztési tárgyak nagyrészét team-munkában gondozza. Koordinátorai: Salamin Géza és Kocsis János Balázs. A műhely tagjai a terület- és városfejlesztéssel foglalkozó teljes és részállású kollégák, doktoranduszok.

Turizmus Tanszék

Budapesti Corvinus Egyetem

Jászberényi Melinda hisz abban, hogy turizmus területe szorosan kötődik az innovációhoz és a társadalmi jóléthez.

Az önvezető autók átformálják a jövő turisztikai szolgáltatásait, hatékonyabbá és olcsóbbá teszik majd azokat.”

Elérhetősége: jaszberenyi@uni-corvinus.hu

Turisztikai fejlesztési menedzser és szakközgazdász szakirányú továbbképzés

Az önkormányzatoktól, más szakmákból, illetve a turizmus középvezetői pozícióból érkező hallgatóknak olyan térségi menedzsment, fejlesztési, szervezési és marketing ismereteket és tudást kínálunk, amely képessé teszi őket a térségükben megvalósuló turisztikai fejlesztések integrálására, az attrakciók sikeresen működtetésére, a mai követelményeknek megfelelő értékesítés végrehajtására. Modern, piacképes és széleskörűen használható tudást biztosítunk.

Kulturális turisztikai menedzser és szakközgazdász szakirányú továbbképzés.

Képzésünknek köszönhetően a jövő szakemberei a legkorszerűbb tudással és nemzetközi rálátással felvértezve vághatnak bele attrakcióik modern, fenntartható és élményszerű bemutatásába. A képzésben a szakma neves előadóitól nemcsak elméleti, hanem gyakorlati ismereteket is elsajátíthatnak, hazai és nemzetközi projekteken keresztül ismerhetik meg a kulturális turizmus trendjeit.

A Kutatóközpont tevékenysége négy pilléren alapszik:

  1.  2017-ben Kulturális turisztikai fejlesztési menedzser/szakközgazdász posztgraduális szakot indítottunk, majd a képzési portfólió a Turisztikai fejlesztési menedzser/szakközgazdász szakkal bővült.
  2.  A Kutatóközpont működésének második pillére a gazdálkodás- és szervezéstudományok területén folytatott kutatási tevékenység. A kutatások témakörei elsősorban a turizmus és közlekedésfejlesztés társadalmi-gazdasági hatásaihoz kapcsolódnak. A Kutatóközpont szoros együttműködésben dolgozik az Akadémiai Kiadóval, melynek gondozásában a Turizmus és Mobilitás könyvsorozat (szerkesztő: Dr. habil. Jászberényi Melinda) folyamatosan jelennek meg a turizmusoktatás valamennyi szintjén hasznosítható kiadványok.
  3.  A Mobilitás és Turizmus Központ koordinálja továbbá a Turizmus Bulletin, MTA-B kategóriás folyóirat megjelenését, létrehozta a napi operatív munkát végző Szerkesztőbizottságot és a stratégiai kérdésekben állást foglaló Tudományos Tanácsadó Testületet.
  4.  Kutatási műhelyünk tevékenységének negyedik pillére a szakmai konferenciák szervezése, kiemelten az Utazás a tudományban c., évente megrendezésre kerülő konferencia, melynek keretében a turizmus szakma szakértői és kutatói számolhatnak be az aktuális trendekről, szektorális problémákról.

Lefontosabb kutatások, kulcsszavak

Élelmiszergazdaság

Kutatók: Balogh Jeremiás Máté

Kutatás: A kímaváltozás és agrár-élelmiszeripar kapcsolatának vizsgálata

Hasznosíthatóság: Az eredmények lehetővé teszik, hogy felmérjük a mezőgazdaság és az élelmiszeripar klímaváltozásra és ÜHG gázok kibocsátására vonatkozó hatásait és ennek csökkentésére tett főbb intézkedéseket és politikai döntések hatásait.

Kutatók: Fertő Imre

Kutatás: Az agrárpolitika zöldítése: egy magyar-szlovén összehasonlítás

Hasznosíthatóság: A kutatás hozzájárul a KAP-politikáknak a mezőgazdasági üzemek fenntarthatóságára gyakorolt hatásának elemzéséhez. Kutatásunk lehetővé teszi az összehasonlító elemzést a szlovén és a magyar mezőgazdaságban ugyanarra a programozási időszakra vonatkozóan.

