Ugrás a fő tartalomra
Vissza a főoldalra

Rendkívüli oklevél kiállítási információk

Információk volt és most végzős hallgatóink részére az oklevéllel kapcsolatban

Leírás *

Tisztelt volt Hallgatóink!

A magyar emberek egészségének és életének megóvása mellett a Kormány kiemelten fontosnak tartja a vírus által okozott gazdasági károk enyhítését, a munkahelyek megőrzését, a munkahelyteremtést, a gazdaság beindítását, ezért Gazdaságvédelmi Akciótervet dolgozott ki, melynek keretében hatályba lépett a 101/2020. számon közzétett, az oklevelek kiállításához feltételül szabott nyelvvizsga követelmények felfüggesztéséről szóló Kormányrendelet.

A Gazdaságvédelmi Akcióterv munkahelyteremtési programjának részeként valamennyi hallgató/volt hallgató mentesül az előírt nyelvvizsga kötelezettség teljesítése alól, aki 2020. augusztus 31-ig sikeres záróvizsgát tesz, vagy tett, de az oklevél megszerzésének feltételéül előírt nyelvvizsgát nem tette le.

Az Oktatási Hivatallal és az Innovációs és Technológiai Minisztériummal közösen azon dolgozunk, hogy az oklevelek kiállítása minél gördülékenyebben megvalósuljon.

Amennyiben a jogszabály adta lehetőséggel élni kívánnak, úgy kérjük, az alábbi nyilatkozat megtételével és az adatkezelési tájékoztató elfogadásával jelentsék be azt az egyetem számára. A beérkezett nyilatkozat befogadásáról válaszüzenetben értesítjük Önöket. Tekintettel az igények rendkívül nagy számára, az oklevél kiállítása hosszabb időt vesz igénybe. A jogszabályi keretek között igyekszünk eleget tenni a megkeresésnek, de kérjük türelmüket. A kiállított oklevelek átvételéről elektronikus levélben tájékoztatjuk Önöket. Az oklevelek átvételére személyesen, vagy meghatalmazott útján van lehetőség. Az egyetem biztosítja a járványügyi helyzetben a személyes érintkezést nem igénylő átadás lehetőségét.

Az oklevél kiállítással kapcsolatban felmerülő kérdéseiket kollégáink a oklevel2020@uni-corvinus.hu emailcímen várják.

 

Budapesti Corvinus Egyetem

Hallgatói Szolgálatások csapata

Vágólapra másolva
X
×