Ugrás a fő tartalomra

NFKK FÜZETEK 2

Műhelytanulmányok


Szerkesztette: Hrubos Ildikó
2009. október





A kötet négy műhelytanulmányból áll, amelyek az NFKK keretében folyó nagyobb kutatások részeredményeit mutatják be. Az első két tanulmány a hallgatókkal kapcsolatos, az európai felsőoktatási reform (a Bologna-folyamat) összefüggésében végzett vizsgálatokról szól. Az egyik az Európai Hallgatói Szövetség által kibocsátott hivatalos dokumentumok feldolgozása alapján készült, az egyetemmel szemben támasztott értékeke kérdéséről, a másik pedig az Eurostudent projekt keretében végzett magyarországi kísérleti adatfelvétel eredményit mutatja be. A harmadik tanulmány témája az intézményi menedzsment kérdéskörébe tartozik, a dékán szerepét járja körül. A negyedik tanulmány néhány jelentős nemzetközi felsőoktatási konferenciáról, konferencia kötetről számol be, amelyek a felsőoktatás sokféleségével, a különböző missziók megjelenésével és az intézményi rangsorokkal foglalkoztak.

103 oldal
ISSN: 2060-9698ISBN: 978-963-503-402-4



A kiadványban szereplő tanulmányok:

  • Veroszta Zsuzsanna: A bolognai folyamattal kapcsolatos hallgatói értékek a nemzetközi dokumentumokban
  • Szemerszki Marianna: Az Eurostudent felmérés magyarországi kapcsolódásai
  • Kováts Gergely: A dékán vezetői szerepei
  • Hrubos Ildikó: Alkossunk világszínvonalú egyetemet!

A kiadvány letölthető itt:

Kapcsolódó dokumentumok

Vágólapra másolva
X
×