Kutatók: Maró Zalán Márk, Török Áron

Kutatás: Egy kiemelt hungarikum és földrajzi árujelzős termék, a pálinka fogyasztóinak vizsgálata

Hasznosíthatóság: Eredményeink segítik a magyar pálinkapiac keresleti oldalának megértését, továbbá azonosítjuk és mérhetővé tesszük azokat a termékattribútumukat, amelyek fontosak a fogyasztói döntéshozatal során.

Kutatók: Török Áron, Maró Zalán Márk and Maró Gréta

Kutatás: A rövid élelmiszer ellátási láncok, azon belül is a termelői piacok fenntarthatóságának vizsgálata.

Hasznosíthatóság: Eredményeink lehetővé teszik, hogy megértsük a termelői piacok működését, szerepét és fenntarthatóságát a modern élelmiszergazdaságban, valamint, hogy közelebb hozzuk egymáshoz a termelőket és a fogyasztókat.

Kutatók: Vetőné Mózner Zsófia – Csutora Mária

Kutatás: Az élelmiszer-fogyasztás fenntarthatóságnak vizsgálata

Hasznosíthatóság: Jellegzetes fogyasztói csoportok és fogyasztási mintázatok feltárása segíti a táplálkozás környezeti hatását csökkentő közpolitikai intézkedések eredményességét.

Kutatók: Jámbor Attila, Török Áron, Mizik Tamás, Balogh Jeremiás, Maró Zalán

Kutatás: Az agrárkereskedelem és a fenntarthatóság összefüggései

Hasznosíthatóság: A kutatás hozzájárul annak jobb megértéséhez, hogy az Európai Unió agrárkereskedelmi kapcsolatain keresztül hogyan teheti fenntarthatóbbá a világot.

Honlap: https://www.trade4sd.eu/

Hort2thefuture (a Horizont Európa programból és az NKFI Alapból megvalósuló projekt)

 

 

 

Kutatók: Jámbor Attila, Török Áron, Maró Zalán

 

Kutatás: A kertészeti ágazat fenntarthatósági problémáinak kezelése

 

Hasznosíthatóság: A kutatás a magas környezeti lábnyomú tőzeg alternatíváját jelentő új termékek és az ezek használathoz igazított trágyázási és öntözési eljárások kidolgozásával, az alternatívák jobb szabályozási és gazdasági környezetének előmozdításával, a professzionális termelők, hobbikertészek és mezőgazdasági csoportok felkészítésével hozzájárul a fenntarthatóbb kertészeti termelési rendszerekhez, ezzel pedig az ellenállóbb európai agrár-élelmiszeripari rendszerekhez.

 

Honlap: (a projekt honlapja később lesz elérhető)

 

Az INNOV-PALY-00220-6/2024 számú projekt a
Kulturális és Innovációs Minisztérium Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és
Innovációs Alapból nyújtott támogatásával, a 2020-2.1.1-ED pályázati
program finanszírozásában valósult meg.

 

 

 

Fenntarthatósági menedzsment

Kutatók: Ásványi Katalin – Fehér Zsuzsanna – Gedeon Eszter

Kutatás: Fenntarthatóság a múzeumokban, a szállodaiparban, szállodamenedzserek és vendég preferenciák elemzése

Hasznosíthatóság: Kulturális intézmények és szállodák esetében a fenntarthatósági gyakorlatok kínálati és keresleti oldali összevetése

Kutatók: Csutora Mária

Kutatás: Miért a legkisebb jövedelműek fűtésszámlája a magas?

Hasznosíthatóság: 11 ország adataira támaszkodó elemzés, magyar cikk készül belőle, később nemzetközi is. Szakpolitika számára hasznos tanulmány, azt taglalja, hogyan vonható be a társadalom alsó három decilise a háztartási energia karbonlábnyomának csökkentésébe.

Kutatók: Fakó Petra – Harangozó Gábor

Kutatás: A telekommunikációs szektor fenntarthatósági szempontú értékelése

Hasznosíthatóság: A kutatás eredményei hozzájárulhatnak az iparág, illetve a digitalizáció fenntarthatóságra gyakorolt következményeinek pontosabb megértéséhez, és így hatékonyabb vállalati gyakorlatok és szakpolitikai keretek kialakításához

Kutatók: Széchy Anna – Nemes Zsófia

Kutatás: A karbon-kibocsátások árazásának elmélete és gyakorlata (Mi az “ára” egy tonna szén-dioxid légkörbe juttatásának?

