Ugrás a fő tartalomra
Vissza2023.11.10.

Hallgatói sikerek az őszi MEFOB futóversenyeken Fórizs Lili hallgatónk ezüstérmet sze

Fórizs Lili hallgatónk ezüstérmet szerzett, Farkas Lilla pedig nyolcszáz résztvevő között lett hetedik egy másik versenyen.
Budapesti Corvinus Egyetem

5vös 5km Futóverseny 

A szezon első versenye volt (ELTE szervezésében), ahol a Corvinus Egyetem három hallgatóval vett részt: Farkas Lilla 7. helyezést ért el a több mint 800 résztvevő között hatalmas hajrával, Baki Zsombor és Kovács Nándor méltó eredménnyel teljesítették a távot. 

A B64 Deseda Jótékonysági Futógála 

A Gálán Fórizs Lili hallgatónk képviselte az Egyetemet. A megmérettetés jó irányba sodorta Lili teljesítményét, ami az idén folyamatosan növekvő tendenciát mutatva az eredményben is kiemelkedően megmutatkozik. Az ezüstérem megszerzése a kellő felkészülés, az ideális időjárási viszonyok és a mozgás öröme – mind segítették hallgatónk teljesítményét. 

A következőképpen nyilatkozott a verseny után Lili: 

“A Desedai futóverseny számomra jól sikerült, ami egyben az idei tanév első futóversenye is volt nekem. Ideális körülmények között tudtam futni, és hoztam azt az időt, amit vártam. Maga a futás nagyon jól ment, személy szerint sokkal jobban szeretek terepen futni, mint rekortán pályán. Itt pedig szép környéken megy végig az útvonal. A szintkülönbség nem volt hátráltató, mivel én egyébként is terephez vagyok szokva. Nagyon örülök, hogy ilyen jó helyen tudtam végezni a kategóriámban és sikerült a második helyet elhoznom.  Összességében nagyon jól éreztem magam és örömmel indulok a többi idei futóversenyen is.” 

Szép volt lányok, szép volt fiúk! Gratulálunk és további sport sikereket kívánunk! 

Vágólapra másolva
×