Budapesti Corvinus Egyetem

Nemzetközi tanulmányok – mesterképzés

Nyisd ki a szemed a világra, értsd meg az események nemzetközi összefüggéseit!

A Nemzetközi tanulmányok mesterszak 2023 szeptemberétől tartalmilag és oktatásmódszertanilag is megújult formában készíti fel a hallgatókat karrierjükre, a megújult tanterv keretében a hallgatók mélyebb módszertani ismereteket kapnak, nagyobb szabadságot élvezhetnek a tárgyválasztásban és érdeklődésüknek megfelelő egyéni tanulási utakat alakíthatnak ki a képzés során. Megújult mesterszakunk tartalmilag a diszciplína fejlődésének megfelelően az államközi kapcsolatok vizsgálata mellett hangsúlyt fektet a nem állami szereplőkre és az olyan globális kihívásokra, mint a migráció, járványok, klímaváltozás vagy digitalizáció, módszertanilag pedig a hallgatói interaktivitásra és fejlesztő értékelésre koncentrál.  A szak hallgatói a nemzetközi kapcsolatok (IR) elméleti és gyakorlati összefüggéseit ismerik meg, elemezve a nemzetközi rendszer természetét, vizsgálva a globális szereplők külpolitikai törekvéseit, a nemzetközi konfliktusok és együttműködési formák mintázatait, normatív és jogi, intézményi kereteit. A kurzusokon való részvétel erősíti a hallgatók elemzői képességét és kritikai gondolkodását, felkészít a nemzetközi környezetben történő munkavégzésre. A mesterképzés során a hallgatóknak számos tantermen kívüli programon (intézménylátogatás, workshop, projekt, konferencia) nyílik lehetőségük közvetlen karrierorientációs tapasztalatokat gyűjteni. 

Felvételi vizsga

Legalább jó minősítésű, nálunk szerzett diplomával garantált a Corvinus Ösztöndíjas helyed a nappali mesterképzéseinken.* 

*Kivéve az eltérő felvételi kritériumrendszerű képzések: az angol nyelvű Vezetés és szervezés és az MBA programok. 

Nap
Óra
Perc
Másodperc

Milyen alapszakról lehet jelentkezni?

Budapesti Corvinus Egyetem

Kreditelismerési eljárás

Az alábbi információk a 2023-as felvételi eljárásra vonatkoznak, a 2024-es információkat is hamarosan közzétesszük. 

Összeszedtünk minden hasznos információt, amit a kreditelismerési eljárás folyamatáról tudni kell.

Karrierlehetőségek

Végzős hallgatóként több területen is beléphetsz a munkaerőpiacra: a karrierlehetőségek kiterjednek a kormányzati, verseny és civil szektorra, de akadémiai pályát is kezdhetsz. Személyiségednek és szakmai érdeklődésednek megfelelően elhelyezkedhetsz vezető beosztású referensként nagykövetségen, konzulátuson, külügyi területen; tanácsadóként vagy elemzőként kormányközi és nem kormányközi nemzetközi szervezeteknél (ENSZ-család, EU-s szervek, OECD, Freedom House, stb.), illetve nemzetközi kapcsolatépítőként különböző pozíciókat tölthetsz be hazai és multinacionális vállalatoknál, de munkába állhatsz külpolitikai elemzőként vagy külpolitikai újságíróként is.  A szak elvégzését követően a hallgatók jellemzően azonnal munkába tudnak állni.  

Szakfelelősi köszöntő

Kedves érdeklődők, leendő hallgatók és kollégák!   

A Nemzetközi tanulmányok szak hagyományai évtizedekre nyúlnak vissza, számos volt hallgatónk diplomataként szolgálja, sőt külügyminiszterként irányítja a magyar külkapcsolatokat, mások egyéb szektorokban értek el kiemelkedő eredményeket. Célunk, hogy magas színvonalú, a nemzetközi politikai folyamatokat követő, a világ aktuális eseményeire reflektáló ismereteket és tapasztalatokat osszunk meg a szak hallgatóival. A szakot elsősorban azoknak ajánljuk, akik a nemzetközi politikai, jogi és gazdasági folyamatokat, globális kihívásokat és azok hatásait az államközi kapcsolatokra nem csak a hírek szintjén szeretnék követni, hanem multidiszciplináris keretben elemeznék a nemzetközi események hátterét, a különböző aktorok motivációit.  A szak évről-évre több kontinens hallgatóit tereli egy tanterembe, ez a dinamikus multikulturális környezet segíti a nemzetközi karrierépítés indítását. Izgatottan várjuk a következő tanév diákjait, hiszen a tantermi eszmecserékből mi is folyamatosan tanulunk!   

Budapesti Corvinus Egyetem

Dr. Lehoczki Bernadett
Szakfelelős

Egyetemi Docens

#együttalegjobbak

110 millió forint előnyt jelent a nálunk szerzett diplomád

A piacképes tudást meghozza az eredményét, hiszen kiszámoltuk, hogy a Corvinusos diplomával egy teljes karrierút alatt várhatóan 340 millió forintot fog keresni, ami 110 millió forinttal több, mint az országos átlag. Világ körüli utak, több pihenés, vagy önfejlesztés? Te mihez kezdenél ezzel az összeggel?

A számítások hátteréről itt olvashatsz.

Mitől egyedi a képzés?

Korábbi és jelenlegi hallgatók tapasztalataira, nemzetközi jógyakorlatokra és munkaerőpiaci igényekre reflektáló, megújult szak 2023 szeptemberétől  

• Széleskörű kötelezően választható tárgycsoporttal a tantervben egyéni tanulási utak megvalósulása a hallgató szakmai érdeklődésének megfelelően 

• Régi, kiterjedt kapcsolat a magyarországi közigazgatási szervekkel, ami segíti a végzett hallgatók karrierindítását  

• Intézménylátogatás (minisztériumokhoz, Budapesten működő nemzetközi szervezetekhez), illetve a bécsi ENSZ-város látogatása a képzés folyamán  

• Rendszeres szakmai fórumok aktuális nemzetközi kérdésekről  

• Dinamikus nemzetközi környezet, kitűnő networking lehetőségekkel  

Budapesti Corvinus Egyetem

Nézd vissza online nyílt napunkat!

Budapesti Corvinus Egyetem

Jelentkezz a Felvi.hu-n!

A felvételi jelentkezéseddel kapcsolatos ügyintézést a Felvi.hu E-felvételi szolgáltatásán keresztül intézheted.

Légy képben! Iratkozz fel hírlevelünkre!

Kövess minket!

Felvételivel kapcsolatos technikai kérdésed van? – felvi.corvinus@uni-corvinus.hu

Budapesti Corvinus Egyetem
1093 Budapest Fővám tér 8.

Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod,hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon sütiket használunk a jobb működésért.

X
GEN.:2024.04.19. - 09:52:04