Hasznosíthatóság: A karbon-kibocsátások “helyes” árának megállapítása, az ezzel kapcsolatos nemzetközi gyakorlat feltérképezése segíti a klímapolitika és a vállalati döntések megalapozását

Innováció a turizmus területén

Kutatók: Csapody Bence – Jászberény Melinda – Ásványi Katalin

Kutatás: A lokális termékek szerepe a vendéglátás fenntarthatósági rendszerében

Hasznosíthatóság: Keresleti és kínálati oldali kutatás a lokális termékek szerepe, trendje és lehetőségei tekintetében.

Kutatók: Irimiás Anna és Mònica Coronel

Kutatás: Műszeres megfigyeléssel a turisták zenével kapcsolatos tudatalatti reakcióit mérik.

Hasznosíthatóság: Eredményeik segítenek meghatározni azt, hogy egy-egy város milyen zenével érheti el a leghatékonyabban a turisztikai célpiacát.

Kutatók: Jászberényi Melinda – Miskolczi Márk – Pfening Ágota

Kutatás: Digitális nomadizmus jelenség szerepe és hatása a turizmusban

Hasznosíthatóság: Eredményeink a digitális nomádok társadalomelméleti tipizálása mellett a jelenségben rejlő szektoriális hatásokra is rámutat, mely az innovatív turizmusfejlesztési irányok meghatározásában segítheti a piaci szereplőket (turisztikai szolgáltatók, desztináció menedzsment).

Kutatók: Keller Krisztina

Kutatás: A fenntartható szemlélet gyakorlati megvalósulása a rendezvényszervezés területén

Hasznosíthatóság: A kutatás célja annak vizsgálata, hogyan jelenik meg a fenntarthatósági szemlélet a hazai és nemzetközi rendezvények területén a rendevzényszervezők- és helyszínek szemszögéből. Az elemzés nemzetközi hatókörű, amely lehetőséget biztosít a nemzetközi jógyakorlatok feltárására és hazai adaptációjára.

Kutatók: Kökény László

Kutatás: Fogyasztói aggályok és fogyasztóvédelem és technológiaintenzív turisztikai szektorban

Hasznosíthatóság: Cél az online tér és az innovatív technológiák jelentette fogyasztói aggályok és elfogadások megismerése és modellbe rendezése. Kutatás rámutathat a kockázatészleléssel kapcsolatos negatív kimenetelek változékonyságára (például a váratlan események bekövetkeztének modellbe integrálása), amely eddig szintén nem jelent meg a keretrendszerben

Kutatók: Szabóné Pintér Lívia – Irimiás Anna

Kutatás: Kísérleti megfigyeléssel vizsgáljuk, hogy a belvárosi szállodákban hogyan lehet csökkenteni a szobatakarításnál használt vegyszerek mennyiségét.

Haszanosíthatóság: A kutatás gyakorlati eredményeire építve a szállodák csökkenthetik a vegyszerek használatát. Eredményeik hozzájárulnak ahhoz, hogy a turisták szállodai tartózkodása fenntarthatóbb legyen, és a vendégélmény pozitív maradjon.

Kutatók: Miskolczi Márk, Kökény László és Jászberényi Melinda

Kutatás: Magasan automatizált járművek szerepe a közeljövő városi személyközlekedésében és a turizmusban.

Hasznosíthatóság: Eredményeink irányt mutathatnak az önvezető járművek és az infrastruktúra folyamatban lévő fejlesztéseire, valamint a kapcsolódó szakpolitikai (pl. turizmusfejlesztési, városi közlekedésfejlesztési), szabályozási és hatósági keretek kialakítására.

Innovatív üzleti modellek

Kutatók: Harangozó Gábor – Edőcsény Klára

Kutatás: A divatipar fenntarthatóbb üzleti modelljeinek vizsgálata

Hasznosíthatóság: A kutatás az iparágban alkalmazható fenntarthatóbb üzleti modellek feltárására irányul, emellett a vállalkozások (különös tekintettel a kkv-kra) fenntarthatósági szempontú értékelését célozza.

