Ugrás a fő tartalomra

Kováts Gergely – Derényi András (szerk): A magyar felsőoktatási duális képzés első évtizede. Eredmények, kockázatok, lehetőségek

Szerkesztette: Kováts Gergely, Derényi András
2023


Noha a duális képzés körülbelül egy évtizede van jelen a magyar felsőoktatásban, ez idő alatt kevés átfogó elemzés, áttekintés készült, amely a tényleges tapasztalatokat összegezte. Ilyennek tekinthető az Állami Számvevőszék vizsgálata, az Oktatási Hivatal survey-vizsgálata és a Kopint-Tárki survey vizsgálata. Ezek mellett – és már korábban is – jobbára intézményi esetek, a duális képzések egy-egy speciális vetületére fókuszáló intézményi szintű tudományos publikációk láttak napvilágot. Mindezek szisztematikus számbavételére, összefoglalására, valamint a szereplők tapasztalatainak összegzésre még nem került sor.

A duális képzés közel egy évtizedének részletes elemzésére ez a rövid szerkesztett kötet sem tud vállalkozni. Noha végeztünk egy rövid számszaki elemzést is (lásd a 2. fejezetet), célunk elsősorban az volt, hogy néhány, a duális képzésben aktív intézmény hosszabb távú visszatekintése révén nyújtsunk bepillantást a duális képzések alakulásba, kihívásaiba és sikereibe. (Az esettanulmányokat a szerzők 2022-ben készítették.)

E kötet közreadásával ösztönözni szeretnénk másokat is a reflexióra: vajon beváltotta-e a reményeket a duális képzés? Az elmúlt évtized felsőoktatást érő behatásai során melyek esetén mutatkozott kellően ellenállóképesnek és melyek érintették érzékenyen? A közvetlen hozadékokon túl melyek lehetnek azok a további hatások, előnyök mind az intézmények, mind pedig a hallgatók, és nem utolsó sorban a partnernek szegődő vállalatok, szervezetek számára, amelyek szélesebb körben, akár távolabbi tevékenységi területeken és hosszabb távon jelennek meg? Egy évtized elteltével egy ilyen jelentős állami támogatással zajló fejlesztés tágabb eredményeinek is meg kell tudnia mutatkoznia a teljes felsőoktatás és környezete makro-perspektívájában is.


123 oldal

ISBN 978-963-503-939-5

A kötet letölthető ide kattintva.

Tartalom:

  1. A duális képzés kialakulása: nemzetközi trendek és hazai előzmények (Derényi András – Kováts Gergely)
  2. A duális képzés az adatok és felmérések tükrében (Kováts Gergely – Derényi András)
  3. Duális képzés a Neumann János Egyetemen – A „Kecskeméti modell” (Török Erika – Angeli Eliza)
  4. Duális képzés az Óbudai Egyetemen (Pogátsnik Monika)
  5. A duális képzés a Budapesti Corvinus Egyetemen 2015 és 2022 között (Kováts Gergely)
  6. Duális gépészmérnöki képzés Szombathelyen, az ELTE Informatikai Karán (Andó Mátyás – Bak Árpád – Biroszné Móritz Zsuzsanna – Horváth Béla – Jánosi Endre – Kollár László – Sidor Jurij)
  7. További egyetemek duális képzésekkel a magyar felsőoktatásban (Derényi András)
  8. A duális képzés bevezetésének tanulságai (Derényi András – Kováts Gergely)
  9. Válogatott források a duális képzésről



Vágólapra másolva
X
×