NFKK FÜZETEK 11
Műhelytanulmányok
Autonómiák a felsőoktatásban
Szerkesztette: Hrubos Ildikó
2013. december
A 2008-ban kezdődő pénzügyi és gazdasági válság következményei
elérték a felsőoktatást is, aminek egyik vetülete, hogy az alapvető
értékek eddig nem várt módon csorbulhatnak, csorbulnak. Kiéleződött és
globálissá vált az erőforrásokért folyó verseny, ami jelentős
feszültségeket teremt a felsőoktatás társadalmi szereplői körében. A
felsőoktatási „arénába” belépnek olyan országok, régiók (a feltörekvő
országok, a mediterrán arab világ stb.) amelyek intézményrendszere
jelentősen eltér az európaitól, és amelyeket nem lehet a jól bevált
paradigmák alapján megérteni, leírni.
Mindez nagy kihívást jelent a felsőoktatás-kutatók számára, akikre még az európai terep vonatkozásában is várnak megoldatlan kérdések. A legnagyobb megválaszolandó kérdés, hogy az alapvető értéknek tekintett intézményi autonómiának és akadémiai szabadságnak hol van a határa, hiszen nyilvánvalóan soha nem lehet teljes (soha nem is volt teljes). Jelen kötet két tanulmányt tesz közzé, amelyek a szóban forgó kérdéskör néhány aktuális hazai vonatkozását járják körül, egyfelől a jogász, másfelől a közgazdász felsőoktatás-kutató szempontjaiból kiindulva. Szándékunk szerint adalékul szolgálhatnak a szakmai vitákhoz, a téma további kutatásához.
81 oldal
ISSN: 2060-9698
ISBN: 978-963-89082-6-1
A kiadványban szereplő tanulmányok:
- Deák Dániel: Autonómia és egyetem
- Kováts Gergely: A felsőoktatás autonómiája a 2010 és 2013 közötti felsőoktatás-politika tükrében
A kiadvány letölthető itt: