Ugrás a fő tartalomra

Közbeszerzés-menedzsment / szakközgazdász

Szerezd be a profik tudását!

A képzés várhatóan 2025 februárjában indul.

A képzés célja olyan ajánlatkérői, ajánlattevői, tanácsadói, vagy ellenőrzési gyakorlattal rendelkező szakemberek szakmai továbbképzése, akik már rendelkeznek alapszintű közbeszerzési tudással, és szeretnének mélyebb tudásre szert tenni az európai és hazai közbeszerzés területén. A képzés keretében elmélyülnek és rendszereződnek a gyakorlatban megszerzett ismeretek, szélesítve a hallgatók tudását a közbeszerzés szervezeti rendszerére, folyamataira, stratégiájára, fenntarthatóságára, hatékonyságára, elektronikus támogatására vonatkozó ismeretek tárgyalásával.

Kiknek a jelentkezését várjuk?​

A szakot az ajánlatkérői és ajánlattevői, tanácsadói tevékenységet végző szervezetek munkatársainak javasoljuk, valamint az ellenőrzésben, a közbeszerzések előkészítésében dolgozó szakembereknek. A képzés elvégzéséhez érdeklődő kollégákat várunk, akik szívesen megismerik a legfontosabb újdonságokat, nyitottak az európai példák, jó gyakorlatok iránt, vagy egyszerűen szeretnék nagyobb biztonsággal végezni munkájuk a közbeszerzés területén. Mérnökök, tanárok, jogászok, közgazdászok, műszaki menedzserek, informatikusok, biológusok ugyanúgy megtalálják helyüket a képzésben.

Képzés információk

A képzésért felelős szervezet: Vállalatgazdaságtan Intézet

Szakfelelős oktató: Tátrai Tünde

Képzési terület: Gazdaságtudomány

Képzési idő félévekben: 2 félév

Képzés nyelve: Magyar

Telephely: Budapest

Tagozat: Levelező

Képzési típus: Hagyományos (jelenléti)

Oktatás napjai: Péntekenként 12:30-19:00 óráig. A vizsgákat péntek délelőtt vagy igény szerint egyéb időpontok meghirdetésével szervezzük.

Finanszírozás: Önköltséges (a felvételi eljárás díja: 9 000 Ft)

Black Friday kedvezmény

450 000 Ft / félév

Határidő: 2024. 12. 06.

Normál jelentkezés
esetén

500 000 Ft / félév

Határidő: 2025. 01. 19.

A szakképzettség oklevélben szereplő megnevezése:
  • Közgazdász végzettséggel rendelkezők esetén: Közbeszerzési menedzser szakközgazdász
  • Minden más alapképzés esetén: Közbeszerzési menedzser
Nap
Óra
Perc
Másodperc

Felvételi követelmények

Közbeszerzés-menedzsment szakon

Bármely képzési területen legalább alapképzésben (korábban főiskolai szintű képzésben) szerzett oklevél.

Közbeszerzési-menedzser szakközgazdász szakon

Gazdaságtudományok képzési területen legalább alapképzésben (korábban főiskolai szintű képzésben) szerzett közgazdász oklevél.

A felvételhez szóbeli felvételi vizsga (motivációs és szakmai elbeszélgetés) kapcsolódik.

Kérdésed van a jelentkezéssel kapcsolatban? Keress minket a jelentkezes.part.time@uni-corvinus.hu e-mail-címen, vagy a +36308127085 telefonszámon!

A jelentkezéshez szükséges dokumentumok

• felsőfokú végzettséget igazoló oklevél magyar és (ha van) angol nyelvű oldala

• szakmai önéletrajz

• motivációs levél 

Szakfelelősi köszöntő​

A közbeszerzési piac teljes mértékben megváltozott az elmúlt évtizedben. Az adminisztratív támogatáshoz informatikai tudás, az eljárások lefolytatásához a hazai és európai jogesetek ismerete, a szervezetrendszer átlátásához a központi beszerző szervezetek jellegzetességeinek és a hosszú távú beszerzési modelleknek az ismerete szükséges. Az átalakult tudásanyag mellett stratégiai szemléletmódra és minél több vitára, jogesetmegoldás, játékra van szükség, miközben rendszereződik a tudás, kibontakozhat a kreativitás. Szeretettel váruk azokat a kollégákat, akik a közbeszerzést érteni és megismerni szeretnék, fel kívánnak készülni a jövőbeni változásokra, meg akarják érteni a közbeszerzési piaci trendeket és munkájukban szeretnének többet elérni a közbeszerzési piacon.

Budapesti Corvinus Egyetem

Tátrai Tünde

szakfelelős

egyetemi docens

A szak tanterve

A diploma elvégzése után

• Közbeszerzési vezető    

• Ajánlattevő közbeszerzési szakembere  

• Közbeszerzési tanácsadó

• Központi beszerző szerv közbeszerzője

• Elektronikus közbeszerzési szakember  

vár a corvinus

Tudj meg mindent a felvételiről! Iratkozz fel hírlevelünkre!

Vágólapra másolva
X
×