Több mint 150 Vezetés és szervezés mesterszakos alumni találkozott a Corvinuson

Március 13-án este különleges alkalomnak adott otthont a Főépület Aulája: több mint 150 alumni és öt oktató vett részt a Vezetés és szervezés mesterszakos végzettek alumni találkozóján és vacsoráján. A 2020 és 2024 között végzett hallgatók közül sokan először találkoztak újra személyesen a diploma megszerzése óta.
Az eseményt Bruno van Pottelsberghe rektor úr és Dr. Móricz Péter szakfelelős nyitották meg. A hivatalos köszöntőket kötetlen networking követte, ahol a korábbi hallgatóknak lehetőségük volt beszélgetni egymással, megosztani a szakmai tapasztalataikat és új inspirációkat meríteni. Az este során nemcsak régi barátságok elevenedtek fel, hanem új szakmai kapcsolatok is születtek.
A visszajelzések alapján az esemény valódi közösségi élményt nyújtott a résztvevőknek:
- „Nagyon jó volt találkozni volt szaktársakkal és oktatókkal. Jó volt hallani, ki mivel foglalkozik vagy milyen területre tervez váltani.”
- „Újra büszkeséget éreztem, hogy VezSzerv-es voltam.”
- „Jó érzés egy ilyen közösség tagjának lenni. Tudjuk, hogy számíthatunk egymásra – akár karrierváltásnál is.”
A jó hangulatú esemény ismét rávilágított a közösségek erejére és fontosságára, ahogy azt is újra bebizonyította, hogy a Corvinus-kötődés nem ér véget a diplomaosztóval.