Kutatók: Kocsis Tamás, Márton András, Varga Virág, Lucey Denis, Gossler Judit

Kutatás: Intenscope: A log-izometrikus perspektíva bevezetése a tudományba, oktatásba és a közéleti gondolkodásba

Hasznosíthatóság: Állandó szorzatú törtek grafikus ábrázolása, értelmezése és elemzése célzottan erre kialakított weblapok, oktató videók és más oktatási anyagok, valamint tudományos cikkek segítségével.

Kutatók: Márton András

Kutatás: A mesterséges intelligencia és egyéb áttörő technológiák hatása az energiaszektorban

Hasznosíthatóság: Eredményeink energiahatékonyságra, beruházásokra, illetve tágabban tervezésre, stratégiaalkotás megalapozására hasznosíthatók.

Kutatók: Mizik Tamás

Kutatás: Alternatív üzemanyagok szerepe a közeljövő mobilitási rendszerében.

Hasznosíthatóság: A kutatás keretében folyamatosan vizsgáljuk, hogy az egyes alternatív üzemanyagok milyen hatékonyság mellett járulnak hozzá a közlekedés dekarbonizációjához.

Kutatók: Harangozó Gábor – Ásványi Katalin – Ngo Thi Thuy Linh

Kutatás: Vállalkozások üzleti modelljeinek fenntarthatósági értékelése

Haszanosíthatóság: A kutatás eredményei segíthetnek a szociális vállalkozások teljesítményének javításában, és átláthatóbb képet adhatnak a politikai döntéshozóknak és a társadalomnak a működésük fontosságáról és sikertényezőiről.

Településfejlődés

Kutatók: Nuno Morgado

Kutatás: Geopolitikai kutatások

Hasznosíthatóság: Korszerű módszertani megközelítések kidolgozása az alábbi országokra összpontosítva: közép-európai országok, Brazília, Kína, Oroszország, Japán, Ukrajna).

Kutatók: Salamin Géza – Péti Márton

Kutatás: A területi és településfejlesztési rendszerek átalakulásának összehasonlító vizsgálata Európában.

Hasznosíthatóság: A kutatás az EU hatását vizsgálja és módszertani megoldást keres a sokdimenziós, nagyon eltérő tervezési rendszerek összehasonlíthatóságára.

Kutatók: Varga Ágnes

Kutatás: Kkv-k szerepe a vidéki foglalkoztatás diverzifikálásában

Hasznosíthatóság: A kutatás célja, hogy választ adjon arra, hogy a kkv-k megoszlásának változása hozzá tudott-e érdemben járulni a V4-es vidéki térségek gazdasági szerkezetének diverzifikációjához, vajon a különböző politikák beváltották-e a hozzájuk fűzött reményeket.

Kutatók: Jeney László

Kutatás: A humán erőforrás gazdaságföldrajzi összefüggései a V4-es országokban: a településhálózat átalakuló pólusai

Hasznosíthatóság: A gazdasági fejlettségi különbségek megértése esetében lényeges, hogy tisztában legyünk a környező országokban a tőkét befogadó települések gazdaságföldrajzi jellemzőivel, azok változásával és válaszaival a helyi gazdaságot befolyásoló különböző makrogazdasági és társadalmi kihívásokra.

Kutatók: Kocsis János Balázs – Teveli-Horváth Dorottya

Kutatás: Agglomerációs településtípusok Magyarországon

Hasznosíthatóság: Olyan kérdésekre keressük a választ, mint hogy milyen tényezők határozzák meg a települési sikerességet, hogyan hat a ki- és beköltözés a helyi társadalmi viszonyok alakulására, illetve hogy mely társadalmi csoportokra támaszkodik a helyi vezetés.

Kutatók: Lieszkovszky József Pál

Kutatás: A közlekedési eredetű társadalmi kirekesztettség vizsgálata

Haszanosíthatóság: Azok a társadalmi csoportok, amelyeket a leghátrányosabban érint a közforgalmú közlekedés leépülése, tulajdonképpen egyfajta kirekesztettség státuszba kerülnek. A társadalmi kirekesztettség ezen formáját hívjuk ún. közlekedési eredetű társadalmi kirekesztettségnek. Jelen kutatás ezt a jelenséget járja körbe a városi és a vidéki terekben, illetve tágabb kontextusban is megvizsgálja (globális észak és globális dél viszonyrendszerében).

Kérdése van? Lépjen velünk kapcsolatba!

Vágólapra másolva
X
×