Ugrás a fő tartalomra

Vállalati belső és vezetői coach

A képzés angol nyelven indul 2025 tavaszán.

Legyél olyan vezető, amilyet te is szeretnél magadnak!

Az International Coaching Federation (ICF), a világ legnagyobb nemzetközi coaching szervezete által jóváhagyott és a Business Coach Kft. egyetemünkkel közösen létrehozott coach képzésén inspiráló közösségben fejlődhetsz.

A program egyedisége abban áll, hogy azok a résztvevők, akik felveszik a képzéshez kapcsolódó és választható kiegészítőprogramot is, az egyetemi oklevél mellett még egy igazolást kapnak az ICF (ACC vagy PCC) minősítéshez szükséges akkreditált coach tréning óraszám teljesítéséről. 

A hatékony vállalati fejlesztés kulcsai a belső, vállalati coachok és a coaching szemléletű vezetők, így a képzést egyaránt ajánljuk vezetőknek, emberi-erőforrás területen tevékenykedőknek és leendő belső coachoknak. Emellett azoknak a szakembereknek is, akik külső szakértőként már coachok, vagy terveik között szerepel a coach-csá (vagy akár vezetővé) válás.

Kiknek a jelentkezését várjuk?​

Várjuk azokat a 

• közép és felsővezetőket, akik munkájukba szeretnék beépíteni a coaching szemléletet

• az emberi-erőforrás területen tevékenykedő szakértőket és vezetőket, akik a munkavállalók támogatásában hasznosnak gondolják a coaching megközelítést

• már most külső, vagy vállalati belső és vezetői  coachként dolgozókat, akik frissíteni, mélyíteni szeretnék a tudásukat

• a karrierváltókat, akik a coach-szerepet új hivatásuknak képzelik el. 

Képzés információk

Szakfelelős oktató: Dr. Takács Sándor

Képzési idő félévekben: 2 félév

Képzés nyelve: Magyar (az őszi félévben induló képzés) /
Angol (a tavaszi félévben induló képzés)

Telephely: Budapest

Tagozat: Levelező

Oktatás napjai: választható a szerda vagy a szombat (9:00-16:00 között, az ősszel induló magyar nyelvű képzésen)

Finanszírozás: az angol nyelvű képzés esetén: Önköltséges (a felvételi eljárás díja: 9 000 Ft)

Early bird jelentkezés esetén

550 000 Ft / félév

Határidő: 2024. 11. 28.

Normál jelentkezés
esetén

615 000 Ft / félév

Határidő: 2025. 01. 19.

A fenti árak 2025 februárjában induló angol nyelvű képzésre vonatkoznak. Az magyar nyelvű szakra 2025 tavaszán lehet jelentkezni.

A szakképzettség oklevélben szereplő megnevezése: Vállalati és vezetői coach

Felvételi követelmények

Bármelyik képzési területen legalább alapképzésben (korábban főiskolai képzésben) szerzett oklevél.

Kérdésed van a jelentkezéssel kapcsolatban? Keress minket a jelentkezes.part.time@uni-corvinus.hu e-mail-címen vagy a +36301061429 telefonszámon!

A jelentkezéshez szükséges dokumentumok

• felsőfokú végzettséget igazoló oklevél magyar és (ha van) angol nyelvű oldala

• szakmai önéletrajz

• motivációs levél

• 1,5 oldalas szakmai esszé egy aktuális szakmai kihívásról, dilemmáról, ami aktuálisan foglalkoztatja, és ehhez kapcsolódóan miben vár fejlődést a képzés során

Nap
Óra
Perc
Másodperc

Szakfelelősi köszöntő​

A Vezetéstudományi Intézet Szervezeti Magatartás Tanszékének vezetőjeként erős meggyőződésem, hogy a jelenlegi turbulens és kiszámíthatatlan környezeti változások (digitalizáció, járványok, home office, nemzetközi konfliktusok és válsághelyzetek stb.) közepette a coaching egyre fontosabbá válik a vezetők életében, hogy a szervezeti változásokat megtervezzék, bevezessék és maguk is alkalmazkodjanak hozzájuk. A belső (és külső) coachok támogatása, illetve a coaching gyakorlata ehhez ad eszközöket, technikákat, gondolkodási mintákat és értékeket.

A program eddig végzett 3 évfolyam több, mint 200 hallgatója tapasztalatai alapján a szervezetek és az őket alkotó emberek számára egyaránt fontos az olyan értékek képviselete, mint a fenntarthatóság, inkluzivitás és partnerség.

A programon belül az egyetemi oktatók és kutatók, külső tanácsadóként bekapcsolódó coachok, szervezetfejlesztési tanácsadók és a hallgatók (akik között vezetők, HR-es szakemberek és coachok egyaránt előfordulnak) közös tanulása jó lehetőség ezen értékek gyakorlására. Ehhez kívánok mindenkinek nyitottságot, kitartást és együttműködést!

Budapesti Corvinus Egyetem

Dr. Takács Sándor

szakfelelős

egyetemi docens

A szak tanterve

A diploma elvégzése után

• Vállalati belső coach-ként helyezkedhet el hazai és nemzetközi vállalatoknál

• Vállalatvezetők mellett önálló executive coach-ként is folytathatja karrierjét

• Vezetőként még jobban megismerheti a coaching eszköztárát, gondolkodási mintáit és értékrendjét, amivel saját vezetői önfejlődéséhez járulhat hozzá

Tudj meg mindent a felvételiről! Iratkozz fel hírlevelünkre!

Vágólapra másolva
X
×